Nyitókép: SzMÍT Fb-oldala

 

Életének 94. évében elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, aki nemcsak a második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb s meghatározó személyisége volt, hanem a kortárs magyar irodalomnak, epikának is egyik jelentős alkotója.

 

Az író halálhírét a Szlovákiai Magyar Írók Társasága közölte.

 

Mint írják, Duba Gyula pályáját az 1950-es évek második felében, humoristaként, remek irodalmi paródiák szerzőjeként kezdte, s az intellektusnak az állandó készenléte és vibrálása, nyitottsága és fogékonysága a világ új és új dolgaira, jelenségeire, s nem utolsósorban rendszerező hajlama, kiváló kritikai érzéke mindvégig jellemző maradt rá. Szinte mindenhez hozzá tudta tenni a maga személyiségét, mindenről a személyes érintettség őszinteségével nyilatkozott, ami látóterébe, a tolla alá került.

 hirdetes_810x300  

 

Duba Gyula írói működése alatt számos emberi tapasztalatnak és létélménynek tudott hiteles és mérvadó megfogalmazója lenni. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai Írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével. 2023. március 14-én Magyarország legrangosabb művészeti- kulturális elismerésével, a Kossuth-díjjal jutalmazták életművét.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: Duba Gyula

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!