Az elmúlásról – november elsejére

“Feltámadunk!” – áll a temető kapuja fölött a felirat. Ilyenkor, november elején (Mindenszentek napán és az azt követő Halottak napján) az ember jobban elmereng az életről és a halálról, megemlékezik elhunyt ismerőseiről, rokonairól. Legalábbis a keresztény világban, mivel tulajdonképpen egy keresztény hagyományról van szó, amelynek az alapjai az 1030-as évekbe nyúlnak vissza. Az angol-nyelvű területeken október 31-ike a Halloween ünnepe, a cukorka kéregetésé meg az ijesztgetésé – így leegyszerűsítve. De nagyon ne is mélyedjünk ebbe bele.

Temetőbe néha jó dolog járni. Az embernek eszébe jut, amit lényegében már eddig is tudott, hogy minden múlandó. Kivéve az uránt persze, amelynek felezési ideje 4,6 milliárd év. „Porból vagyunk és porrá leszünk” – áll a Bibliában. És igaza van. Az életnek néha nehéz valami értelmet is találni. Mert minden, amit csinálunk és teszünk, velünk együtt pusztul el és azokkal, akik ismertek minket. Lehet, hogy nem azonnal, de idővel beleveszik a feledés homályába. És ilyen megközelítésből sok dolog értelmét veszti: a vitatkozások, a háborúk, a kocsmai verekedések (még ha színessé is teszik a sörözés idillikus pillanatait) értelmüket vesztik. A szlovákiai magyar herce-hurcának sincs sok értelme. Egyszer minden elmúlik. És néha sokkal hasznosabb lenne értelmesebb dolgokkal foglalkozni.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Visszatérve elhunytainkra, egy életet többféleképpen lehet leélni. Bele lehet törődni sorsunkba, fel lehet venni a monoton mindennapos taposómalmot, a társadalom által belénk sulykolt értékekért küzdeni (pl. elhinni, hogy a legújabb mobiltelefon teszi az embert), vagy saját magunk és családunk által felállított értékek szerint élni. Sokaknak persze nincs sok választásuk. Ők az élet apró dolgaiból merítik a boldogságot, és azokban lelik meg az értelmet.

Van egy szép kis film, amely az élet és a halál gondolatait boncolgatja mélyebben. Illetve van több is, de ami most így hirtelen eszembe jut, az A forrás (The Fountain). Ebben egy halálos beteg fiatal nő van, akinek orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja az ellenszert. A nő belenyugvással várja a jövőt. Megírja élete művét, és arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be azt. De a férfin egyre jobban úrrá lesz a kilátástalanság és a reményvesztettség érzése, mert tudja, hogy elveszti élete értelmét, a szerelmét, aki ezt jelenti számára. Nehéz film. Nem is ‘happy end’-del végződik, de mindenképp érdemes megnézni. Elgondolkodtat az élet és a halál fogalmáról.

Ezekből a kategóriákból az egyik nagy kedvencem a Nagy hal (Big Fish) c. film. Ebben egy öregúr van, aki halálos ágyán van már, és akit meglátogat rég nem látott fia. Az öreg világéletében nagy mesélő volt, a fia sosem tudta, hogy mi is igaz az életéből és mi kitaláció, mert sokat ’ferdített’ az apja. Illetve sosem lehetett tudni, hogy mikor színezi ki a történeteket, vagy mikor mond igazat. Sajátos életstílusával és életfilozófiájával egy csodás mesevilágot alakított ki maga körül. A film is lényegében erről szól – a visszaemlékezések rövid sorozatából, mesés életének szereplőiről. Ahogy közeledik a halál pillanata, a fia egyre jobban megismeri apját és ‘meséinek’ valódi alapjait. Az apja temetése a legszebb pillanata a filmnek, mert összejönnek az ismerősök, akik nem szomorkodnak, nem sírnak, hanem elmerengve néznek, felelevenítik egymás között a régi szép emlékeket, és boldogok, hogy életében még ismerhették őt és találkozhattak vele. Az élete tulajdonképpen egyszerű volt, de mégis olyan meseszerűvé tudta tenni, mintha Óz birodalmában élt volna. Egyszerűen boldoggá tudta tenni az embereket maga körül.

Az életről és a halálról már rengeteg nagy gondolkodó mondott sok szépet. Ami legjobban megmaradt emlékezetemben, az egy kb. 45 éves görög egyetemi tanár ismerősömtől származik: „Az élet egy nagy játék”, mondogatta mindig könnyed hangsúllyal. Ez főleg akkor vésődött az agyamba, amikor bementünk kocsival egy egyirányú utcában Athén belvárosában, ő jobbra kereste a címet, én balra tekintgettem, a kocsi előre tekintgetett (de velünk nem kommunikált), szembe meg egy másik kocsi jött. De a görög vezetési stílushoz addigra már nagyjából hozzászoktam. Persze a jelenlegi görög gazdasági helyzet rámutatott, hogy a túlzott játszadozás sem vezet sok jóra.

Összegzésképpen tényleg annyit lehetne mondani,  hogy az élet múlandó. Az csak rajtunk múlik, hogy milyen életet is akarunk élni, és hogy azt hogyan is akarjuk leélni.

Zárszóként gondoljunk az elhunytjainkra is (nemcsak ma és most) és gyújtsunk egy gyertyát az emlékükre:

Ti,
akik
csillagok
útján jártok,
szerető szívvel
emlékezem rátok.
Életemből felidéztek
Sok emléket: meseszépet.
Amikor én gyertyát gyújtok,
gondolatban velem vagytok.
Gyertya lángja égig emel,
körbefon, és
fénnyel
ölel.

Ezen csodás őszi napon, sok
száz gyertya fénye ragyog.
Fényessége kedves nekem:
melegíti szívem-lelkem.
Megvilágít földet-eget,
megbékíti az embereket.
Szeretet gyúl a szívekben,
hit és remény a lelkekben.
Lángja áldást hoz a Földre,
imánk hangja száll az égbe.

(Koós Anna: Égi szeretteimhez, www.poet.hu)

Az írás egy korábbi, 2010-es cikkünk.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!