Beatles, Led Zeppelin, Eric Clapton és Steven Seagal – Időutazás a szobránci gitármúzeumban (Képekkel)

Nyitóköp: A Beatles-ben is szólt csehszlovák gitár (a szerző felvétele)

Szobránc (Sobrance) mintegy hatezer lakosnak otthont adó kisváros a Šírava víztározótól délre, nem messze az ukrán határtól. Megtaláljuk benne a szokásos vidéki kastélyt, főteret, városházát, uszodát, templomokat, mindezzel együtt szinte semmiben nem különbözik más kelet-szlovákiai kisvárosoktól.

Egy, egyetlenegy valamiben talán mégis. Az utcákon kószálva nem különösebben tolakodó, nem különösebben feltűnő tábla jelzi: „Gitármúzeum” (Gitarové múzeum”). Ennyi. Plusz egy nyíl.

Gitármúzeum? Itt? A semmi közepén? (Az átlag szlovákiai lakos számára, legyen magyar, avagy szlovák, Kassától keletre közvetlenül Ukrajna kezdődik. A valóságban a határ Kassától még bő száz kilométer, azaz Szlovákiának mintegy egyötöde.) Gitármúzeum, mondjuk Pozsonyban? Rendben. Prágában? Budapesten? New Yorkban? Szinte magától értetődik. Az se lenne meglepőbb, ha a táblán ez állna: „Rakétakilövő állomás”. Hogyan? Miért? És főleg: kicsoda?

Nem is olyan könnyű megtalálni az egyszerű kis épületet, noha színével – rózsaszín fal, zöld tető hozzá – kissé kilóg a „normális” házak sorából. A gondnok, tárlatvezető és nyilván sok egyéb szerepkört betöltő lelkes fiatalember szemmel láthatóan kettőnk kedvéért nyitotta ki a múzeumot. A kertben padok, asztalok, itt jó nyári időben előadások, jam sessionok zajlanak. Egy-egy ilyen örömzenélésen akár több tucatnyi gitáros és basszusgitáros nyomatja a spontán rögtönzésekkel tarkított, közismert, esetleg éppen akkor születő „big beat” dallamokat.

Az ajtón belépve feltárul a mesebirodalom, mármint mindazok számára, akik valaha gitárt fogtak a kezükben, próbáltak zenekart alapítani, játszottak, vagy egyszerűen csak szerették az effajta zenéből áradó vad szabadságot, melyből az akkori időkben Közép- Európában vajmi kevés része volt az állampolgároknak. A teljes gyűjtemény ezerkétszáz darabot számlál, ilyen mennyiségű anyagot kiállítani hatszor ekkora területen sem lehetne. A múzeum most is bővítés alatt áll, noha időközben megnyílt a pöstyéni székhelyű testvérmúzeum, így az értékesebb darabok oda-vissza vándorolnak.

Hogy mik azok az értékes darabok? Jolana, Diamant, Resonett. A ma már titokzatos mantrának hallatszó szavak egykori nagymúltú hangszergyártókat és gitártípusokat jelentenek. A Jolana még úgy-ahogy hozzáférhető volt átlag zenész számára is, még ha kölcsönbe is verte magát érte, mert hát ugyan kinek volt az átkos rendszerben készpénze? A Diamant már legalább egy levellel feljebb trónolt, és hát a Resonett… a kissé fura, jellegzetesen körte alakú Gracioso Resonett jó volt George Harrisonnak a Beatlesből, a Resonett Arco John Paul Johnnak, a Led Zeppelin basszusgitárosának – tudják, az a futurisztikus típusú, amit egy fémtűvel a földre lehetett állítani, mint a nagybőgőt vagy csellót, vagy gordonkát.

De volt Resonett-gitárja Eric Claptonnak is, a „Lassúkezűnek”, Chris Normannek a „Smokie” -ból, hazai vonalon maradva Dalibor Jandának, az „Olympic” frontemberének is csehszlovák gyártmányú gitárja volt, amit személyesen adományozott a múzeumnak. Fővárosi zenekarok sem átallottak hazai hangszeren játszani, a pozsonyi „Tublatanka” gitárosa például. Érdekességként megemlíthetjük, hogy Steven Seagal utolsó ittjártakor – most mondják, ki mindenki be nem téved ide, az isten háta mögé – szintén gitárt ragadott, és zenélt egy kicsit, amint arról a mellékelt fotó tanúskodik.

A kiállítás felöleli a második világháború utáni elektromos hangszerek gyártásának csehszlovákiai történelmét, nemcsak a gitárokét, de az elektromos billentyűs hangszerek pályafutását is. A hangszereken kívül látható itt ezer más dolog is, ami az akkori nagy és dicső időkhöz tartozott: régimódi lámpás erősítők, amik melegedtek, mint a nyavalya, de ez csak nyáron volt hátrány, mert télen a kultúrházban egyéb fűtés úgysem volt. „Mindent vevő” rádiók, amelyeken a tiltott sávokat kipeckelték, hogy ne lehessen behangolni a „Szabad Európát”, fekete-fehér televíziók, mind a két műsorral – egy magyar, egy szlovák -, bakelit lemezek, fényképezőgépek és rengeteg más egyéb korabeli tárgy.

Szép lassan, komótosan haladunk a kiállított tárgyak között, meg-megállva egy-egy érdekesebb darabnál – vagyis szinte mindegyiknél – s közben választ kapunk az önként felvetődő kérdésekre: Ki? Hogyan? Miért?

A múzeumot „Janči” Ferko alapította 1996-ban. A „gitárkirály”, maga is zenész, aki a gitárokat használta, javította, készítette, de főleg – szerette. Fiával, „Imi” Ferkoval ötven éven keresztül folytatták a gyűjtést, olyan gyűjteményt létrehozva, melynek szívesen otthont adott volna Kassa, Pozsony, Prága, de patinás, ma is létező cseh hangszergyártó is érdeklődött. Csak hát „Janči”, mint afféle keményfejű lokálpatrióta „východňar“ gyerek, az ilyesféle menő lehetőségek után sosem érdeklődött. Alig hatvanéves korában bekövetkezett halála miatt fia és eszmei örököse vette át a múzeum irányítását, s az azóta eltelt idő bőségesen bizonyította, hogy a staféta jó kezekben van. Az eredetileg egyetlenegy kiállítóhelyiségből álló múzeum mára kinőtte saját kereteit. Immáron két helyen, Szobráncon kívül Pöstyénben is létezik, szaporodnak a rendezvények, koncertek, találkozók, tanfolyamok.

Aki egy kis időutazásra vágyik, netán az egykor volt szabadság drága levegőjéből kíván szippantani egy keveset, amiből megint valahogy kevesebb lett, mint hittük, jöjjön el. Utazzon, térben és időben.

Tóth Ferenc