Arányos vagy többségi? A választási rendszer dilemmája Szlovákiában és a magyar képviselet

Szlovákiában évek óta napirenden van a választási rendszer reformja. Két alapvető modellt szokás szembeállítani: az arányos és a többségi rendszert. Míg az arányos (proporcionális) rendszer a leadott szavazatok arányában osztja el a mandátumokat, addig a többségi (majoritariánus) modellben a “győztes mindent visz” elve érvényesül. A vita azért fontos, mert a választási szabályok jelentősen befolyásolják a közéletet: meghatározzák a politikai stabilitást, a kormányok összetételét, és azt is befolyásolják, hogy a kisebbségek – köztük a szlovákiai magyarok – milyen eséllyel szerezhetnek parlamenti képviseletet.

Célkeresztben a Mečiar-korszak öröksége: egyetlen nagy választókerület

Szlovákia 1993-as függetlenné válása után a csehszlovákiai hagyományokat folytatva az arányos választási rendszert alkalmazta. Fontos különbség azonban, hogy a 90-es évek közepétől egyetlen országos választókerületet alakítottak ki, amely a Vladimír Mečiar nevével fémjelzett korszak hagyatéka.

Ez a rendszer centralizálta a hatalmat a pártvezérek kezében, és gyengítette a parlamenti képviselők és regionális választóik közti kapcsolatot. A több kisebb kerület helyett az egész ország egy körzetnek számít a parlamenti választáson, így a jelöltek országos pártlistákról jutnak be, nem pedig egyéni körzeteket megnyerve.

A kezdeti időszak politikai instabilitása nyomán a szabályokat is módosították: 1998-tól 5%-os bejutási küszöböt vezettek be a parlamentbe jutáshoz. Ez a lépés növelte a kormányozhatóságot és csökkentette a parlamenti töredezettséget, de egyúttal kizárta a legkisebb politikai formációkat.

Az arányos rendszer így is megmaradt: a mai napig a pozsonyi Nemzeti Tanács képviselőit listás szavazással választják, az egész országból összeadódó listás szavazatok alapján. (A választók preferenciális szavazataikkal a pártlisták sorrendjét is befolyásolhatják.)

Arányos vs. többségi rendszer – képviselet vagy stabilitás?

Az arányos választási modell legnagyobb előnye, hogy a leadott szavazatok arányában oszt el mandátumokat, így a kisebb pártok is esélyt kapnak a bejutásra. A sokszínű politikai nézetek megjelenése így viszonylag biztosított: konzervatív és liberális erők egyaránt helyet kaphatnak a törvényhozásban, sőt akár etnikai kisebbségek önálló pártjai is hangot kaphatnak (feltéve, hogy képesek a választóiknak hiteles alternatívát kínálni).

Szlovákiában ennek megfelelően a rendszerváltás utáni kormányok gyakran koalíciókból álltak. Például a 2020-as parlamenti választás után négy párti koalíció alakult, ami ugyan a társadalom széles rétegeit képviselte, de a sok partner miatt belső konfliktusokkal terhelt időszak következett.

Az ilyen válságok alááshatják a közélet stabilitását és a választók bizalmát. Az arányos rendszer hátulütője ugyanis a töredezett parlament és a gyakori koalíciós kényszer.

Emellett a magas bejutási küszöb – jelenleg 5% – gondoskodik ugyan a túl apró pártok kiszűréséről, de adott esetben jelentős választói csoportokat hagyhat képviselet nélkül. Ezért éri sok kritika a Smer által felvetett javaslatot a 7 százalékos bejutási küszöbről. Roman Michelko (SNS) képviselő szerint ebben a kérdésben nincs is meg a koalíciós egyetértés.

A bejutási küszöb miatt 2023-ban több új politikai erő is parlamenten kívül rekedt, így szavazatok tízezrei „vesztek kárba”, parlamenti képviselet nélkül. A magyar közösség számára ezek ismerős tapasztalatok.

Bár a magyar választók többsége nem a választási rendszert, inkább a magyar érdekképviseletet felvállalni akaró (de érdemben nem tudó) politikai „elitet” tartja ezért felelősnek. A magyar politikusok persze a választási rendszerre mutogatnak, és olyan javaslatokkal állnak elő, amivel könnyebben ugornák meg a parlamenti küszöböt. Politika-technikai szempontból logikus elképzelés, ám a hitelesség helyreállítása nélkül és a választók megvezetését szolgáló üres retorikai manőverek fenntartása mellett aligha célravezető.

A magyar párt és annak elődei sorra 5% alatt teljesítettek az elmúlt 7 választáson.

A többségi választási rendszer

A többségi választási rendszer ezzel szemben egyszerű elvre épül: egyéni választókerületeket hoznak létre, és minden körzetben az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja – akár relatív többséggel is.

Ennek előnye a világos eredmény: egy választás egyértelmű győztest produkál kerületenként, a parlamentben pedig jellemzően egy vagy két nagy párt dominanciája alakul ki.

A stabil, egypárti (vagy kisebb koalíciós) kormányok valószínűbbek, ami hozzájárulhat a közélet kiszámíthatóságához. Ugyanakkor a “győztes mindent visz” mechanizmus velejárója, hogy a vesztes jelöltekre leadott szavazatok – akár a többség egy jelentős része is – nem érnek mandátumot.

Így a kisebb pártok és szavazóik képviselet nélkül maradhatnak egy ilyen rendszerben. A többségi rendszer tehát a stabilitásért cserébe feláldozza a politikai arányosságot és pluralizmust.

A választókerületek határain múlik minden

Fontos azonban kiemelni, hogy felvidéki magyar szempontból itt a választókerületek megrajzolása a kulcskérdés. Ha a járáshatárokat nagyjából követő körzeteket hoznak létre, a mindenkori felvidéki magyar képviselet (a minőségét most hagyjuk) jó eséllyel bejutna a parlamentbe – még néhány évig. Politikai stratégiaváltás nélkül ugyanis a magyar pártra szavazók száma tovább csökkenne. Ha azonban megyehatárokat utánzó választókerületeket rajzolnának fel, az már erősen kérdésessé tenné a bejutás esélyét.

Van azonban még egy fontos szempont. Mégpedig az, hogy a fővároson kívüli vidék jelenleg alulreprezentált a parlamentben. A pozsonyi képviselők aránya a parlamentben 30-35 százalék, miközben Pozsony a lakosság 13,5 százalékát adja csak. Más szavakkal, az egyetlen nagy választókörzet miatt a parlamenti képviselők elszakadtak a vidéki választóktól, miközben a jellemzően liberális-progresszív dominanciájú főváros felülreprezentált.

Nem véletlen, hogy a vidéki lakosságra támaszkodó Smert már évek óta foglalkoztatja Pozsony felülreprezentáltságának megszüntetése. Ez azonban véget vetne egy sor kisebb párt működésének: az SaS és a Slovensko is a megsemmisülés szélére sodródna, mivel vidéki, régiós struktúráik gyakorlatilag nincsenek.

Épp ezért egy ilyen változtatás érvényesítése nem kis politikai munka – és a jelenlegi szlovák kormány aligha lenne rá képes.

Ki támogatná?

Szlovákiában ma az arányos, egykerületes parlamenti választási rendszert alkotmány rögzíti, így megváltoztatásához alkotmányos (3/5-ös) többségre szükséges. A KDH ugyan valószínűleg támogatna a régiók nagyobb reprezentáltságát, mert megfelelő választói körzetek mellett borítékolható helyeket szerezne a parlamentben. Az SaS és a Slovensko foggal-körömmel ellenezné.

A PS elvileg jól járna, a valóságban nem. A városi liberális szavazók felülreprezentáltságának megszüntetése a pártot relatíve gyengítené, még akkor is, ha a többségi rendszer miatt két nagy pólus (egy smeres és egy progresszív) jönne létre a parlamentben. A PS kormányalakítására akkor van nagyobb esély, ha marad a jelenlegi választási rendszer, és kisebb koalíciós partnereket vesz maga mellé.

Van még egy szempont, és ez a geopolitikai. Mivel Szlovákia kis ország, a nyugati hatalmak alapvetően abban érdekeltek, hogy fennmaradjon Szlovákia ingatag, koalíciókon alapuló kormányzati rendszere. Egy koalíciós kormányt sokkal könnyebb kimozdítani egyensúlyából a nagyhatalmi érdekek érvényesítése érdekében, mint egy stabil, egy, maximum két pártból álló kormányt (lásd Samuel Migaľ és a HLAS kormányválságot előidéző játszmáit az egyik oldalon, és a magyar kormány stabilitását a másikon).

Épp ezért, a nyugatiak keblén melengetett liberális pártok valószínűleg sosem támogatnák ennek a hatalmi befolyásolási eszköznek a feladását. Valószínűleg, akkora nyomás nehezedne a KDH-ra, hogy képtelen lenne érvényesíteni akaratát.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Martin Medňanský