Mint eső után a gomba, úgy jelennek meg az utóbbi időben a demokráciát helyesen definiálni akaró elképzelések a V4-ek országaiban. A liberális demokráciára már mint a demokrácia legfőbb ellenségére tekintenek, és új verziók születnek – illiberális demokrácia, kereszténydemokrácia (a legaktívabb ebben Orbán Viktor), lengyel recept szerinti nemzeti demokrácia, vagy az irányított demokrácia orosz és kremli modell alapján, illetve az a modell, miszerint az ország irányítható úgy, mint egy cég (Andrej Babiš irányvonala).

 

Mi az indítéka ennek a alternatíva keresésnek? Úgy tűnhet, hogy a közép-kelet-európai országok politikai értelemben olyannyira kiteljesedtek, hogy a nyugati modellt diákként másolni igyekvő korszakuk után saját utat keresnek, ami jobban megfelel az ő nemzeti mentalitásuknak és hazai kulturális értékrendjüknek.

 

De sokkal reálisabb az a magyarázat, hogy az útkeresés a politikai populizmus és az épp hatalmon levők politikai agendája, amivel olyan demokráciát akarnak kialakítani, ami megerősíti, vagy legalábbis bebetonozza kormányzásukat.

 

 hirdetes_810x300  

A győztes sem tehet meg mindent

 

A működő demokrácia ma az egyetlen politikai rendszer, amely erőszakos eszközök nélkül is képes permanensen helyrehozni önnön tévedéseit és kudarcait. Kétségtelen, hogy a nem forradalmi helyrehozás folyamatának alapja a szabad választások és a plurális politikai rendszer biztosítása. A demokratikus folyamat azonban nem ér véget a választásokkal.

 

Másképp fogalmazva: nem igaz, nem lehet igaz az a tézis, hogy a megnyert választások után a győztes mindent megtehet, a többiek pedig csak passzívan nézhetik és várhatják a következő választásokat.

 

A két választás közti idő ugyanolyan fontos, mint maguk a választások. Így amikor az éppen hatalmon levők a polgári tüntetések nyomása alatt a választások eredményeire hivatkoznak, az csak egy bizonyos fokig érthető és védhető álláspont.

 

Mert még a legjobb választási eredmény sem lehet érv amellett, hogy figyelmen kívül hagyják a polgárok elégedetlenségét és a kritika hangjait, jogtalan hataloméhségnek titulálva azokat – természetesen azokra a kritikai hangokra gondolok, amelyek nem szegnek törvényt.

 

Nem az a kérdés, ki, hanem hogy hogyan kormányozzon

 

A parlamenti választások kétségtelenül választ adnak arra a fontos kérdésre, amit a volt kormányfő is feltett, mégpedig hogy kinek kell kormányoznia. Természetesen, a többségnek. De a kérdés sziámi ikerpárja nem kevésbé fontos: hogyan kormányozni? A két felvetés ugyanis kölcsönösen kiegészíti egymást, mert a demokráciában a „hogyan kormányozni” határozza meg azt is, hogy „ki fog a jövőben kormányozni”. Ezért nem lehet őket elválasztani.

 

A kormányzás módjának törvényes megítélésének (tartalmai, módszeri és eredménybeli szempontból) az európai demokráciákban nagy hagyományai vannak maguk a választópolgárok, vagy épp az aktivisták, politikai ellenzék, sajtó, szakmai csoportok, harmadik szektor és a független szervezetek széles spektruma által.

 

A kormányzati tevékenység és a fenti csoportok közötti folyamatos érintkezés, interakció biztosítja a demokratikus folyamatok működését, hozza létre a hálót, vagy a fékrendszert és ellensúlyt ahhoz, hogy az esetleges hibákat a következő választásokkor korrigálja a rendszer.

 

 (…)

 

Válaszúton

 

Szemmel látható, hogy a ’89-es események után három évtizeddel drámai helyzetbe kerültünk, amikor a rendszerváltáskori és a rendszerváltás utáni demokratikus értékek megkérdőjeleződnek, felülvizsgálják őket a populizmus nyomása alatt, vagy épp azok nyomása alatt, akik hatalmon vannak és a populizmus által ott is akarnak maradni.

 

A kesztyűt már odadobták, tetszik vagy sem, nekünk pedig tudatosítanunk kell, hogy nem csak a választásokkor, de minden pillanatban magunk alakítjuk, milyen lesz a demokrácia, amelyen élünk. Összhangban lesz-e azzal a legjobb modellel, amit a nyugat-európai országok alakítottak ki, ahol még mindig a legnagyobb a szabadság és a jólét, vagy egy másik utat választunk.

 

Álláspontunk és választási döntésünk ugyanis nem a demokrácia változatairól szól, hanem vele részt vállalunk valós helyzetünk alakításában.

 

A szerző a Smer-SD tagja, egykori kultuszminiszter.

 

Sme.sk, Nie kto, ale ako vládnuť (Maďarič reaguje na Fica)

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!