Demko Attila Putyin beszédéről: Oroszország elképesztő stratégiai hibát követett el
Nyitókép: SITA/Mikhail Metzel, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP
Putyin beszéde: nos, rövid volt. Nincs mozgósítás, fókusz a Donbaszon – vagy hat alkalommal említette a régiót.
A különleges műveletet gyakorlatilag „megelőző” háborúként mutatta be. Ez az orosz közvélemény felé érthető magyarázat – egyébként teljesen alaptalan. Egy nukleáris szuperhatalmat nem lehet megtámadni, nem volt veszélyben sem Donbasz, sem a Krím. De ha véletlenül így is lett volna – akkor Oroszország elképesztő stratégiai hibát követett el, hogy nem várta meg a támadást, a világ és a saját közvélemény felé is egészen más lenne a narratíva.
Szóba került az odesszai vérengzés (46 orosz/oroszpárti halott) és Donbasz ágyúzása mint magyarázat. Mást nem mondott – mert nem nagyon tud. Aki még mindig a sok ezer (4000, 14000 célzottan legyilkolt oroszt keresi, Putyin beszédében sem fogja megtalálni – azért, mert nem igaz. 2015 után a harcokban/tüzérségi csapásokban főként katonák haltak meg mind a két oldalon.
Ami Ukrajna felfegyverzését illeti – nos, az nagy mértékben az orosz csapatösszevonás után indult, Ukrajna kapott ugyan fegyvereket korábban is, de az a több tízezres nagyságrend eszközökben, amit ma látunk, az orosz invázió eredménye. Ukrajna február 24 előtt nem az erősödés felé, hanem egy mély gazdasági válság felé haladt.
A beszéd alapján is csak azt tudom mondani: Oroszország inkább nyugati és ukrán gyengeséget feltételezve, a kazah és belorusz sikerek által felbátorítva indította el a háborút (Belarusz nélkül Kijevet meg sem tudták volna így támadni, Minszk pedig Lukasenka meggyengülése előtt nem engedte volna át területét a támadáshoz).
Ez a háború egy súlyos, nagyon súlyos stratégiai tévedés orosz részről. Nyilván sok minden volt, ami akár joggal is zavarta Moszkvát 1991 után, de ezzel leginkább Oroszország ellenségeinek tettek egy hatalmas szívességet. Semmi nem gyengíti úgy az orosz erőt, mint ez.
A háború nem az orosz hírszerzés, nem a hadsereg hibája, hanem az orosz politikai vezetésé. Kis erővel, sok fronton, szétaprózva támadtak, ilyet hadsereg aligha javasol, politikai elbizakodottságra utal. A háború első napja óta egy létszámfölényben lévő ellenséggel harcolnak, csak a technikai fölény van orosz oldalon, az meg nem akkora, mint gondoltuk, különösen az amerikai hírszerzési segítség fényében.
(…)
Demko Attila: Facebook
Háttér: ITT
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2025. nov. 18. - 21:52
Napokon belül itt a hóhelyzet, a déli járásokban is havazni fog
- 2025. nov. 18. - 21:43
Az Epstein-ügy szlovák főszereplője a Slovnaft felügyelőbizottságának tagja lett
- 2025. nov. 18. - 21:36
A legjobb hat közé kerülés a női kéziválogatott célja a világbajnokságon
- 2025. nov. 18. - 20:45
Kmec hivatala cáfolja a PS vádjait és feljelentést tesz rágalmazásért
- 2025. nov. 18. - 19:59
Šutaj Eštok: A Kuciak-ügyben lezárult a nyomozás, nem lehet újraindítani
- 2025. nov. 18. - 19:31
Horvát kormányfő: Vukovár a horvát ellenállás és szabadság jelképe
- 2025. nov. 18. - 19:01
Észak- és Dél-Komárom egyaránt csatlakozott a koraszülöttek világnapjához
- 2025. nov. 18. - 18:28
Miért állt le a fél internet? – Világszintű zavarokat okozott a Cloudflare összeomlása
Népszerű tartalom
Vasárnap mi voltunk Izland
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 17.09:51
Hat Nemzetek Ligája- és négy felkészülési meccs – ez vár a magyar válogatottra 2026-ban
- sport
- |
- 2025. nov. 17.13:44
Figo és Rakitic mellett Csányi Sándor lánya is bekerült az UEFA gyermekalapítványának kuratóriumába
- Foci
- |
- 2025. nov. 17.19:40
A volt amerikai külügyminiszter a korrupcióval vádolt ukrán vállalat tanácsadójaként dolgozik. Zelenszkij neve is előkerült
- Külügyek
- |
- 2025. nov. 17.08:52
Király Zsolt: Komáromban ismét kiderült, mennyire szétesett a felvidéki magyar közélet
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 16.01:32
Fico nem csatlakozik a Patriótákhoz, hanem új frakciót hozhat létre a "béke barátaival"
- Friss hírek
- |
- 2025. nov. 17.20:16