Barack Obama, leköszönő amerikai elnök ma hivatalos látogatáson tartózkodik Havannában. A kubai forradalom 1959-es győzelme óta nem tette be lábát hivatalban lévő amerikai elnök a szigetországba.

 

A két ország közti enyhülés 15 hónappal ezelőtt indult meg, mikor Raul Castro (Fidel Castro öccse) és Obama elnök lezárták a hidegháborús időszakot, amely az elmúlt 5 évtizedben rányomta bélyegét a két ország kapcsolatára.

 

A találkozó történelmi jelentőségét a  kétoldalú kapcsolatokat újbóli felélesztése jelenti. Egyik oldalon a gazdasági és demokratikus felzárkózás követelménye jelenik meg, a másikon pedig a gazdasági szankciók enyhítése.

 

Obamára nagy nyomás nehezedik amiatt, hogy a még mindig szovjet mintára épülő, tervutasításos kubai gazdaságot megnyissa. A kétoldalú kapcsolatok alapja lehet kubai részről a gazdasági reformok és a lakosság internethez való hozzáférésének növelése. Obama egyúttal szeretné megnyitni a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság kérdését.

 

Kubai oldalról is vannak feltételek, ezek egyike a gazdasági embargók visszavonása, amit az amerikai Kongresszus leszavazott. Az embargó eltörlése a november 8. amerikai elnökválasztás után kerülhet ismét terítékre.

 

Reuters.com

Nyitókép: Reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!