Amikor nemrégiben a média felsült a galántai „Tiszta nap” intézet ügyével, rendkívül dühös voltam. A lelkem mélyén csupán annyit mondtam: igényes és színvonalas újságírás ilyet nem csinál! Egyszerűen nem szabad csinálnia! A média nem arra van, hogy ítélkezzen, arra meg aztán végképp nincs joga, hogy valakit elítéljen. Az igazságot kell keresniük, és nem megteremteniük.
(…)
Minden csoda három napig tart. Addig, amíg nem jön egy új. Azonban három nap is éppen elég egy emberélet tönkretételéhez.
(…) Az újságírók nem jártak el szakszerűen. Sőt, helyesen és felelősségteljesen sem. Ma meg már itt van az asztalunkon az a videó, amin egy ember halálát látjatjuk – a média pedig villámgyorsan terjeszti a felvételt. Elérte a hatását: az olvasottság a magasba szökött, a lájkok száma rengeteg. Gondolt valaki egyáltalán arra, hogy az áldozat hozzátartozói hogyan érezhetik magukat? Vagy hogyan érezheti magát Daniel Lipšic? Távozott a politikából. Visszavonult a nyilvánosság elől. Tényleg szükséges volt még ilyen messzire elmenni?
Nem, az újságírók nem tehetnek meg mindent! Legalábbis nem szabadna. Van egy kellemetlen érzésem. Ez a dejavu a 90-es évek első felét idézi fel bennem. Akkor viselkedtek így a közszolgálati televízióban a Kapusta-félék, akik likvidálták politikai ellenfeleiket. (…)
A meciarizmus még mindig túl élénken él bennünk. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy hordozójává a „nemzet lelkiismerete” (szerk. megj. a sajtó) válhat.
(…)
HNonline.sk, Karol Lovaš: Nie, novinári nemôžu všetko
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.