A legfelsőbb bíróság szerdán jogerősen öt-öt év letöltendő börtönre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltán. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két székelyföldi aktivistáját azzal vádolták, hogy a 2015-ös december elsejei ünnepségen házi gyártmányú bombát akartak felrobbantani Kézdivásárhelyen – írja a Maszol.ro hírportál.

 

Az ügyészség eredetileg Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel (terrorizmussal), a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolta.

 

Tavaly árpilisban a Bukaresti Ítélőtábla első fokon  felmentette mindkét gyanúsítottat az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának vádja alól. Pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos bűncselekményért 11 és 10 hónap börtönbüntetést róttak ki rájuk, ami megfelelt az által vizsgálati fogságban eltöltött időszaknak, ezért a szabadságvesztés letöltöttnek nyilvánították. Az ügyészség azonban súlyosbításért fellebbezett,

 

 hirdetes_810x300  

„a bukaresti legfelsőbb bíróság kérésükre mindkét vádlott esetében közösség elleni merényletkísérletre változtatta vissza az első vádpont büntetőjogi besorolását. A terrorizmus megakadályozását és visszaszorítását célzó, 2004/535-ös törvény 32. cikkelye alapján ugyanis terrorista cselekedetnek minősül kémiai vagy biológiai fegyverek vagy bárminemű robbanószerkezetek készítése, megszerzése, birtoklása, szállítása, átadása más személynek közvetlen vagy közvetett módon, vagy ilyen jellegű fegyverek, szerkezetek terén végzett kutatás, fejlesztés.”

 

írja a Maszol.

 

Ennek alapján a Beke István Attilát 5 év börtönbüntetésre ítélték, a büntetésből levonják azt a hat hónapot, amit előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött. A Szőcs Zoltán elleni vád besorolását közösség elleni merényletről felbujtásra módosította a legfelsőbb bíróság, és 5 év börtönbüntetésre ítélte ezért.

 

Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal.

 

Maszol.ro

Nyitókép: Főtér.ro/A képen Beke István Attila

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!