Király Zsolt: Megkezdődött a harc a Hlas lelkéért

Nyitókép: SITA

Frissítve: január 15., 12.07 Egy párt napjainkban lehet szuverenista vagy globalista. Ellenzéki vagy kormányoldali. Épp hatalmon levő, illetve olyan, aki az ellenzék részeként kormányváltásra készül. Kivéve, ha a Magyar Szövetség nevű viccpártról beszélünk, mely politikai értelemben egyre kevésbé létezik. Intellektuálisan kiürült állapotában egyetlen célja maradt, hogy elérje a 3 százalék feletti választási eredményt és vele együtt az állami eurómilliókat. Emellé az anyaországi támogatással, illetve az országos vezetés tagjainak polgári társulásain keresztül érkező évi, 100-200 ezer eurónak megfelelő forintok bőven hozzák a napi megélhetéshez szükséges összeget. Kell a fenének az országos politizálás…

Újabban azonban a Hlas-SD esetében is merülnek fel kérdések, melyek tektonikus mozgásokat indítottak be a kormánykoalícióban, és kormányátalakításhoz, illetve előrehozott választásokhoz is vezethetnek.

Mi a probléma?

A problémát a Hlason belüli három szárny jelenti. A szuverenista, a progresszív és az opportunista vonal. Előbbit a pártelnök, Matúš Šutaj Eštok és köre képviseli, a progresszíveket a külső igazolásként, a Dobrá voľba elnyelésével érkezett Tomáš Druckerék, a harmadikat pedig az ún. biznisz szárny Peter Žiga vezetésével (Tomáš, Raši is ide tartozik). E három vonal Peter Pellegrini (maga is a második, azaz a liberális, progresszív irányzat képviselője) államfővé választásáig látszólag jól megfért egymással.

Várták a hatalom emeletére tartó felvonót. El is érték, amit akartak, Pellegrini már az elnöki palotában van, Šutaj Eštokról pedig kiderült, hogy nagy rá a pártelnöki kabát. Ideológiailag ugyan ő áll a legközelebb a Smerhez és Robert Ficóhoz, belügyminiszterként azonban őt hibáztatja Robert Fico azért, hogy majdnem megölték. Meg is nehezíti az életét, így a belügyi tárca nincs nagyon elengedve az állami források terén.

Drucker, Erik Tomáš és társai, látva a megváltozott helyzetet, mára Šutaj Eštok legnagyobb kritikusaivá váltak. Időközben a párt parlamenti frakciója is meggyengült, mégpedig az egyébként még anno Peter Pellegrini által összerakott választási lista kakukkfiókái miatt. A négy kakukkfióka – Migaľ, Ferenčák, Šalitroš és Malatinec – jelenti a leggyengébb láncszemet a kormánykoalícióban. Az SNS frakciójából kilépett 3 képviselővel (Huliak, Ľupták a Šefčík) együtt könnyen paralizálni tudják a legszűkebb, 76 fős többséggel működő parlamenti többséget.

Ebből lett elege Ficónak, és lengette be az előrehozott választások és a kormányrekonstrukció lehetőségét. Ha megnézzük, Ficónak valójában igaza van. Egyedül a Smer tartja magát stabilan, a 14 képviselővel kevesebb mandátummal rendelkező Hlasnak ugyanannyi minisztere van (7-7), az SNS-nek 7 képviselő mellett (köztük a 3 dezertőr) egyenesen 3. Ezt nincs ember, aki egyben tudná tartani még majd három éven keresztül.

Mi zajlik most?

Ami a szemünk előtt történik, az lényegében már a választási kampány kezdete. Fico járja a világot (Moszkva, Brüsszel, jön Isztambul, februárban pedig Trump érkezhet…), igyekszik államférfiként mutatkozni, aki látszólag az egyedüli garancia arra, hogy Szlovákia szuverén érdekei képviselve legyenek. Fico pontosan tudja, hogy a munka még nincs elvégezve (bár az igazságszolgáltatás terén már sok mindent kipipálhat), így létkérdés számára, hogy vezetésével a Smer ismét megnyerje a választást (A lényeg a győzelem, hogy ők adhassák a kormányfőt, még ha könnyen lehet, hogy az már nem Fico lesz). Igen ám, de ehhez kellenek a koalíciós partnerek is.

És el is érkeztünk a Hlashoz. Pontosabban annak kérdéséhez, hogy melyik Hlashoz. Azaz, Pellegrini távozása után melyik irányzat kerekedik felül a párton belül, és válhat majd a Smer (vagy a PS) szövetségesévé az előrehozott választások után. Ha Šutaj Eštokék, az a Smer mozgásterét erősítheti, ha Druckerék, akkor a kormányváltás lehetősége növekedhet.

Erről szólnak az elmúlt napok, hetek történései. Erről beszélt Fico a TA3-ban vasárnap, ez a magyarázata a kormányfő kedd esti bejegyzésének is közösségi oldalán, melyben Pellegrinit (valójában azonban a progresszív Druckert) kritizálta a diákolimpiás srác esete miatt.

(Figyelmetekbe ajánljuk Komjáthy Lóránt előrehozott választásokkal kapcsolatos cikkét):

Nem az a kérdés, hogy lesz-e kormányváltás, hanem hogy miért, hogyan és ki jár jól vele…

Az biztos, hogy Šutaj Eštok egymaga nem lesz képes megszerezni a párt feletti irányítást. Erősítésre, erősítésekre van szüksége. Van is néhány szabad játékos, akinek lejárt a szerződése és épp csapat nélkül van.

Mi lesz az SNS-szel?

 

Andrej Danko pártjára a szokásos szerep vár. A koalíció legkisebb pártjaként elsőként kopik ki a hármasból. A pártelnök már egyébként sem ura a frakción belüli helyzetnek, a különböző érdekcsoportok inkább Tomáš Taraba számára festenek fényesebb jövőt. Bárhogy is lesz, Robert Ficónak szüksége van az SNS választóira. Vagy ellopva őket a Smer számára, vagy hagyni, hogy egy új projekt részeként (akár a Hlas megtisztítása árán) legyenek kéznél, ha szükség lesz rá. És akkor még nem beszéltünk a Republikáról, akinek szintén kedvez a jelenlegi közbeszéd.

 

A miniszterelnök februárig, márciusig adott időt koalíciós partnereinek, hogy rendezzék a dolgokat saját házuk táján. Ellenkező esetben jön a kormányátalakítás és az előrehozott választások. Fico számára ideális esetben akár már 2025 őszén, hiszen ilyen felállás mellett nincs nagy esély a jövő évi állami költségvetés megszavazására a parlamentben. Addig marad a kampányüzemmód, melynek az orosz-ukrán békekötés is kedvezhet.

 

 

Az ellenzék ugyanakkor a romló gazdasági helyzet, a bizonytalan külpolitikai irányultság, a magas korrupció, a csökkenő életszínvonal témáival igyekszik majd egységet felmutatni. Az biztos, hogy a következő választások egyik legnagyobb tétje az lesz, hogyan sikerül meggátolni a folyamatosan elvesző szavazatokat a 2-3-4 százalékot szerző és elbukó pártok részéről.

 

A Demokrati vélhetően nem követi el újra ugyanazt a hibát, és igyekszik majd partnert (SaS?) találni magának. A Magyar Szövetség (torzója) ha a jelenlegi pártelnökön múlik, ismét elindul önállóan (a KDH ugyanis jelezte, hogy nem köt választási koalíciót senkivel) és ahogy az lenni szokott, nyolcadszor is elbukik. Aki pedig magyar választóként nem szeretné, hogy kukába kerüljön a szavazata, az majd (úgy mint eddig) vagy keres szlovák pártot magának, illetve megvárja, hol lehet majd magyarként az egyedül releváns politizálást folytató Gyimesi Györgyöt karikázni.

 

Király Zsolt