Nyitókép: SITA/Diana Černak

 

Ivan Korčok korábbi diplomata és egykori külügyminiszter továbbra is gyűjti az aláírásokat elnökjelöltségéhez. A TASR-nek kijelentette, hogy „nagyon jó úton halad“ afelé, hogy teljesíte a törvény által előírt 15 000 aláírás összegyűjtését.

 

„Öt hét alatt személyesen meglátogattam az összes kerületi várost, de voltam Szencen, Bazinban, Vágbesztercén és Zólyomban is, pénteken pedig Párkányban“ – mondta Korčok, hozzátéve, hogy naponta több tucat kitöltött petíciós ívet kap postán.

 

„Tehát elmondhatom, hogy nagyon jó úton haladok afelé, hogy teljesítem a 15 ezer állampolgári aláírás törvényi követelményét, és állampolgári jelöltként indjak az államfői posztért“ – tette hozzá.

 hirdetes_810x300  

 

Korčok augusztus végén jelentette be indulási szándékát. Ján Kubiš diplomata és volt külügyminiszter szintén aláírásokat gyűjt a polgári elnökjelöltségért.

 

Az államfőt Szlovákia polgárai választják közvetlen választáson, titkos szavazással, öt évre. A Szlovák Köztársaság alkotmánya kimondja, hogy az elnökjelölteket a parlament legalább 15 tagja vagy az állampolgárok javasolhatják 15 000 aláírást tartalmazó petíció alapján. A választási javaslatokat legkésőbb a választás kihirdetését követő 21 napon belül kell benyújtani a parlament elnökéhez.

 

A Szlovák Köztársaság jelenlegi elnökének, Zuzana Čaputovának 2024-ben jár le mandátuma, aki nem indul újra az államfői posztért.

 

Teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!