Gyimesi György: A mi valóságunk a béke. Felelősségünk, hogy meg is tartsuk.
Az 1901-ben született apai felmenőm még a Monarchiában látta meg a napvilágot – a mai Királyhelmecen.
Tizenöt éves volt, amikor kitört az első világháború. A férfiakat besorozták, a nők és gyerekek vitték tovább a földet, a házat, az életet. A mai tizenöt éves azon aggódik, van-e Wi-Fi. Ő azon aggódott, visszatér-e az apja a frontról.
Húszévesen véget ért a háború – de nem jött béke. Értéktelen pénz, élelmiszerhiány, új ország, új zászló, új nyelv. Egyetlen éjszaka alatt lett osztrákból magyar, majd csehszlovák. Ma egy húszéves az egyetemen ül, koncertre jár, utazik. Akkor egy húszéves azon gondolkodott, melyik napon tud kenyérhez jutni.
Harmincnyolc évesen már családos ember volt, amikor újra kitört a háború. Sorozás. Jegyrendszer. Beszolgáltatás.
„Valaki megint elesett a fronton.”
Negyvennégy évesen újra kellett kezdenie az életét – másodszor. Nem az volt a gondja, hogy melyik sportcipőt vegye a gyereknek, hanem hogy jut-e cipő egyáltalán. Aztán jött a „felszabadulás” – ami sokaknak megszállás volt. Majd a kitelepítések. És amikor már azt hitte, mindent túlélt, hatvannyolcban újra jöttek a tankok. A szocializmust védték – páncéllal és félelemmel. Ő akkor hatvanhét éves volt. És harmadszor is megérezte a háború szelét.
Egy ember, egy élet – három háború, három ország, három rendszer. A fia már nem beszélt róla, a unokája már csak hallotta. Mi pedig ma – elfelejtjük.
A szomszédban újra háború van. És olyanok táplálják, akik a háborút csak filmekből ismerik. Ne engedjük, hogy a gyerekeink is megtanulják, mit jelent, amikor nincs kenyér, ne hagyjuk, hogy újra az legyen a kérdés: besoroznak-e.
Legyen a legnagyobb gondja, hogy megjött-e az Alza-rendelés. A mi valóságunk a béke. A mi felelősségünk, hogy meg is tartsuk.
Gyimesi György – Facebook
Megosztás:
Címkék: Alza Gyimesi György háború
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2025. nov. 18. - 21:52
Napokon belül itt a hóhelyzet, a déli járásokban is havazni fog
- 2025. nov. 18. - 21:43
Az Epstein-ügy szlovák főszereplője a Slovnaft felügyelőbizottságának tagja lett
- 2025. nov. 18. - 21:36
A legjobb hat közé kerülés a női kéziválogatott célja a világbajnokságon
- 2025. nov. 18. - 20:45
Kmec hivatala cáfolja a PS vádjait és feljelentést tesz rágalmazásért
- 2025. nov. 18. - 19:59
Šutaj Eštok: A Kuciak-ügyben lezárult a nyomozás, nem lehet újraindítani
- 2025. nov. 18. - 19:31
Horvát kormányfő: Vukovár a horvát ellenállás és szabadság jelképe
- 2025. nov. 18. - 19:01
Észak- és Dél-Komárom egyaránt csatlakozott a koraszülöttek világnapjához
- 2025. nov. 18. - 18:28
Miért állt le a fél internet? – Világszintű zavarokat okozott a Cloudflare összeomlása
Népszerű tartalom
Vasárnap mi voltunk Izland
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 17.09:51
Hat Nemzetek Ligája- és négy felkészülési meccs – ez vár a magyar válogatottra 2026-ban
- sport
- |
- 2025. nov. 17.13:44
Figo és Rakitic mellett Csányi Sándor lánya is bekerült az UEFA gyermekalapítványának kuratóriumába
- Foci
- |
- 2025. nov. 17.19:40
A volt amerikai külügyminiszter a korrupcióval vádolt ukrán vállalat tanácsadójaként dolgozik. Zelenszkij neve is előkerült
- Külügyek
- |
- 2025. nov. 17.08:52
Király Zsolt: Komáromban ismét kiderült, mennyire szétesett a felvidéki magyar közélet
- Vélemény
- |
- 2025. nov. 16.01:32
Fico nem csatlakozik a Patriótákhoz, hanem új frakciót hozhat létre a "béke barátaival"
- Friss hírek
- |
- 2025. nov. 17.20:16