El kell érni, hogy Szlovákiában a november 4-i megyei választáson minél több magyar menjen el szavazni, mert ez a választás fontosabb lesz, mint a korábbi – mondta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke pénteken Nagymegyeren, a felvidéki magyar polgármesterek és képviselők VII. Önkormányzati Szabadegyetemén.

 

Menyhárt József hozzátette, a megyei választások tétjét jelzi, hogy a megyei önkormányzatok dönthetnek az alsóbbrendű utak felújításáról, az iskolahálózat fenntartásáról, a turizmus fejlesztéséről és a szociális intézményekről.

 

A pártelnök ismertette, hogy az MKP öt megyében indít jelöltet. Nyitra megyében önálló megyefőnök-jelöltet állítottak Farkas Iván és Berényi József személyében. Pozsony megyében az ellenzéki összefogás jelöltjét, Juraj Drobát (Szabadság és Szolidaritás) támogatják.

 

 hirdetes_810x300  

Kassa megyében a Smer jelöltje, Richard Raši mögé állt be az MKP. A legerősebb kormánypárttal hagyományosan jó az együttműködés Kassa megyében – emlékeztetett Menyhárt József.

 

Az MKP Besztercebánya megyében a legesélyesebb jelöltet támogatja, a párt célja, hogy a támogatott jelölt legyőzze Marian Kotlebát, „a fasisztoid Mi Szlovákiánk Néppárt elnökét” – mondta az elnök.

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!