Csicsón méltóképp emlékeztek a világháborúk áldozataira és az 1965-ös eseményekre

1965 júniusában a Duna kilépett medréből, és katasztrofális következmények láncolatát elindítva árasztotta el Csicsót és a környező falvakat. Érezhető volt, hogy nagy lesz a baj, hisz az esős időjárás május végéig sem csillapodott, a víz pedig napról napra nagyobb területeket borított el. A helyiek éjt nappallá téve harcoltak a buzgárok ellen, több tízezer homokzsákot használtak fel a védekezéshez. Június 17-én, reggel fél tízkor azonban a Csicsó és Kulcsod közti gátszakadás mindent megváltoztatott. A víz szintje a faluban helyenként elérte a két métert, 168 ház omlott össze, 92 súlyosan megrongálódott, a község összeköttetése más falvakkal megszűnt, a termés és az állatállomány nagy része elpusztult. A lakosság hősies helytállása és az országos segítségnyújtás azonban példátlan összefogásról tanúskodott.

A hatvan évvel ezelőtti árvízi tragédiára emlékeztek 2025. június 13-án, pénteken Csicsón, a 30. Csicsói Falunapok keretében.

A programsorozat péntek délután a helyi temetőben kezdődött, ahol ökumenikus istentisztelettel és megemlékezéssel adóztak a világháborúkban elhunyt katonák emléke előtt. A szertartás során Nt. Bognár Judit csicsói beosztott lelkész az 1965-ös árvíz áldozatairól is megemlékezett.

Azok az események, amelyekre emlékezni gyűltünk ma össze, bizony a történelem részét képezik. Az első világégés 1918-ban ért véget, tehát éppen 107 esztendővel ezelőtt, a 2. világháború pedig kerek 80 éve fejeződött be, mély testi és lelki sebeket hagyva maguk után. Ami viszont talán a legelevenebben él a csicsói emberek emlékeiben, az a nagy dunai árvíz, amely pedig 60 évvel ezelőtt pusztított. Ezek a szívfacsaró események, melyek szüleink, nagyszüleink életében olyan meghatározóak voltak, mi, most élők már úgy tekinthetünk, mint történelemre.

Az árvíz óta eltelt időszakban már a negyedik generáció növekszik, amely csak a régiek elbeszéléséből és a történelemkönyvekből ismeri ezeket a borzalmakat. Az 65 év felettieknek viszont eleven emlékei vannak az árvízről, az ő szüleiket, nagyszüleiket pedig a háborús idők sem kímélték. Nagyon nem volt mindegy. Nagyon sok volt a küszködés és a fájdalom. Szüleinknek nagyszüleinknek, dédszüleinknek olyan dolgokon kellett keresztülmenniük, amit mi elképzelni sem tudunk. Hálásak lehetünk Istennek, hogy mi olyan békés szegletében élünk a világnak, ahol a háború és a pusztítás rémségeit még mindig csak a televízióban, a hírekben szemlélhetjük.

fogalmazott Bognár Judit lelkipásztor, majd rámutatott, hogy nekünk, utódoknak kötelességünk az emlékezés.

Az utókor kötelessége az emlékezés. Annak a népnek van jövője mely, ha kell megsirat, ha kell megbocsát, de nem felejt soha. Ezért nem szabad elfelednünk, hogy a múltban mennyi bátor hazafi áldozta életét azért, hogy nekünk, elkényelmesedett utódoknak, békésebb, szebb, jobb életünk legyen. Az áldozatokból, a megpróbáltatásokból erőt kell meríteni. Ismerni, s tanulni kell a történelemből, nehogy ugyanazokat a hibákat még egyszer elkövessük. Aki a múltját nem ismeri, arra van kárhoztatva, hogy megismételje azt! Mi nem szeretnénk ilyen múltat megismételni! Belőle csak a jót akarjuk tovább vinni!

mondta, majd köszönetet mondott az elődöknek.

Köszönet szüleinknek, nagyszüleinknek, dédszüleinknek, mindazoknak, akik múltunk megőrzésével foglalkoznak, és emlékeiket átadják az utókornak. Ártatlanság és becsület védelmezzen bennünket, mert Istenben reménykedünk.

zárta Nt. Bognár Judit, akit Ambrus atya követett a felszólalók sorában.

A katolikus lelki vezető a világháborúk áldozataira emlékezve rámutatott, hogy a háború, az erőszak Isten ellen való cselekedet. Emlékeztetett, hogy a csicsóiak, mint sokan mások, nem akartak háborúzni, nem akartak erőszakhoz folyamodni, de rákényszerítették őket. Végül a katonák közül sosem térhettek haza, életüket áldozták családjukért, falujukért, közösségükért, hazájukért.

Mező András alpolgármester beszédében rámutatott a világháborúk borzalmaira, emlékeztetett az elkövetett embertelen cselekedetekre, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy mi a mai ember kötelessége:

A világháború hősei, katonák, orvosok, nővérek, egyszerű civilek. Nem akartak ők hősök lenni. A körülmények tették őket azzá. Nekünk hál’ Istennek ilyen értelemben nem kell hősökké válnunk, de emberségesnek, igazságosnak, békeszeretőnek lenni viszont kötelességünk. (…) Reméljük, hogy a világnak soha többé nem kell elszenvednie azokat a kínokat, amelyeket elszenvedett az a sok ember, akikre most méltó tisztelettel emlékezünk. Soha ne feledjük, hogy minden ember életének értéke és méltósága van és azt sem, hogy mindannyian felelősek vagyunk a jövőnkért. Soha nem szabad hagynunk, hogy a világháború borzalmai ismét megtörténjenek.

fogalmazott.

Megemlékezés a kultúrházban

A Caritas énekkar rövid zenei műsorát követően a résztvevők átvonultak a kultúrházba, ahol két különleges kiállítás várta az érdeklődőket. Az önkormányzat által szervezett tárlaton a falakon a komáromi Krűger Viktor fotóművész munkái kaptak helyet, aki 2003-tól napjainkig készített felvételeiből állította össze válogatását. A képeken a csicsói rendezvények pillanatai elevenedtek meg: hagyományőrző napok, március 15-i és október 6-i megemlékezések, és más, kiemelkedő események.

Krűger Viktor elmondása szerint már a nyolcvanas évektől fotózza a helyi történéseket, és örömmel adott át a községnek több tucat, emlékezetes pillanatot megörökítő képet.

A kiállítás másik része az 1965-ös árvízre emlékezett korabeli fotókkal, valamint a falu akkori krónikájából származó, az eseményeket összegző írással. A megnyitón Mező András alpolgármester idézte fel a hat évtizeddel ezelőtti eseményeket:

„A Duna 801 centiméteres vízállása mellett már nem volt más lehetőség, mint a lakosság kitelepítése. Minden igyekezet ellenére a gát végül engedett a nyomásnak, és bekövetkezett a tragédia. A faluban hatalmas károk keletkeztek, de a közösség ereje, a segítőkészség és a hit újra talpra állította Csicsót.”

fogalmazott, majd összegezte a károkat: Csicsón összesen 168 lakóház dőlt össze, 92 pedig súlyosan megrongálódott. Elszakadt a Csicsó és Füss községeket összekötő betonhíd is, mely helyén a műszaki katonai egységek ideiglenes hidat építettek. Az árvíz következtében komoly károk keletkeztek a szövetkezetben, 1137 hektáron tönkrement az amúgy szépnek ígérkező termés. Komoly károk keletkeztek a gazdasági épületekben, valamint a gépi berendezésekben is, elpusztult 3000 baromfi, beleértve a lakosság baromfiállományának 75%-át is.

„Az 1965-ös nagy árvíz nem csak házakat döntött romba, hanem életeket, közösségeket is próbára tett. Több ezer ember kényszerült szeretett otthonainak elhagyására, falvak kerültek víz alá, értékek, életek mentek tönkre. Ma, amikor a Duna ismét a medrében folyik, az utcákon ismét zajlik élet, nem felejthetjük el azokat, akik akkor példát mutattak összefogásból, segítségből! Tisztelettel és köszönettel emlékezünk áldozatos munkájukra!”

zárta az alpolgármester.

A kultúrházban az eseményhez illő dalcsokorral kedveskedett a Caritas énekkar, majd a Nofene színjátszócsoport tagjai mutatták be vidám előadásukat, Nagy Edit tanárnő rendezésében.

A megemlékezés végén a polgármester asszony és az alpolgármester szimbolikusan koszorút helyezett el az árvízi emlékmű fényképe elé, mivel technikai okok miatt idén nem kerülhetett sor nyilvános koszorúzásra a Duna-töltésen.

A csendes tiszteletadás és a közös emlékezés méltó módon idézte fel a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, és megerősítette: Csicsó közössége nem feled, és továbbadja történelmét a jövő nemzedékeinek.

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Komjáthy Lóránt

Képgaléria: