A nyugati sajtó és elit napok alatt rombolta porig az éveken át gondosan épített Zelenszkij-kultuszt. És ez rendkívül fontos kérdéseket vet fel. Évekig elnézték ugyanis az intézményesített korrupciót, a nyugati fegyverek feketepiacon való megjelenését, a védelmi vonalakra adott pénzek ellopását. Letagadták, mi több, tisztára mosták az ukrán újnáci katonai egységek nevét, elhallgatták a politikai gyilkosságokat (Zaluzsnij jobbkeze), hazudtak Ukrajna érdekében az Északi Áramlat felrobbantásáról, telibe tolták a propagandát az embertelen oroszokról és a dicsőséges ukrán győzelemről. Valóban az eddig is ismert ukrán korrupció miatt rombolták le ezt a mesterségesen, drága pénzen felépített idolt? Nyilván nem. Egy rendkívül nagy horderejű ügynek kellett a háttérben meghúzódnia, hogy az ország megmentőjeként bemutatott Zelenszkijről csütörtökön a Politico azt írja, hogy ő Ukrajna ellensége. Jermakról, Zelenszkij elsőtisztjéről pedig a Financial Times azt, hogy ő felelős a feleslegesen bevállalt bahmuti csatában (2023) elvesztett rengeteg emberéletért. Megnéztük, mi mindennek a háttere, és amit találtunk, az nem a jogállamról és a korrupcióellenes harcról szól.

 

A konfliktus alaphelyzete ismert: Zelenszkij a „független” korrupció ellenes hivatalokat (NABU, SAP) a főügyészség alá vonta be, amivel gyakorlatilag megnyirbálta azok jogkörét. Az ügy akkora vihart kavart, hogy a németek visszakoztak a Patriot rendszereik átadásától, Ursula von der Leyen tőle szokatlan módon magyarázatot követelt Zelenszkijtől, amire azelőtt sosem volt.

 

Ukrajnában a rengeteg halál, lopás, kényszersorozás és letagadott halálesetek után nem indultak tömegtüntetések – most azonban igen.

 

Zelenszkij hattyúdala

 

Cikkünk írásakor még nem lehet kizárni, hogy ez az ügy olyan láncreakciót indít be, amely befolyásos rétegeket fog szembefordítani Zelenszkijjel a társadalom minden szintjén. Beállhatnak a tüntetők mögé a teljhatalommal rendelkező elnöktől rettegő egykori befolyásos oligarchák, de beállhatnak a gyerekeiket, férjeiket elvesztő anyák és feleségek. A kényszersorozottak hozzátartozói, azok a családtagok, akik két éve hiába követelték az ukrán kormánytól, hogy a folyamatos frontszolgálatból legalább egy kis időre engedjék haza a férfiakat, apákat, fiakat, férjeket. És persze, a cégeket is, akiket Zelenszkij köre egyre nehezebb helyzetbe hoz – magyarul, egyre több pénzt vesz ki a zsebükből.

 

És igen, a tüntetések mögé sorakozhat fel a hadsereg is, amivel Zelenszkij politikai mattot kap, és Seymour Hersh forgatókönyve valósul meg: az ukrán elnök lemond, a következő választást pedig Valerij Zaluzsnij, az ukrán és brit favorit nyeri meg.

 

Másodpercek alatt lerombolt idol

 

De még a fentieknél is nagyobb meglepetés az a retorikai bukfenc, amit a nyugati sajtó és politikum produkált. A háborús hősnek beállított Zelenszkijt hirtelen kikiáltották Ukrajna ellenségének – a szó szoros értelmében.

 

A nyomás hatására csütörtökön Zelenszkij bejelentette, hogy olyan törvénymódosítást készít elő, ami rendezi a NABU és a SAP státusát, de azt is jelezte, hogy a beterjesztése előtt konzultálni fog. Na, kivel? A francia elnökkel, a brit miniszterelnökkel és a német kancellárral. Pontosan.

 

Ukrajna most már hivatalosan sem szuverén állam – és nem az oroszok hajtották igába.

 

Jogállamiság? Frászt. Hatalom

 

Ukrán elemzések, kommentárok tucatjainak elolvasása után sikerült racionális életszerűséget találni a fenti eseménysorokban. Nem, a Nyugat nem Ukrajnát félti, hanem az általa elképzelt Ukrajna-idolt, ahol minden úgy történik politikai, társadalmi és gazdasági szinten, ahogy azt a nyugati tőkések elképzelik.

 

Leegyszerűsítve a dolgot az történt, hogy Zelenszkij teljhatalma építése közben megelégelte az őt kordában tartó, az ő körének tagjait szükség esetén eljárás alá vonó két hivatal működését, amelyek nyugati nyomásra születtek és nyugati befolyás alapján is cselekedtek.

 

A Nyugat felháborodása tehát érthető, de egyben cinikus: jelezték Zelenszkijnek, hogy Ukrajnát nem ő és nem az ő közvetlen köre zsákmányolhatja ki, azt csak a nyugati oligarcháknak szabad. Kapaszkodjunk meg, mély a nyúl ürege, de nagyon érdekes titkokat rejt.

 

A kezdetek: Krím és Porosenko, és és az amerikai demokraták

 

Az ukrán korrupció ellenes hivatalok létrejötte Petro Porosenkó korábbi elnök érájához kötődik. Mikor az oroszok annektálták a Krímet, majd „kicsi zöld emberkék” szivárogtak be a Donbaszba támogatni a szakadárokat, Ukrajna kénytelen volt feladni a Nyugat és Oroszország közti viszonylagos ingapolitikát. Porosenko kiszolgáltatott helyzetében engedett a nyugati nyomásnak, és négy korrupcióellenes hivatalt is létrehozott: ezek voltak a NABU, SAP, NAPC, VAKS. Ezek közül mára csak az első kettő működik.

 

Ezek a hivatalok valójában nem a korrupciót akadályozták, hanem szabályozták, hogy kik és milyen mértékben nyerészkedhettek az adófizetők kárára. Porosenko, aki teljesen az amerikai demokratákhoz volt (és van) becsatornázva, ezeket a hivatalokat az amerikai demokrata körök érdekeire szabta rá.

 

Az már más kérdés, hogy tökéletes rendszerváltás nincs, és a régi ukrán struktúrák akkor és a mai napig folyamatosan szemben álltak a korrupcióellenes hivatalokkal. Hiszen nem csak amerikai pénzemberek vannak – vannak ukrán oligarchák is, pénzéhes középvezetők és államtitkárok…

 

Zelenszkij érkezése, az első törésvonalak

 

Ám Porosenko 2019-ben elvesztette a választást. Helyére Volodimir Zelenszkij került, aki ezeket a korrupcióellenes hivatalokat (és azok demokraták által irányított hálózatát) már csak örökölte.

 

Fontos kiemelni, hogy Zelenszkij az ismert oligarcha, Kolomojszkij támogatásával indult a választáson, de más oligarchákhoz szoros szálak fűzték, például Arszen Avakovhoz. Mikor nagy meglepetésre Zelenszkij pártja, a Nép Szolgája annyira túlnyerte magát, hogy egyedül is kormányt tudott alakítani, az „oszd meg és uralkodj” taktikára játszó ukrán oligarchák aggódni kezdtek.

 

Elkezdődött egy komoly belháború Zelenszkij és a saját oligarchái között. Az oligarchák a „saját” képviselőiken keresztül próbálták blokkolni (számukra előnyös alkura kényszeríteni) Zelenszkijt. Zelenszkij és pártja népszerűsége 2020-ban zuhanni kezdett, a helyhatósági választáson orbitális vereséget szenvedtek.

 

Zelenszkij visszavágott. Elnöki jogköreivel (vissza)élve szankciókat vezetett be. Először Viktor Medvedcsuk oligarcha médiáit tiltották be az „orosz befolyás elleni harc” jegyében. Ezt követően rohamtempóban nőtt a szankcionált oligarcha érdekeltségek száma.

 

Belháború, Zelenszkij túlnő saját gazdáin

 

2021 júliusában Arszen Avakov, az oligarchia hatalmi egyensúlyának úgynevezett „őrét” Zelenszkij leváltotta a belügyminisztérium éléről. Nem sokkal később Zelenszkij emberei megjelentek a legnagyobb ukrán tévécsatornákat tulajdonló oligarcháknál, és követelték a szerkesztői jogkörök átruházását az elnöki hivatalra.

 

2021 őszén az oligarchák fellázadtak, minden tulajdonukban lévő tévécsatornánál Zelenszkij-ellenes propaganda indult, és úgy tűnt, győznek, és az elnök kénytelen lesz lemondani. Csakhogy 2022-ben az oroszok nyílt háborút indítottak Ukrajna ellen. És Zelenszkij a Nyugat támogatásával olyan hatalmat biztosított magának, amellyel ma  vaskézzel uralkodik a mára egyszerű nagyvállalkozókká  szelídült oligarchák felett. 

 

Csakhogy Zelenszkij hatalma így is korlátozott maradt, mert a Porosenko idején kiépített amerikai (demokrata) intézmények hátra kötötték a kezét. A hírek szerint 2023 óta Washington nyíltan használja a korrupcióellenes hivatalokat arra, hogy Zelenszkij köre elleni házkutatásokkal és letartóztatásokkal kényszerítse Zelenszkijt az amerikai demokrata (globalista) gazdasági érdekek tiszteletben tartására (megint csak nagyon kulturáltan fogalmazva). Ezzel egyébként nem kevés propagandaeszközt adtak az oroszok kezébe, akik saját narratívájukban a fenti összefüggéseket rendszeresen hangsúlyozzák.

 

Trumppal minden megváltozott

 

Aztán 2025 januárjában beiktatták Trumpot és minden megváltozott. A kezdeti döccenőket és európai globalista intrikákat követően Zelenszkij végül az esélyesebb lóra tett, megtalálta a közös hangot Trumppal. Értsd: megtette, amit Trump kért. Aláírta az ukrán természeti erőforrásokat amerikai kézbe átjátszó szerződést, az amerikaiak számára átgondoltabb retorikára állt át a háború befejezését illetően.

 

De főleg: a demokrata, globalista üzleti körök elkezdtek kiesni a pikszisből, elkezdtek kiszorulni az ukrán és amerikai ügyletekből. Márpedig, ha teret vesztenek, akkor pénzt és befolyást vesztenek a természeti kincsekben és politikai lehetőségekben gazdag Ukrajnában. Ezt pedig nem engedhetik.

 

Zelenszkij célkeresztben

 

A NABU feljelentést tett a Zelenszkijhez közel álló Csernyisov miniszterelnök-helyettes ellen. Az is szóba került néhány héttel ezelőtt, hogy Zelenszkij privát „pénzügyminisztere” (az ilyen gúnynevek általában arra utalnak, hogy az illető feljebbvalója piszkos pénzügyeit intézi és vezeti, beleértve a korrupcióból származó províziókat és egyebeket), Timur Mindics ellen is eljárás készül.

 

Nyilvánvaló, hogy a globalisták meghosszabbított karjaiként működő korrupcióellenes hivatalok feladata az volt, hogy újra a „megfelelő” pályájára állítsák Zelenszkijt. Ennek érdekében a legérzékenyebb pontokon akartak odacsapni.

 

Ezzel párhuzamosan az ukrán Denník N-ként is felfogható Ukrajinszka Pravda és más nyugatról pénzelt lapok Zelenszkij és Jermak autoriter hajlamairól cikkeztek, aminek megint volt jogos alapja, de az időzítés és a tálalás megint csak egy bizonyos kör érdekében állt.

 

Aligha véletlen, hogy a Demokrata Párthoz kötődő „korrupcióellenes” hivatalok bezárása kapcsán a Trump-adminisztráció cikkünk megírásáig nem nagyon tiltakozott. Mi több, hallgatott. Közben az európai globalista mainstream politikusok Párizstól Lonon át Berlinig és Brüsszelig egy emberként rúgtak bele kedvenc háborús hősükbe, Zelenszkijbe. Aki már két éve megmondta, hogy Ukrajnában nincs korrupció, és Brüsszel nagyokat bólogatott. Hogy is van ez?

 

A globalistákkal dacoló korrupt bohóc

 

A kép tehát drámaian egyszerű, kiábrándító, rendkívül beszédes, de főleg, tanulságos.

 

Az oligarchák által kiemelt bohóc, majd a Nyugat által felemelt „nemzeti hős”  Zelenszkij megpróbálta lerázni a globalista gyeplőt.

 

Lehet, hogy azért, mert ő akarta megszabni, kinek mennyi jut a korrupció tortájából. Lehet, hogy azért, mert Trump erre kényszerítette, de az is lehet, hogy így akarja eltenni a béke útjából az európai háborúpártiakat, mert belefáradt, vagy mert most adódott egy új esély. Nem tudjuk.

 

Annyi biztos, hogy a háború végjátéka Zelenszkij politikai végjátéka is lesz egyben. És a hibák, amelyeket elkövetett (hogy bízott a globalista nyugati vezetőkben), többszörösen szállnak rá vissza. Figyelemreméltó karrierje dicstelenül vonul be a történelembe – akár globalista, akár ukrán nemzeti tollal is írják majd azt.

 

Ez tehát az ukrán korrupcióellenes belharc története. Zelenszkij két nap alatt új törvényjavaslatot dolgozott ki, és be is terjesztette azt a parlamentnek, hogy visszaállítsa a korrupcióellenes hivatalok státusát. Ekkora volt a nyugati nyomás. De ennyivel nem ússza meg. A Nyugat szorítani fog a gyeplőn, és egyértelmű üzenetet fog küldeni. Ha Zelenszkijt pozícióban is tartják, legszorosabb szövetségesei valamelyikét fogják elmozdítani büntetésképp. Akár Andrij Jermakot is…

 

Komjáthy Lóránt

Nyitókép forrása: SITA/Stefan Rousseau/Pool Photo via AP

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.