Nyitókép:

 

A Smer elnöke Robert Fico január második felében azt kérte Andrej Kiska államfőtől, hogy nevezze ki az Alkotmánybíróság elnökének, máskülönben támadást indít ellen. Kiska visszautasította Fico fenyegetőzéseit, mire egy hónappal később a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) megvádolta a KTAG vállalat ügyvezetőjét, Eduard Kučkovskýt.

 

„Ezt az egészet nem tényként közölte velem, hanem fenyegetésként: vagy kinevezem őt, vagy ismét háborút indít ellenem“

 

– jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Kiska a Ficoval folytatott kommunikációjáról.

 hirdetes_810x300  

 

Kiska szerint nem véletlen, hogy a KTAG ellen egy nappal azután indult eljárás, hogy Fico bejelentette, nem indul az alkotmánybírói posztért.

 

„Az adóügyekkel kapcsolatban két nyomozó nem látott semmilyen bűntényt. Az egészet harmadszorra sikerült elérni azután, hogy Fico kijelentette, nem akar alkotmánybíró lenni“

 

– közölte Kiska.

 

Kiska szerint őt is eljárás fenyegeti azután, miután lejár az elnöki mandátuma: akár 7–12 évet is kaphat.

 

Adóbűncselekménnyel vádolták meg Kiska KTAG vállalatának ügyvezetőjét

 

Arról, hogy Fico harcba száll az alkotmánybírói posztért decemberben szerzett tudomást, mégpedig a Most-Híd elnökének, Bugár Bélának a közvetítésével.

 

„Meglepett, amikor egy kissé rémült hangon felhívott Bugár úr, és azt mondta nekem, hogy Fico volt nálam és egy üzenetet hagyott: vagy kinevezem az Alkotmánybíróság elnökének, vagy folytatódni fog ellenem a harc azzal, hogy a tevékenységemről egy jelentést fognak benyújtani a parlament elé“

 

– mondta Kiska.

 

Gepostet von Tablet.TV am Freitag, 22. Februar 2019

 

 „A büntetőeljárás Fico bosszúja azért, mert államfőként elutasítottam, hogy az Alkotmánybíróságra vonulhasson politikai nyugdíjba”

 

– konstatálta az államfő.

 

„Soha nem hagytam és nem is fogom hagyni magam zsarolni. Sosem fogom engedni, hogy megfélemlítsenek. Ficonak megüzentem, hogy nem fogom kinevezni alkotmánybírónak. A döntésem pedig aztuán is érvényes, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított a vállalatom ügyvezetője ellen“

 

– mondta Kiska.

 

„Védekezni fogok“.

 

A KTAG ügyvezetőjét és Kiskát az eljárásban Daniel Lipšic fogja képviselni.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.