Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke nem kíván a parlament elnöke lenni. Mint ismert, Peter Pellegrini államfővé választása óta több hónapja betöltetlen a funkció, melyre a koalíciós szerződés értelmében a Hlasnak van joga.
A belügyi tárca problémák sokaságával küzd, beleértve a rendőrök tömeges távozását a testülettől. Egyesek a kormánykoalíción belül is Šutaj Eštokot okolják az állapotokért, akitől felfelé buktatva szabadulnának meg. A jelek szerint azonban a pártelnök nem kívánja elfogadni a menekülő útvonalat, és inkább maradna a belügyi tárca élén. Legalábbis erről beszélt a vasárnapi 5 perc múlva 12 című vitaműsorban.
Šutaj Eštok leginkább a szíriai helyzet miatt újra feszült migránshelyzettel indokolta maradását. Szeretné ugyanis megvédeni Szlovákiát az esetleges migránsáradattól. Úgy, ahogy elmondása szerint az a parlamenti választások után a szerb-magyar-szlovák összefogással sikerült.
A politikus elmondta, hogy maga helyett Richard Rašit tartja elfogadhatónak. Ehhez azonban a koalíciós partner, a tisztség elfoglalását eddig blokkoló, és a koalíciós szerződést így megsértő Andrej Danko (SNS) akaratára is szükség van.
Az SNS és a Hlas között régóta feszült a viszony. Mai vitapartnere, Milan Majerský (KDH) nem tudta garantálni, hogy az ellenzék részéről támogatni tudnák Raši kinevezését.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
hugo
2024. dec. 19. 19:10Ez a "szerencsétlen fószer"még vice házmester sem lehetne egy lakatlan házban !!!
A kommenteket lezártuk.