Minden vallást tisztelni kell, a vallásoknak pedig fel kell lépniük az erőszak és szélsőségesség ellen – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök szerdán a háromnapos olaszországi látogatását záró római sajtótájékoztatón.

 

Haszan Róháni farszi nyelven válaszolt az olasz és külföldi újságírók kérdéseire. Hosszan beszélt keddi találkozójáról Ferenc pápával, s hangsúlyozta, hogy számos kérdésben összhang volt közte és a katolikus egyházfő között. Elmondta, hogy a pápával a vallások közötti párbeszédről, regionális politikai kérdésekről és a véleményszabadságról is beszéltek.

 

Tiszteljük az Ótestamentumot és az Újtestamentumot és Jézust is

 

 hirdetes_810x300  

„Arról beszéltünk, hogy a vallások miként tudják a legjobban felhasználni befolyásukat a világban az erőszakkal és a szélsőségekkel szemben” – mondta Haszan Róháni. Hangsúlyozta, hogy minden vallást tiszteletben kell tartani a vallások szent könyveivel, prófétáival és más tanítóival együtt. „Mi is tiszteljük az Ótestamentumot és az Újtestamentumot és Jézust is” – hangoztatta az iráni elnök.

 

Haszan Róháni leszögezte, hogy a „véleményszabadság nem jelentheti mások vallásának megsértését”.

 

Elmondta, hogy az olasz politika képviselőivel tartott találkozóin kiemelt hangsúlyt kapott a terrorizmus elleni együttműködés, amelyben a teheráni kormány szerepet kíván vállalni. Az iráni elnök többször megismételte, hisz abban, hogy „egy jobb világ lehetséges”.

 

Az USA hagyjon fel az ellenségeskedéssel

 

Az Egyesült Államokról Haszan Róháni kijelentette, hogy Irán nélkül számos közel-keleti kérdés nem  oldható meg. Úgy fogalmazott, az iráni-amerikai viszonyban eddig „kis lépések történtek, de Irán kész kaput nyitni Amerika előtt”. Hozzátette: tudja, hogy Washingtonban különbözőek ezzel kapcsolatban a vélemények és az amerikai politikában az „izraeli lobbik túl befolyásosak”.

 

Az Egyesült Államok „hagyjon fel az ellenségeskedéssel, ne a múltba tekintsen, hanem a jövőbe” – mondta az iráni elnök.

 

A vitatott iráni atomprogramról Bécsben megkötött nukleáris egyezményt úgy kommentálta, hogy „az iráni nép vegyi bombázások áldozata volt és jól tudja, hogy a vegyi és az atomfegyverek mennyire veszélyesek”.
Az Európai Unióról és a migrációról kijelentette: „Mi három millió afgánt fogadtunk be és nem csapunk zajt. Vendégül látjuk őket és kész”.

 

A szoboreltakarás csak a sajtót érdekelte

 

Az iráni elnöknek a római Capitoliumi Múzeumban tett látogatása előtt az olasz fél eltakarta az összes meztelen ókori szobrot. Haszan Róháni erre úgy reagált, hogy ez csak a sajtót érdekelte, az olaszok vendégszeretetről tettek tanúbizonyságot.

 

Haszan Róháni ellátogat a római Colosseumba, majd az olasz fővárosból Párizsba utazik tovább. Ez az iráni elnök első külföldi útja azóta, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok január közepén megkezdte a Teheránnal szembeni szankciók feloldását. Haszan Róháni eredetileg novemberben készült Európába, de akkori látogatását a párizsi terrortámadások miatt lemondta. Iráni elnök utoljára 1999-ben járt Európában Mohammed Hatami személyében, aki akkor szintén Rómában, a Vatikánban és Párizsban tárgyalt.

 

Haszan Róháni Twitter-fiókján bejelentette, hogy Matteo Renzi olasz kormányfő a következő hónapokban Teheránba látogat.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!