Versailles-ban fogadta Emmanuel Macron francia elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőt. A közös sajtótájékoztatón Macron hangsúlyozta: őszinte véleménycserét folytatott Putyinnal, a felek véleménykülönbségüket hangoztatták több kérdéssel kapcsolatban – írja a Mandiner.

A francia elnök leszögezte: „bármilyen vegyi fegyver szíriai bevetésére Franciaország azonnal megtorló intézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben érintett”.

 

Macron egyúttal „befolyásolási és propagandaeszközöknek” nevezte a Kreml által finanszírozott Russia Today televíziót és a Szputnyik rádiót. Putyin jelenlétében kifejtette, mit gondol az újságírói felelősségről és a politikusok dolgáról.

A francia államfő pár napja Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt, majd úgy megszorította Trump kezét, hogy az elfehéredett. Utána a sajtónak elmondta: „Ez volt az igazság pillanata”, és azt akarta megmutatni, hogy szimbolikus meghátrálásra sem hajlandó. Szerinte Trump, Erdogan török elnökhöz hasonlóan csak a hatalom nyelvéből ért.

 

Mandiner.hu
kép: independent.co.uk

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!