Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

A szlovák haderő kivont MiG-29-esei még mindig Szlovákia területén vannak, de folynak a tárgyalások arról, hogy mi legyen a sorsuk – és nagy eséllyel Ukrajnában is kiköthetnek. Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter a Rádio Expresnek nyilatkozva jelezte, hogy már nincs szó ajándékozásról, a gépeket vagy eladják, vagy valamilyen nyugati csereügylet keretében pénzre vagy nyugati katonai eszközökre váltják. A rádió politikai műsorban szóba került Magyarország is, ahol (az egyébként kemény vonalas atlantista) méltatta Magyarország azon lépéseit, amelyekkel Ukrajnát segítik.

 

Szlovákia jelenleg 11 MiG-29-es vadászgéppel rendelkezik, és ezek közül 10-től megszabadulna valamilyen formában. A gépek piaci ára jelenleg 30 millió euró körül mozog, így eladás esetén a bevétel mintegy 300 euró lenne.

 

Naď elmondta, hogy a MiG-ek karbantartásáért felelős orosz technikai személyzet távozását követően most már az orosz karbantartási szerződést is felmondta a szlovák állam. A MiG-eket kivonták a haderőből, de a miniszter állítása szerint még gyakorlatoznak velük, hogy kondícióban tartsák a vadászgépeket. (Megjegyezzük, korábban azzal próbálták indokolni a gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy már nagyon rossz állapotban vannak…)

 

 hirdetes_810x300  

A védelmi miniszter megerősítette, hogy tárgyalások folynak a MiG-ekről. A lehetőségek között van, hogy nyugati országok megveszik a MiG-eket, és átadják Ukrajnának. Azt kizárta, hogy ajándékként kerüljenek a gépek Ukrajnához.

 

„Mi most azt akarjuk elérni, hogy pénzt szerezzünk a haderőnek, vagy valamilyen csereügyletet sikerüljön elérni”

 

mondta Naď. (Hozzátesszük, Ukrajna kvázi fizetésképtelen, így közvetlenül nem képes haditehcnikát vásárolni, csak hitelre, ha valaki hajlandó neki ilyen helyzetben hitelt adni. A szlovák álláspont ezért arra utal, hogy egy nyugati ország vegye meg Ukrajna számára, mert akkor Szlovákia hozzá is jut a pénzéhez, és nem egy államcsődben lévő ország ígéretére kell várnia.)

 

Ahogy azt a liberális húrokat pengető Radio Exprestől és politikai műsorának vezetőjétől, Braňo Závodskýtól már megszokhattuk, Magyarország témája is előkerült. A kérdés úgy hangzott, hogy lehet-e Magyarországra megbízható partnerként tekinteni, „mert Orbánnak még mindig üzleti kapcsolatai vannak Putyinnal, kritizálja a szankciókat”.

 

Meglepő módon Naď – aki nemrég találkozott egyébként Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszterrel – nem fogalmazott kritikát Budapest felé. Helyette azt hangsúlyozta ki, amit Magyarország tesz Ukrajnáért:

 

„Magyarország nem vonja kétségbe, hogy Oroszország az agresszor, és Ukrajna az áldozat. Megerősíthetem, hogy Magyarország több olyan lépést is tett, amelyek Ukrajnát segítik. Ráadásul megengedte, hogy az Ukrajnának szánt támogatások egy része területén is keresztülhaladhasson, ami korábban nem így volt. Ezenkívül kiképzést biztosítanak az ukrán haderő hadszíntéri orvosainak”

 

mondta, hozzátéve, hogy érzése szerint Magyarország álláspontja Ukrajna támogatását illetően fokozatosan „előremozdul”.

 

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!