Nyitókép: webnoviny.sk

 

Egy nemzetközi kutatócsapat, melyben a Szlovák Tudományos Akadémia paleontológusa is részt vett, komoly tudományos eredményt ért el. Megtalálták az eddigi legöregebb vírusfertőzés bizonyítékait.

 

A dinoszauruszok kora már a vírusok kora volt

 

Az eredményeket a Paleontographica című szakmai folyóiratban tették közzé.

 hirdetes_810x300  

 

„ A 98 millió évvel ezelőtti jantár korból származó, rendkívül ritka és értékes, kifejlett, ragadozó svábbogarakra és azok tökéletesen éppen maradt utódaira találtunk. Az egyik felnőtt példány vírusos fertőzés jeleit mutatja. Hiányoznak a hátsó szárnyai, az elsők pedig deformálódtak,“

 

írta le a kutatócsoport szlovák tagja, Vršanský a leleteket.

 

A fertőzés a napjainkban is ismert iflavírusok kísérő jegyeire utal.

 

„Nagyon kevesen gondolnák, hogy a vírusok már ennyi ideje kifejlődtek. Fosszilis bizonyítékokat keresni rendkívül igényes, főleg azok kis mérete miatt. Mostanáig csak két víruskapszula struktúrájának leírása volt ismert, valamint egy eldeformálódott dinoszauruszcsont, melyet nem biztos, hogy vírus okozott,“

 

tették hozzá a kutatók.

 

Történelem előtti sváb bogár vírusos fertőzésével. Kép: webnoviny.sk

 

Webnoviny.sk

Megosztás:
Címkék: iflavírus

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.