Nyitókép: Dave Mariancik 

 

Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint az országban stabilizálódott a járványhelyzet, a kórházban kezelt páciensek számának növekedése pedig megállt. A COVID-19 megbetegedés miatt jelenleg 1 800 páciens van a kórházakban, ami a kialakított fekvőhelyek kapacitásának nem egész 50%-a 

 

A miniszter szerint az ideális állapotot az jelentené, ha a kórházakban maximum 500 páciens feküdne, mert ebben az esetben lehetőség lenne kizárólag a fertőző osztályokon kezelni őket. Mindezek ellenére kijelentette, a kórházak a helyzet rosszabbodására is fel vannak készülve.

 

Krajčí állítása szerint a partneri segítségnyújtásba 13 állami kórház kapcsolódott be, s ezen egészségügyi intézmények alkalmazottai hajlandóak segíteni ott, ahol szükség van rájuk.

 

„Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban jó a helyzet”

 

– mondta Krajčí a kórházakkal kapcsolatban.

 

Az egészségügyi miniszter szerint a kórházaknak elegendő mennyiségű antigén gyorsteszt áll a rendelkezésükre. A műtétre váró páciensek mellett kéthetente az alkalmazottakat is letesztelik. Sőt, azokat is, akik több mint egy hete fekszenek az egyes kórházi osztályokon.

 

Krajčí azt is megerősítette, hogy az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) a statisztikái keretén belül nemcsak a PCR-tesztek eredményeit fogja feltüntetni, hanem az antigéntesztekét is. Feltételezése szerint az adatokat elsőként pénteken fogják közzétenni.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!