Bugár Béla a Pátria rádió szombat délelőtti műsorában arról panaszkodott, hogy nem jut el az emberekhez minden olyan hír, információ, amit szeretne, ami a Most-Híd számára fontos lenne, hogy az emberek tudjanak róla. A vegyespárt propagandáját ezek szerint már nem képes teljesen kiszolgálni az Új Szó és Vasárnap, a Pátria rádió, valamint egy-két további elektronikus sajtótermék (Paraméter, Bumm.sk). A szlovákiai magyarok tájékozatlanok az elnök szerint.

 

A panaszkodás helyett viszont Bugárnak sokkal inkább azon kellene inkább elgondolkodnia, hogy az, amit át akar adni vagy el akar adni a sajtón keresztül az embereknek, arra miért egyre kisebb az igény a felvidéki magyar választók körében. Miért csökken rohamosan a párt népszerűségével párhuzamosan a Most-Híd holdudvarához tartozó média olvasottsága, hallgatottsága is.

 

Viszont nem is annyira a médiákat terheli ezért a felelősség, sokkal inkább a párt által diktált közölnivaló tartalma kifogásolható. Az emberek kiábrándultak már abból, ahogy az egyetlen magyar nyelven megjelenő napilap naprakészen szidja és gúnyolja az anyaország polgári kormányát! Az emberek megelégelték már azt a fajta vegyespártos agymosást, ami a jelenlegi szlovák kormánykoalíció elkerülhetetlenségét, mindenhatóságát és eredményeit magyarázza. Az ország legjobb, legkorszerűbben felszerelt piacán se lehetne rohadó, bűzlő káposztát eladni!

 

 hirdetes_400x285  

Vagyis hiába gondolkodik a vegyespárt elnöke egy „soros”, nyelvében ugyan magyar, új felvidéki sajtótermékben, ha az nemzetietlen, hervasztó és sorvasztó lesz!

 

Forrás: Topky.sk

 

A választókkal való kommunikáció más fajtáiról is beszélt a pártelnök a rádióban

 

Jöhetnek esetleg az újabb postai pártküldemények, Bugár-levelek, amelyekből már volt részünk. A múlt évben kaptunk tőle két dicshimnuszt, önfényezést!

 

Hogy milyen mértékben szolgálta az általa elképzelt hatást, ki tudja, nehéz megítélni. A rajongók biztos összecsókolták a postást a kézbesítéskor, még a kutya is izgatottan csóválta a farkát a nagy várakozásban.  A vele nem egy húron pendülők viszont csak lemondóan intettek egyet az első levél olvasásánál, és a másodikat már olvasatlanul dobták a kukába.

 

B.B. Tatjána 2. levele Anyeginékhez

 

De milyen legyen a harmadik levél?

 

Ha tanácsot adhatok, Béla, ne legyen pártpropaganda-ízű, sokkal inkább problémaelemző! Szóljon őszintén a gondokról a koalíción belül, a SNS oktatási miniszterének senkivel se egyeztetett lépéseiről, vagy írjatok arról, hogy mi a helyzet Ficóéknál a korrupció ellenes harcban. Mondjatok őszintén véleményt Brüsszel kettős mércéjéről, a V4-ek együttműködéséről, a kötelező migránskvótáról, a magyarországi ellenzékkel való együttműködésetekről, Gyurcsányból stb.

 

Ismerjétek el férfiasan a megyei választások kudarcát, és ne arról szóljon csupán a küldemény, hogy akármilyen is ez a koalíció, ennél jobbat a választó el se tud képzelni! És ne szidjátok, hibáztassátok az MKP-t lépten-nyomon, ha a jövőben elképzelhetőnek tartjátok vele az együttműködést! Lassan már a SNS-vel és Smerrel való nagykoalíciótokat és a Nyitra megyei ugyanilyen választási kiskoalíciótokat is az ő nyakukba akarjátok varrni! Valamilyen önkritikus hangvételű levelet várunk most tőletek, és akkor beengedem a postást, még egy kávét is kap, amikor hozza a levelet.

 

Hogy nem tudjátok megszólítani az embereket? Akkor valamit nagyon elszúrtatok! Mert az emberek egyre kevésbé kíváncsiak rátok…

 

 Száraz Dénes

Nyitókép: radioaktual.sk/illlusztráció

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!