Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter szerint mindaddig nem lehet kiírni az új versenypályázatokat az autópályák és gyorsforgalmi utak megépítésére, míg a projektek költségeire nincs előteremtve a szükséges keret.

 

Érsek ezzel indokolja a mindenkori kormányzat felelőtlen költekezésének megelőzősére szolgáló adósságplafon intézményének eltörlését (ez a plafon jogi határt szab az államadósság növelésének).

 

„Ha az adósságplafon megmarad, nem lesz anyagi keret a nagy projektekre“

 

jelentette ki a most-hidas miniszter a Szlovákiai Építőipar Vezetőinek 2017-es  Találkozóján, Pozsonyban.

 hirdetes_810x300  

 

A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy valójában nincs szükség az adósságplafon eltörlésére, mert a fő probléma a versenypályázatok kidoglozásának alacsony színvonalában rejlik. Azt is megjegyzik, ha nem lenne adósságplapfon, ugyan mi ösztönözné a valódi versenyt a közbeszerzéseken.

 

„Az adósságplafonról szóló törvény a túlzott eladósodás elleni biztosítékként szolgál, de semmilyen körülmények között sem akadályozza az autópályák és gyorsforgalmi utak építését Szlovákiában. A valódi probléma máshol van: nagyon kevés az olyan projekt, amit megfelelően készítettek elő“

 

mondta a Gazdasági és Szociális Reformok Intézetének (INEKO) elemzője, Ján Kovalčík. Más szakértők szerint a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) az elmúlt időszakban kevésbé hatékonyan dolgozik a projektek kidolgozásán.

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Nyitókép:

Kapcsolódó cikkek:

Érsek eltörölné az adósságplafont, hogy legyen pénz a R7-es alatti telkek felvásárlására

Kimerült az autópályákra szánt keret. Fico és Bugár kitolnák az adósságplafont

Kiürült a pénztár, nincs pénz újabb autópálya-szakaszokra

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!