A szombati DAC – Slovan rangadó előtt az év mérkőzésének kulcsszereplőit kérdeztük a találkozó jelentőségéről, elvárásokról, emóciókról.

 

Körkép.sk exkluzív

 

 

 hirdetes_810x300  

László Csaba, a DAC vezetőedzője:

 

„Úgy megyünk ki a pályára, hogy meg akarjuk, meg kell és meg fogjuk nyerni a mérkőzést”

 

Nem akarom elbagatellizálni, de nálam minden mérkőzés, minden bajnoki nagyon nagyon fontos. Tudjuk, hogy a Slovan ellen egy derbit játszunk, mely mindenben más. Jönnek mellé emocionális dolgok. Ezt a mérkőzést ezért  nagyobb figyelemmel kíséri mindenki.

 

Nekünk, az edzői stábnak a legfontosabb az, hogy a játékosokat a megfelelő mederbe tereljük. Hogy úgy készüljenek, mint bármelyik más mérkőzésre, persze kiemelt hangulattal, kiemelt odaadással. Én nagyon nagy tisztelettel vagyok mindig az aktuális ellenféllel szemben.

 

László Csaba. Kép: Karaffa Attila (Körkép.sk)

 

Azokat az emocionális dolgokat, amiket egy játékos magában hordoz, nagyon fontos a jó irányba terelni, hogy ezek az emocionális megnyilvánulások a pályán pozitívan jelenjenek meg. Akkor a szurkolók is elégedett, a szurkoló is értékeli.

 

A lényeg az, hogy úgy menjünk ki a pályára, hogy meg akarjuk, meg kell és meg fogjuk nyerni a mérkőzést

 

Ifj. Ivan Kmotrík, a Slovan Bratislava tulajdonosa

 

„Maximális odaadással és teljesítménnyel egyértelműen győzni szeretnénk”

 

Ez a mérkőzés mindig különleges volt atmoszférája, jelentősége és a rivalizálás miatt. Nagyon örülök ezért és várom már. Szeretném, ha a szlovák bajnokság minél több ilyen összecsapást hozna. Játékosaimtól maximális odaadást, győzni akarást és teljesítményt várok. Mint minden mérkőzést ezt is egyértelműen szeretnénk megnyerni.

 

Ifj. Ivan Kmotrík. Kép: pluska.sk

 

Vida Kristopher, a DAC középpályása

 

„Egy kemény és jó meccsre számítok, ahol mi jövünk ki győztesként“

 

Egy DAC- Slovan mérkőzés a játékosoknak az év meccsét jelenti. Tényleg ez az ország rangadója és nem mindenki mondhatja el, hogy játszott ezen a meccsen. Nagy jelentőséggel bír. Olyan szempontból más hogy erre a mérkőzésre mindenki kíváncsi. A szurkolók mindent megtennének azért, hogy mi ezen a meccsen győztesként hagyjuk el a pályát.

 

Vida Kristopher. Kép: Fb

 

És számunkra is a három pont a cél. Nagy érdeklődésű párharc lesz, rengeteg ember fogja követni Magyarországon Szlovákiában. Egy kemény és jó meccsre számítok, ahol mi jövünk ki győztesként.

 

Priskin Tamás, a Slovan támadója

 

„Tele lesz a lelátó, nagyszerű lesz a hangulat. A helyi emberek ezt megérdemelték. Az ilyenért érdemes focizni”

 

Ugyanúgy készülünk, mint az összes többi mérkőzésre. Tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk, de a csapatból mindenki szereti az ilyen meccseket, mert tele lesz a lelátó, nagyszerű lesz a hangulat. Az ilyenért érdemes focizni.

 

Priskin Tamás. Kép: Körkép.sk

 

Azzal lépek minden mérkőzésen pályára, hogy gólt rúgjak és nyerjen a csapat. Örülnék, ha ez a DAC ellen is sikerülne.

 

A stadion gyönyörű, nagyon örülök, hogy épül. Úgy érzem, hogy a helyi emberek ezt megérdemelték. Az a legfontosabb, hogy szeressék a csapatukat és biztassák úgy, mint eddig tették. Le a kalappal, hogy minden hétvégén megtöltik a stadiont és olyan hangulatot varázsolnak minden hétvégén, ami a játékosnak az álma.

 

Azt ugyan nem tudom megígérni, hogy nem fogok gólt rúgni, mert a munkámat végzem, és ha oda kerülök, akkor azon leszek, hogy sikerüljön a kapuba találni, de a múltban is bizonyítottam, hogy amikor sikerült gólt rúgnom, akkor sem örültem, mert tisztelem és tiszteletben tartom az ottani embereket és szurkolókat.

 

További ajánlott írás:

Priskin Tamás a Körképnek: Örülnék, ha szombaton a DAC-nak is betalálnék

 

Domonkos Roland, az YBS DAC fanklub vezetője, a DAC vezérszurkolója

 

„Ez a derbi nemcsak a fociról szól, hanem sokkal többről. Ez két nemzet harca.”

 

A gyors, elfogyott jegyek is mutatják, hogy mekkora az érdeklődés az összecsapás iránt. Ez nemcsak egy meccs, hanem „A MECCS”! Az ország kirakatcsapatáról van szó, ezért egy velük megvívott győzelem többet jelent számunkra, mint a három pont. Ez a derbi nemcsak a fociról szól, hanem sokkal többről. Ez két nemzet harca.

 

Domonkos Roland (fehérben, a kép jobb alsó részén). Forrás: Fb

 

2008 óta a Slovan nemcsak egy ősi rivális, hanem ellenség! A meccs feleleveníti a 2008. november 1-i eseményeket, az indokolatlan brutális rendőri beavatkozást, a gyalázatos rendőrterrort, a megfigyelést. Az igazságszolgáltatástól azóta is várjuk az ügy megfelelő lezárását. Megnyugtató lenne, ha látnánk, hogy egyenlő feltételek mellett játszik az ellenség, és nem bírói segédlettel próbálnak ismételten előre jutni. A meccs győzelme akár egy elégtétel kezdete is lehetne.

 

A meccsre való készülődés már hetek óta tart, pszichikailag, fizikailag a ráhangolódás időszakát éljük. Mindent megteszünk, hogy tőlünk legyen hangos a Felvidék, hogy szurkolásunkkal eggyé kovácsoljunk egy nemzetet és motivált, ösztönző környezetet teremtsünk a játékosoknak, akik győzelmükkel végre térdre kényszerítik az ellenséget.

 

A felfokozott érzelmekkel a látványelemek bevonásával pozitív környezetet szeretnénk teremteni az összes idelátogató és a TV nézők számára is. Bízunk benne, hogy a külső hatások és a körülmények, egy kitartó, küzdelmes meccs folytán olyan hatással lesznek mindenkire, hogy szívesen térnek vissza az arénánkba és más DAC meccsre is szívesen fognak jegyet váltani.

 

A TV előtt ülők pedig késztetést fognak érezni a személyes idelátogatás folytán a környezet megismerésére és a hangulat átélésére.

 

 

Körkép.sk/KZS

 

Nyitókép: Vida Kristopher fb-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!