Nyitókép forrása: pixabay

 

A szlovák Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) ismét hatásköri jogokat kap, hogy blokkolj az „ártalmas tartalmakat” azokban az esetekben, ha az adott tartalmak ártanak vagy veszélyeztetik az ország biztonsági, külpolitikai és gazdasági érdekeit, és hibrid fenyegetettségnek minősül. Az erről szóló törvénymódosítást a kormány ma fogadta el.

 

Az intézkedés során az NBÚ egy indoklás és előzetes bírósági engedély mellett dönthet az adott tartalom elérhetetlenné tételéről.

 

A szöveg szerint az NBÚ-nak joga lesz blokkolni az olyan tartalmak elérését, amelyek „alááshatják az alkotmányos rendet és a demokratikus intézményeket, célzottan politikai destabilizációt szolgálnak, radikalizálják a közbeszédet vagy súlyosan megnehezítik a közhatalom szerveinek működését és döntéshozatalát”.

 

 hirdetes_810x300  

Az NBÚ (papíron) kizárólag állambiztonsági vagy államvédelmi szerv indoklással alátámasztott javaslatára dönthet a tartalom blokkolásáról. A döntéshez szükség lesz a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (NSS) engedélyére is, amely az NBÚ javaslatára 15 napon belül dönt a javaslat sorsáról. A bíróság döntése ellen fellebbezni nem lehet.

 

Van viszont időkorlát: a tartalmat legfeljebb 9 hónapra lehet blokkolni, de valószínű, hogy a korábban blokkolt oldalak ismét blokkolásra kerülnek.

 

Ha a parlament is megszavazza, a törvényjavaslat 2023. április 1-jétől lép hatályba.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!