Micskó András: London árnyékában – A brit érdekek titkos háborúja Ukrajnáért

Amikor Donald Trump februárban bejelentette: „azonnali tárgyalások” kezdődnek Oroszországgal a háború lezárásáról, sokan fellélegeztek. Ám a remény csak napokig tartott. Hirtelen új arcok tűntek fel a frontvonal mögött – brit diplomaták, pénzügyi tanácsadók és politikusok, akik nem a békét, hanem a garanciákat keresték: befektetésekre, geopolitikai súlyra, és az európai hatalmi pozíciók visszaépítésére.

A City érdeke nem a béke

Ha valamit megtanulhattunk az elmúlt évtizedekből, az az, hogy a háború ritkán pusztán katonai konfliktus. Ukrajna véres színpadán nemcsak orosz és ukrán katonák állnak egymással szemben, hanem tőkepiacok, diplomáciai szövetségek és gazdasági érdekcsoportok is. És a színfalak mögött az egyik leghangosabb szereplő most a brit pénzügyi elit hatalmi központja, a londoni City.

A britek, miután formálisan rögtön Trump győzelme után, 2024 végén jelezték rés0zvételi szándékukat egy Ukrajnát védő nemzetközi koalícióban, 2025 tavaszára már aktív formálóivá váltak a háború utáni politikai térképnek. Keir Starmer miniszterelnök március 2-án jelentette be a „Willing-koalíció” létrejöttét, amellyel Nagy-Britannia újra pozíciót követelt magának az európai biztonságpolitikai sakktáblán.

Bár a nyilatkozatok óvatosak voltak – „biztonsági garanciák”, „stabilitási célok” – a valódi üzenet világos volt: a britek nem bíznak abban, hogy Trump és Putyin az ő szájízük szerint döntik el Ukrajna sorsát. Főleg úgy, hogy az amerikai elnök már formális szerződést kötött az ukrán ásványkincsek kitermelésére – ezzel garantálva a Wall Street érdekeit. A City-nek nem maradt más választása, mint saját geopolitikai tőkét kovácsolni a háborúból.

Zelenszkij középen, de nem független

Sokak számára meglepő volt a február 28-i washingtoni találkozó: Trump, Zelenszkij és JD Vance összecsapása, amely váratlanul éles vitába torkollott. Akkor még úgy tűnt, Volodimir Zelenszkij egyedül maradt – vonakodik elfogadni az amerikai-orosz kompromisszumot, de más támogatás híján kénytelen lesz engedni.

Csakhogy két nappal később London már a színpadra lépett. A koalíció bejelentését nem lehet pusztán véletlen időzítésként értelmezni. Információk szerint Zelenszkij már hetekkel korábban tudott a brit-lengyel-francia katonai opciókról. Minden jel arra utal, hogy a „vitás” washingtoni találkozó nem spontán esemény volt, hanem tudatos diplomáciai koreográfia – a City megbízólevele a Willing-koalíció felé.

Támogatás? Igen. Békére? Nem feltétlen.

Az Egyesült Királyság, miközben folyamatosan hangoztatja Ukrajna melletti elkötelezettségét, nem a háború lezárását sürgeti, hanem azt, hogy a háború „megfelelő” keretek között záruljon le. Olyan keretek között, melyek katonai győzelme ellenére is vesztes békekötővé tennék Oroszországot, és elégtelen képességek híján is előtérbe helyezik a brit-európai érdeket az amerikaival szemben.

A koalíció tehát a következő üzenetekkel blokkolja a békefolyamatot:

• Szankciók szigorítása – nem az enyhítésről, hanem új gazdasági nyomásgyakorlásról beszélnek.

• Fegyverszállítás fokozása – a tűzszünet elősegítése helyett újabb eszkaláció.

• Ukrajna részvétele a tárgyalásokon – ami ellehetetleníti a bilaterális amerikai-orosz megegyezés globális kereteit.

• Területi kompromisszum elutasítása – Kijev ma is ragaszkodik minden négyzetkilométerhez, ami, bár morálisan érthető, politikailag kizárja a békét.

Pénz beszél, háború marad

A háború ára nem csak emberéletekben, hanem dollármilliárdokban is mérhető. Az USA eddig 175 milliárd USD-t költött, míg Európa (az Egyesült Királysággal együtt) már több mint 130 milliárdot. Ráadásul az amerikai kiadások mintegy 90%-a visszacsorgott a hazai hadiiparba – vagyis a tengerentúlról valójában csak kb. 44 milliárdnyi nettó támogatás érkezett Ukrajnába.

Ezzel szemben Európa „valóban” sokat fizetett – és veszíthet is. Nem csoda, hogy a brit pénzügyi világ is befektetésként tekint a háborúra: ha már fizetni kell, legalább befolyást is nyerjenek.

A brit háború: visszatérés a nagyhatalmi sakktáblára?

Ez tehát nem csupán a béke vagy háború dilemmája. Ez befektetések, befolyás és a hatalmi súlyok újraelosztásának küzdelme – amelyből a britek igyekeznek nem kimaradni. A Willing-koalíció nem egy szövetség a békéért, hanem egy szövetség a saját érdekeikért. Ne csináljunk úgy, mintha ez újkeletű hozzáállás lenne.

A brit birodalom hosszú ideig uralta a világtengereket. Nem volt a földnek olyan pontja, ahol az őslakosok ne ébredhettek volna arra, hogy Őfelsége alattvalói épp megölik, elrabolják vagy szétlövik őket, szeretteiket és vagyonukat. Őfelsége katonái előtt évszázadokon át csak görnyedni lehetett, megköszönve a puszta életedet, miután már elvettek tőled mindent, amit csak akartak.

Amíg csak a saját véreik a fejükre nem nőttek.

Nagy Britannia nagy ország, és nemcsak a nevében az. GDP-ben hatodik, vásárlóerőben tizedik, 20%-kal nagyobb, mint Franciaország, 40-nel, mint az Olaszok és a németektől is csak 10%-kal marad el, GPD-alapon mérve.

De ettől még Nagy-Britanniának sem megy jól a szekere. Bár a lakossága nő, a növekedést tisztán a beáramló migránsok okozzák.

A foglalkoztatottak számának 10 év alatti 10%-os növekedése, igen impozáns adat, de a 10%-os növekedés csak a GDP évi egy százalékos növekedését hozta.

Vagyis hiába dolgoznak 31 helyett 34 millióan, a nemzeti össztermék nemigen nő. Mit is jelent ez? Azt, hogy a rendszer a 10 év alatt keletkezett 10%-os adótöbbletet eltünteti. Anélkül, hogy ez táplálná a gazdasági növekedést, növelné az ország termelékenységét, vagy megjelenne az általános jólétben.

Ami azonban folyamatosan nő, az a szociális ellátásra fordított összeg. Míg 2015-ben ez a GDP 0,85%-át tette ki, mára elérte a 40 Mrd USD-t, ami 1,2%-nak felel meg. Még érdekesebb lesz a dolog, ha ezeket a kiadásokat korábbról követjük nyomon!

Terhek és akadályok

A migrációs robbanás előtt alig növekedtek a társadalomra nehezedő terhek – az inflációt is figyelembe véve valójában csökkentek – de azóta brutálisan. A növekedés 2023-ban reálértéken is elérte a 6%-ot, és ’24-ben még meredekebben, már 6,7%-kal nőtt.

Ezek az problémák azonban sosem voltak elég nagyok ahhoz, hogy a brit politikusok ne álmodják magukat vissza úgy 100-200 évvel, amikor még mindenről ők rendelkeztek.

Az orosz-ukrán konfliktus vége még mindig képlékeny, de az biztos: London nem néző a páholyban, hanem rendező a háttérben. És ha a béke elmarad, lehet, hogy nem Moszkva vagy Washington miatt – hanem mert a City még nem számolta ki az utolsó kamatos nyereséget.

Van még miről beszélni! Folytatjuk…Íme:

Micskó András: Brit politikai manőverek a Trump–Putyin találkozó előtt

Micskó András: A brit pénzügyi elit csendes befolyása a világrendre

Micskó András: Az alaszkai találkozót megelőző béketárgyalások

Micskó András

Nyitókép: Mesterséges intelligencia által generált kép