Valóban megreccsentette Ukrajna az oroszok védvonalait? Mutatjuk, mennyi igazság van a nyugati sajtó ujjongásában

Nyitókép forrás: 

„Megreccsent a frontvonal”, „Jelenetős előrelépések”, ilyen és ehhez hasonló szalagcímek ünnepelték az ukránok azon tettét, hogy a déli frontvonalon, Verbovenél megjelentek egységeik az első védvonal mögött. A kérdés az, hogy van-e mit ünnepelni egyáltalán. PR-értéke kétségkívül van a harctéri eseményeknek az ukránok részére, ám ezek az eredmények továbbra is inkább a nyugati háborús politikának nyújtanak alibit arra, hogy enyhítsék a sokmilliárd dolláros támogatások hiábavalósága miatti népharagot.

Robotinénél hetekig igen heves harcok zajlottak, majd végül az ukránok bevették. A legutóbbi hírek szerint pedig Verbovénél is megjelentek az ukrán katonák, ami azt jelenti, hogy az első védelmi vonal mögé jutottak. De mit is jelent ez valójában?

Két fontos tényezőt kell kiemelni ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy az oroszok egy biztonsági övezet mögött 2-3 sorból álló védelmi vonalat építettek ki a térségben. Az ukránok átjutottak a biztonsági-fedező zónán, és katonáik megjelentek az első védvonal mögött.

A másik, hogy jelenleg a harcokat ukrán részről 8-10 főből álló egységek vívják, akik házról házra, lövészárokról lövészárokra haladnak előre, ha tudnak. Nagyobb egységek azonnal magukra vonnák az orosz tüzérség figyelmét.

Az ukránoknak szurkoló szakértők ettől függetlenül az orosz védvonalak áttöréséről beszélnek, vagy legalábbis egy olyan komoly eredményről, amitől elrugaszkodva Ukrajna elérheti stratégiai célját, az orosz front kettévágását és a Krím félsziget megszorongatását. A mérsékeltebbek esetleg megelégszenek azzal a felvetéssel, hogy Ukrajna eljuthat Tokmakig és beveheti a várost.

Más szakértők józanságra intenek. Emlékeztetnek, ahhoz, hogy érdemi áttörésről lehessen beszélni, ahhoz először is utánpótlási vonalak kiépítésére lenne szükség. Az a néhány katona ugyanis, aki átjut az első védelmi vonal mögé, de nem kap maga mögül utánpótlást, előbb-utóbb kénytelen lesz visszafordulni, hogy feltöltse készleteit.

Az sem mellékes, hogy a térképek szerint az ukránok egy völgyben haladtak előre, és még nem foglalták el a környező magaslatokat, azok ellenőrzése nélkül pedig a továbbhaladás erősen kétséges. Ez pedig így egyelőre inkább katlan (csapda az ukránoknak), mint hídfő.

Ebből pedig az következik, hogy komoly áttörésre még nem került sor, de a lehetőség ott lóg a levegőben. A kérdés, hogy milyen áron, és mi marad a vonalak áttörése után. Az ukránoknak ugyanis az áttörés után még be kell venniük a megerősített Tokmak városát, azt követően pedig Melitopolt, ami egy 150 ezres város, szintén megerődítve, ráadásul a Tokmakból Melitopolig vezető utakat a közeli magaslatokról be tudják lőni az oroszok. Mindeközben a félig kettévágott front két oldalról az orosz tüzérség szorításába kerülhet.

Az oroszok átcsoportosítanak?

Mindez akkor igaz, ha az oroszok nem tesznek semmit. De állítólag tesznek, és ez tovább bonyolítja a helyzetet. A szintén ukrán-szubjektív ISW intézet közlése szerint az oroszok tartalékosokat vezényelnek át Luhanszk megyéből a déli frontra, hogy ellenálljanak az ukrán előretörésnek.

Persze, azt az objektív és józanul értékelő szakértők is elismerik, hogy nem lehet kizárni az orosz katonai morál vagy belpolitikai helyzet megroppanását, ami miatt az ukránok jó helyzetbe is kerülhetnének. Csakhogy ugyanez igaz az ukránokra is, ahol a hátország egyre elégedetlenebb az újabb sorozások és a korrupciós botrányok miatt, belső feszültségek érezhetők a kijevi felső vezetés köreiben is, ráadásul egyre nyíltabban beszélnek arról Nyugaton is, hogy a jövőben Ukrajna már nem kap akkora támogatást, mint eddig kapott. Magyarul, Ukrajna már nem lesz prioritás, helyét átveszi az amerikai elnökválasztás és Tajvan kérdése.

Egyre több az ellentmondás, egyre hiteltelenebb a nyugati reménydopping

Nyilván minden információ a nyilvánossághoz nem jut el, így a részleteket nem ismerjük. De a nagykép arra utal, hogy előbb-utóbb sokan fel fogják tenni a kérdést, főleg Ukrajnában, miért küldik vágóhídra a katonákat. A Nyugatról csepegtetett remény egyre jobban megkopik.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tavaly augusztusra győzelmet ígért. Aztán a nagy tavaszi hadjárat – ami végül csak nyáron indult el – kapcsán ígért győzelmet. Most megint arról beszélnek, hogy most megalapozzák a győzelmet elhozó jövő évi tavaszi hadjáratot, amikor megérkeznek Nyugatról a vadászgépek. Közben viszont rengeteg ukrán katona esik el a fronton vagy válik nyomorékká.

Az ukránok azzal sem elégedettek, amit az amerikaiak erőltetnek rájuk. Az USA először azt várta el tőlük, hogy bizonyítandó az amerikai katonai taktika felsőbbrendűségét, amerikai módszerrel menjenek neki az orosz vonalaknak. De az orosz vonalak feltartóztatták az ukránokat, súlyos veszteségeket okozva. Olyan nagyokat, hogy Ukrajna a védvonalak áttörése utáni terület visszafoglalásra tarthatott dandárjait is kénytelen volt bevetni.

Ezt követően az ukránok visszatértek saját taktikájukhoz, ekkor az amerikaiak azt követelték tőlük, hogy minden szabad erőforrásukat a déli irányra fordítsák. Miért? Mert az amerikai és brit elsőrendű érdek nem Ukrajna területi integritása, hanem az oroszok visszaszorítása a Fekete-tengerről. Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök kiszivárgott információk szerint dühében a washingtoniak fejéhez vágta, hogy „nem értik ezt a háborút” és rossz taktikát kényszerítenek Ukrajnára.

Mindeközben kiderült, hogy míg a Nyugat azt állította, hogy elegendő fegyvert adott az ellentámadás sikeréhez, az ukránok a légitámogatás teljes hiányában, a gyors, de ezért felületes kiképzés következményeivel küzdenek a fronton, ahol a kudarc emberéletekben mérhető.

Az ukrán ellentámadáshoz fűzött reményeket így a sajtóban igyekeznek lehűteni, racionalizálni, mintha nem lenne felelős a mainstream sajtó és politika azért a kudarcért, ami most bontakozik ki. Kudarc ahhoz képest, amivel kecsegtették a nyugati közvéleményt és az ukrán hadvezetést.

A lényeg, hogy egyelőre valódi áttörésről ukrán részről egyelőre nem beszélhetünk.

Körkép.sk