Az NSO értesülései szerint a 26 éves dunaszerdahelyi születésű csatár, Szarka Ákos több magyar klubnál is szóba került a lehetséges téli erősítések között, így például a DVTK-nál, a Gyirmótnál és az NB II-es Nyíregyházánál is.
A 193 centiméter magas centernek a nyáron lejár a szerződése a DAC-nál, és úgy tűnik, nem szerepel László Csaba vezetőedző hosszú távú terveiben. Az ősszel kilenc bajnokin lépett pályára, ezeken három gólt szerzett, míg a pályafutása során összesen 110 szlovák élvonalbeli mérkőzésen 21-szer volt eredményes.

 

„Elsősorban a családom érdekeit tartom szem előtt. Ha megfelelő ajánlatot kapok Magyarországról, ha érzem, hogy hosszú távon számolnának velem, akkor Magyarországért, a magyar állampolgárságért kész lennék lemondani a szlovákról is

– reagált a csatár a Nemzeti Sport Online megkeresésére.

 

„Viszont úgy nem, hogy mondjuk fél évre kölcsönvesznek, és csak azután döntenek arról, hogy végleg szerződtetnek-e, mert ez a lehetőség is szóba került már az eddigi tárgyalások során”

 

 hirdetes_810x300  

(…)

 

„Nem mindenáron, de ha muszáj, ha ez a feltétele a hosszú távú magyarországi folytatásnak, akkor állampolgárságot váltok. Voltak már tárgyalások, és még lesznek is. A DVTK és a Gyirmót érdeklődéséről én is tudok, mindkét csapatot meghallgatom, de még nem tudom, hol folytatom a pályafutásomat. A DAC-nál nem jelezték, hogy meghosszabbítanák a nyáron lejáró szerződésemet, úgy tűnik, nem számolnak velem. Szlovákián belül azonban más klub nem jöhet szóba, ezért látok esélyt a magyarországi folytatásra.”

 

 

nso.hu – Szarka Ákos: Magyarországért a szlovák állampolgárságról is lemondanék!

Nyitókép: fcdac.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!