(…)

 

Tervezi a Most-Híd, hogy fúzióra lép vagy koalíciót köt az MKP-val a következő parlamenti választások előtt?

 

Ha valaki gátolta az esetleges együttműködést a múltban, akkor az az MKP volt. Olyan jelzőkkel illettek minket, mint árulók és oligarchák pártja. Hat évig állították, és mi mindig azt mondtuk, hogy az együttműködésről nem csak a választások előtt fél évvel kell beszélni. Most volt az első közös, szakmai tárgyalásunk az MKP-val, és máris többen támadtak emiatt az MKP-ból.

 hirdetes_400x285  

 

Egyrészt az MKP elnöke azt mondja, hogy próbáljunk meg együttműködni, másrészt az MKP Országos Tanácsának elnöke azt mondja, hogy Kövér László magyar házelnöknek igaza van. Ő minket nem magyarnak, hanem magyarul jól beszélő szlovákoknak nevezett. Engem személy szerint pedig a magyar nemzet elárulójának titulált.

 

Az MKP ifjúsági szervezete arról beszél, hogy fel kéne engem akasztani egy R7-es melletti fára. Szóval együttműködésről beszélni és semmit sem tenni érte, felesleges. Ha együttműködést szeretnének a parlamenti választások előtt, akkor a megyei és a helyhatósági választásokon is együtt kell működnünk mindenütt.

 

Több hónapon keresztül közbeszéd tárgya volt Robert Kaliňák belügyminiszter távozása a kormányból a Bašternák-ügy miatt. Fogja ezt az ügyet a  koalíció tárgyalni a soros uniós elnökség  után, vagy ez a kormányfő és a Smer dolga?

 

Mindenki a saját minisztereiért felel. Mindig azt mondom – és tudom, hogy ezt felróják nekem, de nem érdekel –, hogy régi ügyekkel nem foglalkozunk. Ez a büntetőjogi szervek dolga. A mi dolgunk egy olyan javaslat előterjesztése, ami megakadályozza, hogy beavatkozzanak a nyomozásba. Ez szerepel a terveink között. A mi feladatunk teljesíteni azt, amit megígértünk a polgároknak.

 

Lehet hinni abban, hogy a rendőrség a Bašternák-ügyet képes lesz részrehajlás nélkük kivizsgálni?

 

Már most is kétségbe vonják, hogy elfogulatlanul vizsgálják-e ki. Így nem lehet hozzáállni a dolgokhoz. Nem kételkedhetünk mindenben. Úgy gondolom, hogy a rendőrségnek nem csak ebben, de sok más esetben is többet kellene informálnia [a nyilvánosságot]. Ugyanakkor megértem, hogy folyamatban lévő ügyeknél nem adhat tájékoztatást, de mégis naprakészebbnek kéne lennie.

 

Ez nem csak a rendőrséget érinti, mert voltak esetek, amelyeket az ügyészség vagy a bíróság állította le a dolgokat. Meg kell tehát mutatnunk, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok is hatékonyan dolgoznak. Ha ez megtörténik, mindegy, milyen kormány lesz. Ha valaki azt hiszi, hogy a belügyminiszter irányítja és befolyásolja a nyomozást, az téved.

 

(…) Ősszel megyei választások, mely pártok lesznek [a Most-Híd] legfőbb szövetségesei?

 

Nem tudom, hogy hogy alakul a helyzet Dél-Szlovákiában az MKP-val. Azt gondolom, hogy nem lenne rossz megegyezni velük. Megpróbálunk egyezségre jutni a koalíciós partnerekkel is. Biztosan lesznek olyan megyék, ahol közösen indítunk jelölteket, de feltételezem, lesznek olyan megyék is, ahol szélesebb együttműködés alakul.

 

Besztercebánya megyére gondolok. Úgy vélem, hiba volt az SaS részéről bejelenteni, hogy van saját jelöltje (a megyeelnöki posztra – a szerk. megj.). Ha mások is, mondjuk két másik parlamenti párt is bejelenti, hogy saját jelöltet indít, akkor világos, ki fog győzni ebben a megyében. (…)

 

 

Pravda.sk, Bugár: Prvýkrát zažívam, že to, na čom sa dohodneme, platí

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!