Nyitókép: TASR/Martin Baumann

 

Marek Krajčí egészségügyi miniszter hagyományos keddi járványértékelő sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy február 13-tól megkezdik a tanárok beoltását a koronavírus-fertőzés ellen. Közlése szerint az Oktatásügyi Minisztérium összeállítja az óvónők, alsótagozatos pedagógusok és a középiskolák utolsó évfolyamát oktató tanárok névsorát. Mintegy 40 ezer pedagógusról van szó. Az előzetes elképzelés szerint a tanárok oltása szombati és vasárnapi napokon valósul majd meg.

 

A miniszter már korábban is jelezte, hogy az AstraZenecától érkező vakcinával elsősorban az 55 év alatti tanárokat oltanák be. Az, hogy még ezt a kört is szűkítik nyilván abból adódik, hogy az óvodákba, az iskolák alsótagozatára, valamint a középiskolák végzős osztályaiba engedik csak vissza egyelőre a gyerekeket, diákokat.

 

A sajtótájékoztatóról bővebben:

 

 hirdetes_810x300  

Krajčí: Emelkedőben van járványgörbe, a szomszédos országok jobb helyzetben vannak

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!