Nyitókép: MTI

 

Recep Tayyip Erdogan török ​​államfő ma Budapesten találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Szóba került egyebek mellett az energetikai együttműködés és Svédország NATO-csatlakozása – közölte z MTI a magyar diplomáciára hivatkozva. Magyarország és Törökország is tagja a NATO-nak, és a blokk utolsó országai, amelyek még nem hagyták jóvá Svédország kérését.

 

Szijjárt Péter magyar külügyminiszter szerint Erdogan és Orbán még szorosabb együttműködés kialakításában állapodott meg. Emiatt Erdogan december 18-án Budapestre érkezik, ahol részt vesz a stratégiai tanács ülésén, és aláírja a stratégiai együttműködésről szóló megállapodást.

 

 hirdetes_810x300  

 

Szijjártó kijelentette, hogy Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról is szó volt. Svédország tavaly a szomszédos Finnországgal együtt jelentkezett tagságra, az ukrajnai orosz inváziót követően. Mivel a török ​​és a magyar parlament jelenleg nyári szabadságát tölti, ez a kérdés ősszel kerül újra napirendre – tette hozzá a miniszterelnök.

 

„Megállapodtunk abban, hogy folyamatos egyeztetéseket folytatunk, kapcsolatban maradunk, és tájékoztatjuk egymást a parlamenti eljárások állásáról és azok előrehaladásáról”

 

– mondta.

 

A látogatás annak a diplomáciai találkozósorozatnak a része volt, amelyet Orbán az atlétikai világbajnokság szombati megnyitója alkalmából szervezett. Az energiáról tárgyalt többek között Azerbajdzsán és Kirgizisztán elnökével, de Erdogannal is. Magyarország gázának nagy részét már a Fekete-tengeren át szállító Török Áramlat gázvezetéken keresztül kapja.

 

ČTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!