George Friedman: Korszakalkotó válság előtt állunk

Vannak pillanatok, amikor kimerítenek az egymást követő válságok, és olyankor eszembe jut az emberiség következő valódi egzisztenciális válsága. Ez segít a dolgokat a helyükre tenni. Kérem, bocsássák meg pillanatnyi közömbösségemet a heti aktuális válsággal szemben.

2009-es „A következő 100 év” című könyvemben azt jósoltam, hogy a következő nagy társadalmi-gazdasági probléma egy demográfiai válságból ered majd, melyet a csökkenő születési arány, az alacsonyabb halálozási arány és a megnövekedett várható élettartam jellemez.

Az Egyesült Államokban és a világ más részein is csökken a születési arány. Tavaly az Egyesült Államok születési rátája nagyjából megegyezett a halálozási rátával. Jövőre a halálozási arány várhatóan valamivel magasabb lesz, mint a születési arány. Az előrejelzések szerint a következő 10 évben – talán már 2033-ban – a csökkenő születési arány hosszú távú valósággá válik, miközben a várható élettartam 78,4 évről 80,4 évre emelkedik. Ez csekély növekedésnek tűnik, de figyelembe véve ennek a korosztálynak a méretét és a születési arány csökkenését, korszakalkotó válságot vetít előre.

Az amerikai történelemről alkotott modellem szerint a társadalmi-gazdasági status quo 50 évente változik. Azt jósolom, hogy a 2020-as évek vége lesz az, amikor a jelenlegi ciklus véget ér és az új elkezdődik. Ha igazam van, és a számok is ezt mutatják, akkor azok a problémák, amelyek most annyira foglalkoztatnak bennünket, a történelem homályába merülnek majd, ahogyan a Watergate-botrány is.

Közgazdászok szerint a gazdaság a földön, a munkaerőn és a tőkén múlik. Ha ez így van, akkor egy olyan időszakba lépünk, amikor a munkaerő és ezzel együtt a tőke is csökkenni fog. Ezt azért mondom, mert a számok azt mutatják, hogy a munkaerő a következő években zsugorodni fog, miközben a fogyasztás mértéke növekedni fog. A csökkenő halálozási arány és a növekedő várható élettartam mellett a fogyasztás kétféleképpen is növekedni fog. Először is, az idősek továbbra is fogyasztani fognak jóval azután is, hogy abbahagyták a munkát, másodsorban pedig a fogyasztási szokásaik erősen az egészségügyi szolgáltatások felé fognak eltolódni. Az egyik megoldás az idősek eutanáziája, amellyel teljesen ellenzem. A másik az orvosi rendszer radikális átalakítása, azzal a céllal, hogy növeljék az idősek termelékenységét, különösen a 65 és 80 év közötti korosztályban.

Minden 50 éves ciklust egy alapvető technológia hajt, amely egy társadalmi igény kielégítésére jön létre. Az elmúlt 50 évben az alapvető technológia a mikrochipen alapult, amely számos iparágat és tevékenységet támogat, és a gazdaság motorja. Az előző időszakban, körülbelül 1930 és 1980 között, a meghatározó technológia az autó volt, amely lehetővé tette egy jelentősen növekvő népesség számára, hogy elhagyja a városokat a külvárosokba, de továbbra is a városközpontú iparágakban dolgozzon. Bizonyos értelemben a mikrochip, többek között, egy olyan kommunikációs rendszert hozott létre, amely lehetővé tette a népesség szétszóródását a kapcsolódás elvesztése nélkül.

Ha ez a társadalmilag vezérelt innovációs modell érvényesül, akkor a következő 50 év az orvostudomány forradalmain fog alapulni. Ahogy a várható élettartam növekszik, az idősek termelékenységi szintjének legalább meg kell egyeznie a fogyasztás szintjével a tőkeáramlás fenntartása érdekében. Már most is jelentős orvosi áttöréseket látunk az anyagtudományból eredően, amely lehetővé teszi a mérnöki munkát molekuláris szinten, mesterséges intelligencia segítségével. Az AI-t nem tartom központi technológiának, mert az eszköz, nem a megoldás.

A következő áttörés az emberi test több tudományág és technológia segítségével történő újragondolásában rejlik.

Meg kell vizsgálnunk e válság eredetét. Először is, az orvostudomány bűnös abban, hogy már most is drámaian megnövelte a várható élettartamot. Másodszor, a születési arány csökkenését radikális – és egymással összefüggő – kulturális és orvosi változások váltják ki. Az orvostudomány hozta létre a fogamzásgátló tablettát, amely lehetővé tette a feminizmust mint társadalmi mozgalmat. Amint a nők korlátozhatták gyermekeik számát cölibátus nélkül (az abortuszt nem érintem), könnyebben beléphettek és maradhattak a munkaerőpiacon. Valóban, a nők belépése a munkaerőpiacra eddig fenntartotta a termelékenységet a csökkenő születési arány ellenére is.

A jelenlegi amerikai kormány nyilvánvalóan tisztában van ezzel a problémával, és törvényjavaslatot terjeszt elő a több születés ösztönzésére. Javaslatuk szerint 1000 dollárt adnának a szülőknek minden gyermek után, aki 2025 januárja és 2028 decembere között születik, hogy azt a jövőjükbe fektessék. A törvény 2026-tól gyermekenként 2000 dollárról 2200 dollárra emeli a gyermekek után járó adójóváírást is.

Egy másik, a demográfiai problémához kapcsolódó aktuális válság a bevándorlás. Minden fejlett ipari nemzet szembesülni fog ezzel a demográfiai válsággal, és a ciklus korai szakaszában, mielőtt a válság teljes erővel kibontakozna, versengeni kezdenek a munkaerőért, különösen az alacsonyabb képzettséget igénylő és vonzóbbnak nem ítélt pozíciókért. Ez a számokba bele van kódolva. A bevándorlók stabilizálják a munkaerőpiacot, a fogyasztást és a tőkeakkumulációt. Miközben radikális orvosi megoldásokra várunk, kicsit el kell gondolkodnunk azon, hogy a migráció hogyan tudja kielégíteni az alacsony képzettségű munkaerő iránti keresletet az olyan ágazatokban, mint a mezőgazdaság, de azon is, mennyire hasznosak lesznek a bevándorlók képzett és integrált gyermekei a következő 50 évben.

Ismét elnézést kérek ezért a furcsa fejtegetésért, de Ali Khamenei ajatollah, Benjamin Netanjahu, Vlagyimir Putyin és Donald Trump tetteinek állandó tanulmányozása után az embernek szüksége van egy kis szünetre – ha nem is ágynyugalomra –, akkor legalább egy olyan eszmefuttatásra, amely egyiküket sem említi.

GeopoliticalFutures.com, The Nearing Crisis of Demographics

Nyitókép forrása: canva