A péntek esti olaszországi buszbaleset túlélői leginkább azok közül a gyerekek közül kerültek ki, akik a busz hátsó részén ültek, ők az ablakokat kitörve el tudták hagyni a lángoló járművet – mondta el a milánói magyar konzul.

 

Timaffy Judit beszámolt arról is, hogy több gyerek életét a buszon utazó testnevelő tanár mentette meg, aki visszament az égő buszba, hogy a lehető legtöbb gyereket kimentse onnan. Őt súlyos égési sérülésekkel a hátán szállították kórházba.

 

Egy hős diák is volt a buszon

 

 hirdetes_810x300  

A veronai közúti rendőrség vezetője szerint az elhunytak között volt egy olyan diák is, akinek a testét a busz ablaka mellett találták meg. Kezében még ekkor is ott volt az ablak betörésére szolgáló kalapács. A hatóságok szerint a diák az utolsó pillanatig próbált utat törni, s mikor sikerült neki, nem hagyta el azonnal a buszt, hanem társainak segített a menekülésben.

 

A pólóban kimenekülő gyerekeknek az autósok adtak ruhákat, takarókat. A szemtanúk szerint a baleset látványa sokkoló volt.  Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután. Magyarország lobogóját hétfőn reggel nyolc órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.

 

A szörnyű balesetről az alábbi cikkekben olvashat bővebben:

Budapesti diákok szenvedtek buszbalesetet Olaszországban. Sok a halálos áldozat

 

Veronai buszbaleset – új fejlemények

 

Mandiner.hu , MTI
kép: origo.hu/MTI/EPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!