Nyitókép: TASR/Dano Veselský

 

Szlovákia külpolitikája 2022-ben elsősorban Ukrajna megsegítésére és annak támogatására irányult, egyben Oroszország támadása óriási kihívást jelentett és jelent Szlovákia számára – nyilatkozta Rastislav Káčer kül- és Európa-ügyi miniszter. Szavai szerint Szlovákia egész évben aktív szerepet vállalt ebben a tekintetben, és nagyon jól kezelte a helyzetet.

 

„Ukrajna a közvetlen szomszédunk, ami (a háború; megj.) közvetlenül veszélyeztette a mi biztonságunkat is – ez továbbra is óriási kihívást jelent. Ennélfogva a (szlovák) külpolitika elsősorban Ukrajna támogatására irányult, ugyanis más módon nem tudtuk jobban garantálni a saját biztonságunkat. Másodsorban nagyon aktívan együttdolgoztunk az EU és a NATO többi szövetségesével. Ez meghatározta az egész éves aktivitást”

 

– mondta a miniszter. Káčer pozitívan értékeli, hogy Szlovákia és az EU megmutatta, hogy képes a források mozgósítására. Hozzátette: kiderült, hogy tévedtek azok, akik kételkedtek az Unió egységében.

 

 hirdetes_810x300  

Egyúttal kiemelte Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök, Ivan Korčok volt külügyminiszter és ideiglenesen kinevezett Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter munkáját. Káčer szerint a Szlovák Köztársaság egyetlen országgal sem rontott a kapcsolatán, éppen ellenkezőleg: „egy vitathatatlanul pozitívan értékelt ország vagyunk” – mondta. Szerinte a multilateralizmus Szlovákia számára fontos volt és továbbra is fontos marad.

 

„Nagyon fontos a stabilitás és a biztonság szempontjából, mert meghatározza azokat a kereteket, amelyek között működünk. Látjuk, mi történik, ha egy olyan ország, mint Oroszország, amely tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, megsérti ezeket a kereteket.”

 

– magyarázta a miniszter. Az EU-n és a NATO-n belül Káčer szerint Szlovákia világos és kiszámítható külpolitikával rendelkező országnak számít, amely egyértelműen osztja a szövetség értékeit. Szerinte Szlovákia „nagyon szilárd” hírnevet szerzett ebből a szempontból, akit megbízható partnernek tartanak külföldön, és aki tudja, hogyan védje meg érdekeit, miközben azt sem feledi, hogyan kell együtt játszani másokkal – tette hozzá Káčer.

 

Mint mondta, Szlovákia hagyományosan kiváló kapcsolatot ápol Csehországgal, megerősítette kapcsolatait Lengyelországgal. Persze nem mulasztotta el, hogy Magyarországba rúgjon, amikor közölte: Budapest eltérő „külpolitikai nézetei és attitűdjei” miatt a visegrádi együttműködés politikai szinten nem, de a „gyakorlati dimenzióban” megmaradt.

 

Körkép.sk, Teraz.sk nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!