Micskó András: Eternal és perpetual. Örökké és állandóan – avagy Ukrajna és Európa

Nyitókép: Mesterséges intelligenciával készült kép

Nagyok

„Nincsenek örök szövetségeseink, és nincsenek állandó ellenségeink. Az érdekeink örökök és állandóak, és ezek az érdekek, amiket kötelességünk követni.” A gyakran idézett mondás egy Palmerston nevű lord szájából hangzott el először (egyébként pont két héttel a mi ’48-as forradalmunk kitörése előtt). Azóta sokat változott a világ, mert Nagy-Britanniának mára már lett állandó ellensége. Oroszország. Úgy látszik, ezt hozza magával egy birodalom összeomlása: az állandó érdekek helyébe örök ellenségek lépnek.

Kicsik

Más a helyzet a kis országok esetében. Nekik állandó ellenségeik vannak. Magyarország ellenségei most is ugyanazok, mint 500 éve – hacsak azóta meg nem szűntek létezni: a Német (-Római, Habsburg), az Oszmán, majd (a XVIII. századtól) az Orosz Birodalom. Amióta léteznek, veszedelmet jelentenek. Ma is. Ennek igen egyszerű oka: földrajzi közelségük. Ha a figyelmük a kicsik felé fordul, elérkezik a rettegés ideje. Ilyenkor támogató kell, szövetséges, akinek érdekei ellentétesek a hódító érdekeivel. Csakhogy az utóbbi érdekei sem lesznek azonosak a miénkkel!

Beszűkülés

Palmerston még egy világhatalom miniszterelnöke volt. Az Egyesült Királyság ma – sértsük csak vérig őket – csak egy izmosabb Pakisztán. Sajnos, ugyanez áll az Európai Unióra is. Látszik abból is, hogy az is állandó ellenséget választott magának, mégpedig ugyanazt az Oroszországot. A tény, hogy egész Nyugat-Európa ellenséget választott magának, rávilágít arra, hogy – kicsi lett. Államainak mind katonai, mind gazdasági ereje szertefoszlott. Maradék páváskodásukat csak az amerikai béketűrés teszi lehetővé. Horizontjuk beszűkülésével elvesztek csak „fentről” látható tájékozódási pontjaik, figyelmük a globális nézőpontból szükségszerűen a lokálisra süllyedt. Olyanokká váltak, mint mi. Kicsivé. A vihar megráz bennünket, de a szelet nem magunk támasztjuk.

Történelem

Ha a változás miértjét akarjuk megragadni, vissza kell lépnünk az időben. A XX. század második felében napnál világosabb volt, hogy Nyugat-Európa azt gondolta, megnyerte a II. WW-t. Ennél fogva egyenrangúnak tekintette magát Oroszországgal és az USÁ-val. Átsiklott a tényen, hogy – tisztelet a hősöknek, de – a háborút az az orosz vérrel kent amerikai fegyverek nyerték meg. A látszat azonban elhitette Európa győzteseivel, hogy érdekeik azonosak az amerikai érdekekkel. Megtehették, mert a nagy szövetséges nem kényszerítette őket primátusának elismerésére. Többet ért neki egy lelkes Európa-puffer, mint a konfrontáció. De már nem ér többet, így Európa meztelen maradt…

Nézőpontok

Az USA, Kína és – minden „tettrekész” fenekedés ellenére – Oroszország is, az egész részének tekinti az orosz-ukrán, vagy EU-orosz konfliktust. Félkézzel küzdenek, de figyelmük megoszlik. Nekik globális érdekeik vannak, a Csendes-Óceántól a Közel-Keleten át a sarkköri és űrbeli helyezkedésig.

Az európai ügyeskedőknek, vagy az ukránoknak azonban nincs ilyenre sem módja, sem eszköze. Utóbbiak látóterüket teljes egészében kitölti a háború. Számukra ez az „egész”, sehol senkivel szemben nem képesek ettől elvonatkoztatni. Képességeik behatárolják látókörüket. Mondhatjuk, hogy ez természetes, hisz ők erőforrásaik egészével vesznek részt a küzdelemben. De az amerikaiak, a kínaiak és az oroszok nem. Az EU és Ukrajna a létéért küzd, ők az érdekeiket képviselik.

Érdekek

Ebben a helyzetben súlyos hiba a többivel egyenrangúnak is képzelni magunkat! Emlékeznek? Amerika bent, a németek lent, Oroszország kint – mondta1949-ben Lionel Ismay, a NATO első főtitkára. Ismay nem volt európai. De még Brit sem. Az amerikaiak embere volt. Mondata színtiszta amerikai érdek.

Európa érdekei ugyanis más. Európai elsőbbség, Amerikai barátság, Orosz szövetség. Mert az oroszokkal muszáj jóban lenni, ha erősek és gazdagok akarunk lenni. Az okok felismeréséhez elég a térképre nézni. Oroszország itt van, és aligha valószínű, hogy utálatunk a Holdra kényszeríti őket. Lehet, hogy majd végez velük a hitetlenség szövődménye, a meddőség – de nem mi fogjuk betölteni a helyüket, mert addigra végezni fog velünk is. Egyelőre azonban túl erősek és túl közel vannak, hogy átnézzünk rajtuk. Pláne, hogy ellenséget csináljunk belőlük.

Tapasztalat

Európa történelme során minden ilyen oppozíció súlyos veszteségekkel járt, de hasznot egyik sem hajtott a kontinens számára. Az oroszok itt vannak, és itt lesznek száz év múlva is. Európa realitása: érdekeltté tenni őket az európai jólétben, közben megtartani a katonai egyensúlyt. Egyik sem sikerült, holott ez a párosítás volna a leghatékonyabb Oroszország erőinek „kívül” tartására. Az a párosítás, ami Oroszország érdeklődését távolabbi stratégiai célok felé fordíthatja. Amíg nem törekszünk erre, nem számíthatunk kiegyensúlyozott status quora sem.

Ukrajna

Ukrajna nem akar kiszolgáltatott kiszolgálóvá válni, azt hiszi, dönthet saját sorsa felett. De nem. Nem dönthet. Az erősek döntenek. Esetükben történetesen az oroszok. Meg kellene kérdezni erről a románokat vagy a szerbeket, akik okosnak látták bezárni Hunyadit, kb. 30 ezüstért. Gondolták, egyik magyar kutya (ez volna a „román” Hunyadi), a másik török eb. Bejött nekik. Kaptak 300 évet a jóból. A 30 ezüstért és a vérükért cserébe.

Az ukránok, ha okosak volnának, nem tennék meg újra ugyanezt. Nem arra használnák támogatóik erejét, hogy velük együtt merüljenek ki. Mert kétszer nulla is nulla. Inkább azon kellene igyekezniük, hogy élhető jövőt tervezzenek egy nagyhatalom szomszédságában. Ehhez talán mégsem a végsőkig tartó harc a megfelelő kulcs. Hogy lehet-e olyan forgatókönyv, amiben az oroszok veszítenek? Igen. De hol lesz már akkor Ukrajna!

Az amerikaiak pontosan felmérték ezt. A közös legyengülés helyett elérték, hogy eddigi befektetéseiket biztonságban tudják. Ha Ukrajna túléli a háborút, kellemes haszonra tesznek majd szert. És akkor is, ha nem. Az oroszok tartani fogják a kijevi ígéretet.

Pozíciók

Az oroszok késleltetik a békefolyamatot, ami pozícióik javulásáról beszél. Az európaiaké romlik, de talán ellenpontként – a Nagy Testvér szóhasználatához igazodva – újabban békéről és tűzszünetről papolnak. Éppoly hamisan, mint az oroszok.

A valóság az, hogy közben folyik a pénz és a fegyver Ukrajnába. Ez nem vezet győzelemre, de még az ukrán tárgyalási pozíciók remélt javulásához sem. De azt el fogják érni, hogy majd akkor se lehet velük megegyezni, amikor már hajlanának rá. Tudniillik az oroszok. Mert addigra Európa, engesztelhetetlen ellenségességével, a hajlandók hetvenkedésével és erőforrásainak kimerülésével végleg el fogja kaszálni lehetőségeit.

Ambíciók

Hogy Oroszországnak birodalmi ambíciói volnának, az nagyon is lehetséges. Az elmúlt három év narratívaváltozása mutatja, hogy ezek nem is megalapozatlanok. A víziók, melyek birodalmuk felbomlásáról születtek, a remény hónapjaival együtt merültek feledésbe. És minél inkább elérhetőnek látszanak céljaik, annál kétségbeejtőbb helyzetbe sodródik a „szövetség”. Az európai-ukrán makacsság oka nem az elvszerűség vagy a racionalitás, hanem az alkalmatlanság. Ha volna is helyzetfelismerés, nincs következmény. Tehát nincs alkalmazkodás, és így stratégia sincs. Amit RCC mond, erre is áll: „minél tovább próbálja a Nyugat ezeket az eseményeket kivételnek tekinteni, annál gyorsabban válik saját történetének statisztájává.”

Indok

Azért kell folytatni a háborút, mert az oroszok megtámadják Európát. Ördögöt! Amíg ostobaságunkban nem akadályozzuk meg végérvényesen Trump és Putyin globális megállapodását, mögöttünk az Egyesült Államok súlya. Ha véletlenül mégis sikerül, egyikük sem lesz hálás. És akkor valóban nehezen úszhatjuk meg.

De még él a remény, hogy az oroszok megállnak valahol. Nem, nem a von der Leyentől való félelmükben, hanem az amerikai alku betartása érdekében. Igen, akkor is ott marad egy másfél milliós hadsereg, ami egyáltalán nem jó érzés, mondjuk egy magyarnak. De még egy lengyelnek sem. Egy franciát, britet vagy németet oly nagyon nem izgat a dolog: messze vannak. Ha értünk nem is, miattuk be fog indulni az 5. cikkely. Mondom, ha szét nem verik az amerikai támogatást. Mondom, ha képtelenek lesznek élhető szomszédságot teremteni az oroszokkal. Ez az a párosítás, ami Oroszország érdeklődését távolabbi stratégiai célok felé fordítja.

Párhuzamok

Oroszország a birodalom részévé kíván tenni egyes államokat. De hát az Unió nem pontosan ugyanezt teszi? Oroszország kényszeríti az ellenkező ukránokat. A Bizottság talán nem kényszeríti az ellenkező magyarokat? Az oroszok erővel akarják rávenni az ukránokat befolyásuk elfogadására. Az Unióban a magyar szavazati jogot elvenni szándékozóké nem ugyanezt a leuraló magatartást tükrözi? Ha Oroszország birodalmat épít, akkor minek nevezhetjük a brüsszeli unionista törekvéseket? Oroszország törvénytelen eszközöket alkalmaz céljai elérésére? És Brüsszel talán nem?

Hogy az orosz „beavatkozás” fizikai erőszak, míg a brüsszeli „csak” leckéztetés: való igaz. Köszönjük is hálásan, hogy csak elszegényítenek bennünket, hogy a pénzünket saját globalista céljaikra használják, hogy a gazdaságunkat bedöntik, hogy a jövőnket elveszik! Köszönjük, hogy a gyerekeinket nem! Soha nem vetemednék arra, hogy az ukránok szenvedéseihez mérjem Brüsszel „házon belüli” arroganciáját. Valóban nagyságrendnyi a különbség – és ebben nincs semmi malícia. Nem, nem Zelenszkijre gondolok, nem a nálunk, Németországban, Csehországban parkoló ukrán Mercedesekre, hanem az ukránokra! De végtelenül megnyugtatna, ha a helyzet azért nem fajulna egészen odáig, itt is! Mondjuk, mert a mi vezetőink találnának jó megoldásokat!

Megjegyzés: Ha az olvasó, nem talál példákat ezekre a párhuzamokra, kérem jelezze. Mi, többiek, készséggel segítünk.

Veszteségek

A halottak és a veszteségek pótolhatatlanok. Nemcsak a kiürült Ukrajnában – azt majd megoldják a betelepülő multik –, hanem Oroszországban is. 100.000 férfi életében kb. 1.000.000 évet dolgozik. De ők egyet sem, ahogy az utódaik sem. Mások lesznek helyettük, akik másnak dolgoznak. Idegen lesz nekik a közösség, és idegenek lesznek a közösségnek. Az ukrán társadalom nem lesz többé ukrán, de az orosz is kevésbé lesz orosz. Jó lehet ez valakinek? Csak nem azoknak, akik fenntartják ezt a háborút? Putyinnak! …Vagy a Willingeknek?

Kétségtelen, hogy ennek az öldöklésnek számtalan túlélő áldozata is marad a front mindkét oldalán. Főképp agresszív férfiak ezrei, akik képtelenné válnak a szociális normák megtartására, a helyes és a helytelen hétköznapi dichotómiájának felismerésére, a kérem és a köszönöm egyszerűnek látszó gyakorlatára, általában véve a társadalomban elfogadott indulatkezelésre. Belőlük zsoldosok lesznek, beilleszkedésre alkalmatlan kirekesztettek, lelki nyomorultak, akikre sem elég figyelem, sem elég pénz nem jut sehol, és akik évtizedekre ellátják majd a fizetett konfliktusok fenntartásának emberszükségleteit. És gonosztevők, akik tovább rontják saját és szeretteik sorsát is.

Interjú

Azt mondják, hogy amikor véget ér az ukrajnai háború, Oroszország újraosztja az erőforrásokat, és a legrosszabb esetben megtámadja Észtországot. Ez azt jelenti, hogy ön nem örül a küszöbön álló, diktált békéről szóló megbeszéléseknek? – teszi fel kérdését a riporter.

Hanno Pevkur, észt védelmi miniszter: „Természetesen mindannyian azt akarjuk, hogy véget érjen a háború. De azt is megértjük, hogy az Ukrajnában állomásozó körülbelül 800 000 orosz katona nem fog egyszerűen hazamenni, hogy havi 200 euróból éljen. Valószínűleg továbbra is az orosz hadsereg fogja őket fizetni; jelenleg havi 2000-3000 eurót kapnak. Ez azt jelenti, hogy a ránk leselkedő fenyegetés fokozódni fog, ha véget érnek a harcok Ukrajnában.”

Kitörési pont

Van azonban itt még egy sötét ló, ami sosem lépett a fényre. A másik fenyegetés, amiről még sosem hallottam nyilatkozni egyetlen EU-s tisztviselőt sem. Az ukrán fenyegetés. Mert Pevkur véleménye ellenére, ha valamelyik fél kordában tudja tartani a hadseregét, az épp Oroszország lesz. De megteszi-e ugyanezt majd Ukrajna is? És visszavonja-e az unió minden pontján jelen lévő kémeit? Az erőszak szüle alattomosságot felváltják-e az „európai értékek”? Vagy van, aki azt gondolja, ilyenek csak nálunk tevékenykednek? Miért volna így?

A felvetés, hogy Ukrajna hadserege majd ellátja az USA európai feladatait, sőt, esetleg az európaiak feladatait is, nem véletlenül kerül elő az ukrán vezető szájából. Három év sikeres gyakorlata van az euroklón típuspolitikusok akaratának átprogramozásában, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy milyen emberfeletti feladat lesz kordában tartani a gyilkoláshoz szoktatott százezreket, akik évek óta a túlélés – ölés – menekülés ördögi háromszögében vergődnek! Akik nem akarnak majd leszerelni, mert család, állás, ház és remény nélkül – nem alkalmasak másra. Ez a tömeg elárasztja majd az Uniót és nehezen hiszem, hogy a felkészült és elhivatott német rendőrök könnyedén megfékezik majd felfegyverzett szabadcsapataikat! Zelenszkij gondolt egy merészet és felajánlotta őket európai (amerikai) őrkutyáknak. Két legyet ütne egy csapásra. Távol tartaná Kijevtől ezt a (bármely) hatalomra igencsak veszélyes erőt, és ura maradna az európai közbeszédnek.

Kérdezem: ki van itt erre felkészülve? Az ukrán hatalom felemelkedésére? Ez volna Európa biztató jövője?

Micskó András