Miközben minden szem az EU-csúcsra szegeződik, az szíriai válság kirobbanása óta feledésre ítélt Ukrajna politikai válságba süllyedt. A 40 millió lakosú ország a majdani forradalom után két évvel sem képes rendet csinálni saját háza portáján.

 

Petro Porosenko ukrán elnök fogja fogadni Frank-Walter Steinmeier német és Jean-Marc Ayrault francia külügyminisztert, akik a kialakult helyzet miatt utaznak Kijevbe. Az UNIAN hírügynökség szerint találkozni fognak Arszenij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel és  Julija Timosenko egykori miniszterelnökkel.

 

Az ukrán belpolitikai válság annak okán robbant ki, hogy mind Timosenko frakciója, mint az Önsegély (Szamopomics) nevű párt távoztak a kormányból, ezzel Porosenko pártja és a Jacenyuk vezette Népi front kisebbségbe került. Az indoklás szerint a kiváló pártok nem akarnak részt venni a kormány által végrehajtott „oligarchikus puccsban”.

 

 hirdetes_810x300  

Ezzel veszélybe került annak a 17,5 milliárd dolláros IMF hitelcsomagnak a felvétele, amellyel a kormány szeretné kirántani az országot a 18 hónapja tartó súlyos gazdasági mélyválságból.

 

A Bloomberg.com szerint Joerg Forbic, az USA Német Marshall Alapjának igazgatója úgy véli, Ukranjnának bizonyítania kell a Nyugat felé, hogy képes véghezvinni a szükséges reformokat, és megtenni, ami szükséges, máskülönben fennáll az esélye, hogy a Nyugat távozik az országból, ami óriási károkat fog okozni az országnak.

 

Porosenko számára nagyon kényes kérdés maradt a Minszki megállapodás, amit 2015 februárjában írtak alá a Normandiai Négyek (Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna) az ukrán kormányerők és az oroszbarát szeparatisták közötti fegyverszünetről. A fegyvernyugvás feltétele, hogy szélesebb jogköröket adnak a szeparatisták által ellenőrzött területeknek, ehhez azonban alkotmánymódosítás és három-harmados többség kellene – aminek Porosenko a legutóbbi események alapján egy időre biztosan búcsút inthet.

 

Oroszország számára a szeparatisták kvázi autonómiája kulcskérdés, mert azt elérve meg tudná akadályozni Ukrajna NATO és EU tagságát.

 

Teraz.sk, Bloomberg.com, Körkép

Nyitókép: Petro Porosenko ukrán elnök. Forrás: counterpsyops.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!