Nyitókép: pluska.sk

 

A rendőrséggel együttműködő vádlottak vallomásai alapján Tibor Gašpar országos rendőrfőnök a Fico kormányzat alatt Norbert Bödörrel együtt akadályozták a Bašternák embereivel kapcsolatos nyomozást és a letartóztatásukat.

 

Slobodníkot berendelték eligazításra

 

A korábbi magas rangú vezető, Bernard Slobodník elmondta, hogyan rendelte be őt magához Gašpar és Bödör röviddel azelőtt, hogy a NAKA elindította volna az akcióját. Vallomásában elmondta, hogy Gašpar és Bödör kifejezetten utasították arra, hogy állítsa le az egész akciót a „saját embereinkkel szemben.“

 hirdetes_810x300  

 

A kormánypárti Za ľudí elnöke, Veronika Remišová közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének emiatt.

 

„A most nyilvánosságra kerülő információk megmagyarázzák mindazt, amire ellenzékben rámutattunk. Robert Fico kormánya alatt is sokan tisztában voltak azzal, hogy az elhíresült „bűncselekmény nem történt“ (szerk. megj. „skutok sa nestal“) kísérő eleme volt az egyes rendőrségi ügyeknek. Főleg a magas rangú elkövetők, politikailag érzékeny ügyek esetében“

 

– fogalmazott Remišová.

 

Virágzott a kiváltságosok rendszere

 

Míg a Smer kormány politikusai a figyelmeztetéseket bagatellizálták és támadták a kritizálókat, addig mások csendben ültek a választott tisztségeikben. A legmagasabb szinten volt garantálva számukra az érinthetetlenség, állítja Remišová.

 

A Za ľudí elnöke arra is rámutatott, hogy megerősítést nyert a gyanú, hogy a rendőrséget a Smer kezében levő szervezett csoport irányította.

 

“Mi már akkor mondtuk, hogyan gazdagodtak meg az uniós alapok és az állami megrendelések által. A nyomozási eredmények azt jelzik, hogy Robert Ficonak van mit megmagyaráznia nemcsak az állampolgároknak, hanem a bűnüldöző szervek felé is“

 

– nyomatékosította Remišová.

 

 

 

Hozzátette, hogy amennyiben a rendőrséget valóban befolyásolták annak érdekében, hogy Ficot és párttársait védje, illetve likvidálja a politikai ellenfeleit, az nemcsak politikai felelősségvállalást követel, hanem a büntetőjogi szervek számára is komoly feladat.

 

 „A rendőrség és az ügyészség nagy nyomás alatt áll, különböző konspirációk és dezinformációk látnak napvilágot a politikusok részéről, akik rettegnek attól, hogy múltjuk árnyéka utoléri őket. Ezért is rendkívül fontos, hogy a biztonsági szolgálatok és az igazságszolgáltatás továbbra is függetlenül működhessen, hogy végig tudja vinni a nyomozásokat,“

 

– zárta Remišová.

 

webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.