Nyitókép: tasr
Vasárnap a nagyszombati Spartak csapatát fogadta a DAC a Niké Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában. A sárga-kékeknek utolsó két bajnokijukon kötelező a győzele ahhoz, hogy biztosan dobogós helyen végezzen.
Ebből az első már teljesült is, hisz Yapi második félidőben szerzett góljával 1:0-ra legyőzte a Spartakot.
Kevés izgalmas pillanatot hozott a mérkőzés. Az első félidőből csupán Martin Šulek tizanhatoson kívülről érkező lövése érdemelt figyelmet, amelyet Popović sikeresen hatástalanított.
Nyilvánvaló volt, hogy Munoz vezetőedzőnek nagyon jó cserékkel kell felráznia kicsit a történéseket. A második játékrészben már Koné helyett Redzic, Mendez helyett pedig Yapi érkezett. És úgy tűnik, hogy ez volt a lehető legjobb döntése Xisco Munoznak:
Vitálistól indult az akció a vendégek tizenhatosa előteréből: jól játszott Dimunhoz, aki egyből az egyedül hagyott Yapi elé tálalt, ő pedig külsővel szépen a hosszúba lőtt, 1–0!
A VAR elég sokáig vizsgálta, de nem tudta elvenni a DAC gólját.
A Spartak hiába igyekezett, egyenlíteni nem tudott.
Mai győzelmével a DAC átvette a Nagyszombat helyét a dobogó harmadik fokán és életben tartja esélyét a nyári európai kupaszereplésre.
A sárga-kékek jövő héten, a Niké Liga felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában Zsolnára utaznak.
DAC 1904 – FC SPARTAK TRNAVA 1:0 (0:0)
Niké Liga, felsőházi rájátszás, 9. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 5. 12., 17:30
Játékvezetők: Gemzický – Poláček, Jekkel
Nézőszám: 8760
Gólszerző: 52. Yapi
Sárga lap: 7. Vitális, 31. Kacharaba, 92. Popović, ill. 24. Prisztács (edzőasszisztens), 44. Zeljković, 78. Štetina
DAC 1904: Popović – Andzouana (K), Csinger, Kacharaba, Brunetti, Mendez (46. Yapi) – Herc (65. Kharatin), Dimun, Vitális – Trusa (92. Goure), Koné (46. Redzic)
Nagyszombat: Takáč – Koštrna, Štetina, Kóša, Mikovič (K) – Zeljković – Štefánik (80. Poznar), Procházka (71. Bainović) – Šulek (65. Ofori), Paur, Azango
Labdatartás: 46% : 54%
Lövések: kapura: 2:2, mellé: 1:5
Szabadrúgás: 12:13
Szöglet: 3:5
Les: 2:0
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.