Gubík almája beérett. Leváltotta a korszakot. A saját korszakát.

Nyitókép: Facebook, GL oldala

Ha most leírnám, hogy szlovákiai magyar politizálás nincs, akkor az érintettek, akik abban a hiszemben tevékenykednek, hogy politizálnak, megsértődnének. Pontosan ismerheti mindenki az érzést: ha a gyereknek nem sikerül hibátlanul a b betű, és ha erről felhomályosítjuk, nem azt kérdezi, hogyan lehetne jobban leírni, hanem durci lesz. Hát politikusaink sem azon gondolkodnak, hogy miért látja ezt valaki így, hogy nincs szlovákiai magyar politizálás. Helyette támadásba lendülnek, hogy micsoda bomlasztó, gyűlölködő, rosszat akaró egy ember, szerkesztőség vagy akár társaság lehet az, aki ilyet mer állítani. Ebből arra következtetek, hogy a megfelelő és elvárt viselkedés az lehet, ha a nagyérdemű választóközönség csendben ül otthon, lájkol és tapsol minden megmozdulásra. A jóra és rosszra, a kínosra és semmilyenre egyaránt. Ez lenne a magyar összefogás és magyar érdek?

A korszakváltás megtörtént, csak nem a pártban

Arra a kellemetlenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor a nagy magyar egységet legutóbb Forró Krisztián igyekezett megteremteni a Felvidéken, akkor ennek pont az a Gubík László és baráti köre volt a legnagyobb kritikusa, akik most ugyanazt a receptet próbálják megvalósítani, amit Forró Krisztiánnál kritizáltak. Forró esetében felvetették, hogy nem lesz elég „tökös” profilja a Magyar Szövetségnek, ha nem foglal állást országos vagy akár geopolitikiai kérdésekben. A magyar választók a válaszok hiányában sok esetben szlovák pártoknál találták meg a válaszaikat – oda szavaztak, ahol azokat ki merték mondani.

A pálya széléről bekiabálva Gubík és társai is be mertek kiabálni. Majd rájött, hogy korszakot kell váltani. A korszakváltás nem a pártban történt meg! Ez egy hangzatos szlogen, de egy félreértés! Korszakváltásra a saját háza táján került sor: már nem kell ideológiai vállalásokat tenni! Igaz is, minek az egy politikusnak? Már bocsánat, de akkor miből is látszik majd, hogy mit is szeretnének, ha ne adj Isten egyszer a szavazógombot kellene megnyomni?

Tudom, hogy science-fiction, de azért gondoljanak bele: Gubík László és Mózes Szabolcs egymás mellett ülnek a parlamentben. A Cziprusz Zolika (Zoltán!) frakcióvezetőként beint nekik, és ők innen tudják miként kell szavazni, és szavaznak úgy, ahogy a főni mutatja. Biztos, hogy van az a pénz, amikor ez a nagy egymásra borulás megtörténhet, de vajon az egók engednék ezt? Egyelőre Fico is azért alhat nyugodtan, mert a szerencsétlen magyarok egy olyan embert választottak elnöküknek, akinek még állampolgársága sincs. Ezért, ha igyekezne is, állampolgárság híján akkor sem ülhetne a parlamentben.

Önvád, beismerő vallomás, tudathasadás?

De maradjunk a realitás talaján. Gubík László bejegyzésében ezt írja:

„Az igazán szomorú igazság viszont az, hogy emkápés berkekben évekig sportot űztünk a hidasok, majd az összefogásosok vádolgatásából (tény, hogy a különutasok és szakadárok mindig ők voltak), csak közben nem vettük észre, hogy a legrohadtabb almák lehet, épp a mi kosarunkban vannak.”

Ki űzött sportot, kedves Elnök úr?! Gubík László és barátai. Ezt most önvádnak, beismerő vallomásnak vagy tudathasadásnak tekintse az olvasó? Majd így folytatja:

„A korszakváltásban mindenkinek helye van, aki -akár egyéni érdekei mellett is, de – a közösség javáért lép fel, viszont nincs senkinek helye, aki szólista, tudatosan bomlaszt vagy idegen érdeket szolgál.”

Hát ez nagyon szépen hangzik! De ezek a szavak hitelüket veszítik Gubík László szájából. A korszakváltás a barátok között értelmezhető: abban a közösségben, akiket át kellett állítani egy másik lemezre.

Gubík legnagyobb félelme

Gubík egyik legnagyobb félelme, hogy nem képes integrálóként helyt állni. Nem jön ki a matek: kevesen vannak a magyarok, és nem engedhetik meg maguknak azt az úri huncutságot, hogy ideológiai alapon megosztódjanak liberálisokra, konzervatívokra és még nem tudom milyenekre, ezért most fel kell adnia saját eddigi elveit is. A nemzetit, a konzervatívot, a szuverenistát, a nacionalistát, vagy legalábbis csendesebben futtatni, hogy ne sértődjön be rá az a szárny, aki ennek ellenkezője. Mert van ám olyan!

Nem tudni, belegondoltak-e már abba, hogy a választó nem csak magyar. Jól akar lakni, a családját is jól akarja lakatni, biztonságban akar élni, itt akar tanulni – lehet magyarul, lehet szlovákul, élhető országot, korszerű egészségügyi ellátást akar. És a fiúk e tekintetben még nem villantottak! Nem tudni róluk, hogy eme látszólagos összeborulásban mihez értenek. Ki tud törvénytervezet írni, ki ért az adórendszerhez, annak megreformálásához, ki ért a konszolidációhoz, az egészségügy rendszerszintű menedzseléséhez, az iskolaügyhöz, a nemzetiségi oktatáshoz. (Uram bocsánat, ki tud szlovákul…) Ezek azok a területek, amelyekhez azért kellene érteni, mert mi már egyszer láttuk, amikor Matovič megpróbálta vezetni az országot. Nem annyira sikerült neki, de majd lehet next time.

A probléma nem szűnik meg attól, mert valaki magyar

A probléma: a választási kampányon túl Erzsi néni, aki a boldogan szavazna esetleg Lacikára, a gulyást majd maga főzi a sajátjából, a saját gázán, és nem fogja tudni, hogy marad-e rá akkor is, ha Lacikáék vezetik az országot. Mert minden magyar ember, aki Lacikára akar majd szavazni, de az is, aki a Smerre akar, éhes lesz. És ez egy olyan egyetemes probléma lesz, amely nem szűnik meg attól, mert valaki magyar.

Attól sem, ha László és Szabolcs összefognak! Nézzük meg, az milyen! A posvadt almás értekezésre Mózes Szabolcs a következőt fogalmazta meg hozzászólásában:

„Nagyon örülök, hogy ezt végre – s ilyen nyíltan – valaki kimondta az egykori emkápés közegből is, …. Akad viszont még itt feladat, hiszen nem ez az egyetlen rothadt alma a kosárban! Van még egy temuról rendelt Kórkép is, amely dezinfóban, hazudozásban és karaktergyilkolászásban, s legfőképpen, a magyarság megosztásában szintén feketeöves babérokra tör. És ott „nem is oly némi” ráhatás akadna is… Hajrá!“

Gondol itt az egykori újságíró a P7 portálra, amit egy mellékelt piktogramjával nyomatékosít. Jól látják, az újságíróból lett politikus úgy gondolkodik, sokkal egyszerűbb úgy politizálnia, ha nem ír Róla senki sem terhelőt. Megértjük! Valóban egyszerűbb lehetne. Az igazi csemege a végén van! Ahogy feldobja a labdát, hogy az elnök úrnak „akadna ráhatása” az említett médiumra. Ez az a helyzet, amikor az egykori újságíró a „szabad” sajtó elvét megkívánja? Vagy anno az Új Szóban a ráhatás múzsájával írt újságot?!

A magyar megbékélés jegyében megtűrt intimitás a halál csókja

Mózes Szabolcs keblére emelte Gubíkot, ami a nagy magyar megbékélés jegyében megtűrt intimitás, a következetes választó szempontjából a halál csókja.

Gubík László sorra takargatja a posvadt almákat. Szomorúnak gondolja, hogy az emkápés berkekben sportot űztek a hidasok és összefogásosok vádolgatásából. Volt idő, amikor ugyanez az ember így vélekedett:

„Ahol a Szövetséget Mózes jelenti, az alternatívát meg Gyimesi, ott egész csábító forgatókönyv az emigráció.” (P7)

…

Több MKP-t, kevesebb Szövetséget (még kevesebb Gyimesit)!”

Semmi gond! Lesz ez még így sem! Ez a tudatváltás csupán az elmúlt három év termése. Lesz még pár ilyen! És mi mindvégig itt leszünk, és megírjuk a kellemetlen valóságot. Mert ezekben az ügyekben nem az a baj, hogy megírtuk, hanem az, hogy megtörtént!

Király Zsolt