František Mikloško: Hogy nem kértek egymástól bocsánatot a szlovákok és a magyarok…

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Szlovákiát 1993-ban vették fel az Európa Tanácsba. Akkor az a veszély fenyegetett, hogy Magyarország megvétózza a belépésünket. Abban az időben Alois Mock osztrák külügyminiszter vezette az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának üléseit. (…) Megkérdeztem tőle, hogy a politikai és a külföldi tapasztalatai alapján miként látja a szlovák–magyar helyzetet. Azt mondta „bonyolultan“.

Csehszlovákiában a kommunisták a nemzeti kisebbségeket érintő összes kérdést elnyomták. A cseh, szlovák és magyar disszidenseknek köszönhetően a 80-as évek második felében a szlovákiai magyar kisebbség kérdésre végre újra asztalra került. A Charta 77 úgy döntött, egy nyilatkozatot ad ki a szlovákiai magyar kérdéssel kapcsolatban. (…) A budapesti disszidensek az utolsó pillanatban blokkolták a nyilatkozat elfogadását. Elsősorban a nyilatkozat azon szakaszával volt problémájuk, amely a Magyarország és Csehország közötti határ megváltoztathatatlanságáról szólt.

(…) A 90-s évek elején az volt a tervünk, hogy mindkét parlamentben egy közös, szlovák–magyar nyilatkozatot fogadunk el, amelyben mindkét fél említést tett volna a másik vétkeiről, majd bocsánatot kértek volna egymástól.

(…) A szlovák fél azt tartotta fontosnak, hogy legyen megemlítve az erőszakos magyarosítás a 19. század végéről és a 20. század elejéről, a déli területek erőszakos elvétele az első bécsi döntés után (1938 novembere), valamint Kádár iskolatörvénye, amely a 60-as évek elején megszüntette a nemzetiségi iskolákat, és a Magyarországon élő szlovák kisebbség asszimilációját jelentette.

A magyar fél azt tartotta fontosnak, hogy legyen megemlítve a magyar polgárok erőszakos kitelepítése Szlovákiából 1945 után, a szlovákiai magyarok polgári jogainak elvesztése és a vagyonuk elkobzása. Végezetül nem jutottunk megállapodásra. (…)

1994-ben Vladimír Mečiar szlovák kormányfő és Horn Gyula magyar kormányfő egy államközi szerződést írt alá, amelynek magasabb fokú érvényessége volt, mint a két ország törvényeinek. Magyarország elismerte az államhatárok változatlanságát, Szlovákia pedig vállalta, hogy teljesíteni fogja az Európa Tanács 1203. számú dokumentumát, amelyben az Európa Tanács ajánlásai szerepelnek a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban.

(…)

2007-ben egy újabb próbálkozásnak lehettünk szemtanúi, amikor a szlovák és a magyar parlament ismét megpróbált egy közös nyilatkozatot elfogadni. Ezt a szlovák oldalon Pavol Hrušovský, a magyar oldalon Szili Katalin támogatta. A nyilatkozat inkább általános jellegű volt, de tartalmazta a megbocsátás és a bocsánatkérés kifejezéseket. Végül a közös nyilatkozat sikertelenséggel zárult.

Ezekben a napokban Kövér László magyar házelnök látogatott el Somorjára, ahol részt vett az 1945–1947 között Szlovákiából kitelepített magyar polgárok emlékművének felavatásán, és beszédében azt mondta, Szlovákia azóta sem kért bocsánatot ezekért a tetteiért a szlovákiai magyaroktól. (…)

A szlovákok és a magyarok közti politikai megbékélés érdekében folytatott igyekezet megmutatta, hogy a bocsánatkérés kölcsönös gesztusára még egy ideig türelmesen kell várnunk.

(…) Budapest soha nem fogja elveszíteni az érdeklődését a kisebbségei iránt, az egyes országokhoz az aktuális helyzet szerint fog viszonyulni és mindig lépéseket fog tenni ebben a kérdésben. A magyar politikai szempontjából ez teljesen érthető.

Nemzetiségi politikában a szlovák kormányok inkább csak reagálnak – vagy Budapest lépéseire, belső nyomásra, a szlovák parlamentben lévő magyar pártok nyomására vagy a nacionalista pártok nyomására. A szlovák politikai pártok az elmúlt harminc évben nem alkottak meg semmilyen nemzetiségi programot. Szlovákiának mindent meg kell tennie azért, hogy a szlovákiai magyarok jól érezzék magukat, és el kell ismerniük, hogy a lelki hazájuk Magyarország.

Alois Mocknak igaza volta, mikor 1993-ban azt mondta, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok „bonyolultak“ lesznek. De ne feledjük, hogy nagyon hasonló a mentalitásunk a magyarokéval, hogy az ezeréves együttélés nemcsak problémamentes volt, de gazdagított is bennünket, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy békében, együttműködve és egymást gazdagítva éljünk.

Denník N, František Mikloško: Ako sa Slováci a Maďari navzájom neospravedlnili