Nem kell minden áron az egyetértést kifejező közös nyilatkozattal zárni a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) következő csúcstalálkozóját – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

 

Kiemelte, hogy nem szabad „felpuhítani” az eddigi G7-csúcstalálkozókon elért eredményeket, köztük a protekcionizmus elutasítását és az egységes kiállást a méltányos világkereskedelmi rendszer mellett, és nem szabad csak a kompromisszum kedvéért kompromisszumot kötni.

 

Ezért meglehet, hogy „őszintébb” megoldás, ha közös zárónyilatkozat helyett csak egy összefoglalót adnak ki a házigazda kanadai kormány szerkesztésében.

 

 hirdetes_810x300  

Angela Merkel az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország alkotta csoport vezetőinek tanácskozásáról szólva kiemelte, hogy nehéz megbeszélésekre számít, főleg Donald Trump amerikai elnökkel. Mint mondta, az iráni atomprogram, a párizsi klímaegyezmény és az amerikai védővámok ügye mind azt mutatja, hogy „komoly problémák” vannak multilaterális – többoldalú – megállapodásokkal.

 

MTI

Nyitókép: demokrata.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!