Aki soha nem vesztette el a hitét – interjú a 80 éves rimaszombati Pelle Tiborral

Nyitókép: Rimaszombat városának honlapja

Mottó: „Mert nem csak magadnak születtél… tenni kell, nem csak beszélni.” – Dr. Csanád Béla

Gömör, illetve Rimaszombat ismert személyiségeit bemutató sorozatunkban ezúttal a 80 éves Pelle Tibort mutatjuk be olvasóinknak. Hogy kicsoda Pelle Tibor, arról most a bevezetőben nem írunk, úgy gondoljuk, hitelesebben mutatja be ő saját magát. Kérdéseinkre válaszolva beszél nekünk a szülőfalujáról, életútjáról, szakmai múltjáról, közéleti tevékenységéről, a valláshoz való viszonyáról és jövőbeli terveiről.

Úgy tudjuk, fiatalságát Gömör déli része, a Barkóság jelentette. Beszélne nekünk életútja kezdeti szakaszáról?

Gömörpéterfalán születtem, úgy mondták „frontkor”. Születésem után másnap az oroszok előtt érkező román katonák belőttek a hegytetőről a faluba, ezért pár napra édesanyámmal a szomszéd homokkőbe vájt pincéjébe menekültünk. A hegyek, erdők, völgyek között meghúzódó kis gömöri falunak a 20. század elején még 700 lakosa volt, ma már csak 160 körül van. Katolikus vallású magyarok, akik számaránya az utolsó népszámlálás szerint a legmagasabbak közé tartozik az országban.

Itt kezdtem alapiskolába járni, majd Gesztetében és Feleden. A rimaszombati gimnáziumban érettségiztem magyar nyelven, 1963-ban. Mindvégig színjeles tanuló voltam. Még abban az évben felvételt nyertem a Pozsonyi Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára, ahol 1968-ban diplomát szereztem a Cukoripari és Élelmiszerkémiai Tanszéken.

Előnyt, vagy hátrányt jelentett-e akkor Gömörben egy vegyészmérmöki diploma?

Választásomat befolyásolta, hogy Rimaszombatban épült fel és 1966-ban kezdett üzemelni Csehszlovákia 2. világháború utáni első cukorgyára. Ennek voltam alkalmazottja 1968-1999 között különböző beosztásokban: csaknem 20 évig termelési osztályvezető, igazgatóhelyettes, majd a politikai fordulat után,1991-1999 között a gyár vezérigazgatója lettem.

Szerettem a gyárat, úgy gondoltam ez lesz az első és utolsó munkahelyem, de az élet közbeszólt. A privatizáció után 1999-ben jött a külföldi tulajdonos, aki saját igazgatót hozott, nekem megszüntette a munkaviszonyomat. 55 évesen új munkahely után kellett néznem.

Volt időszak, amikor Rimaszombatot és vidékét az élelmiszeripar jellemezte. Ide tartozott a cukoripar és a répatermelés is. Tudna erről többet mondani olvasóinknak?

Ismertem a cseh és a magyar cukoripart, szaklapokat fordítottam magyarról cseh nyelvre. Testvéri és szakmai kapcsolatunk a hatvani Mátravidéki Cukorgyárak és a rimaszombati Gemer Cukorgyár között igazán példaértékű volt. Sajnos ezeknek a cukorgyáraknak ma már nemcsak a kéményét, de a helyét sem láthatjuk. A 70-es években Szlovákiában és Magyarországon is 11-11 cukorgyár üzemelt. Ma nálunk kettő (Szered és Trenčianska Teplá – Hőlak), Magyarországon pedig csak Kaposvár működik.

Nagyon sajnálom a répatermelőket és a cukoripart is. Amikorra megtanultunk magas cukortartalmú répát termelni és minőségi cukrot gyártani, a változások után a külföldi nagyvállalatok felfalták az ipart. Jó piaca lettünk az osztrák, német és francia cégeknek… És akkor még a mezőgazdasági termelőktől is elvettek egy jól jövedelmező terméket, a cukorrépát. Sajnos ez ma így megy az EU-n belül.

Hogy került kapcsolatba a vallással és a közélettel?

Életemet végigkíséri a konzervatív, keresztény, nemzeti meggyőződés, a közösségünkért végzett tevékenység, valamint a labdarúgás szeretete. Egyszerű parasztcsaládból származom, de a szüleimtől talán többet kaptam, mint más gyerekek: anyanyelvet, szeretetet, becsületet, kitartást, szigorú nevelést, Isten, embertársaim és szülőfalum iránti szeretetet. Falunkban az 50-70-es években a pártelnökön és a tanítón kívül mindenki járt templomba.

Barátaim között még hétköznap is harc volt azért, ki ministráljon. Úgy tudom Péterfalán még ma is jár a templomba az emberek 20%-a. Ha azt mondom, hogy hazamegyek, akkor az ma is Péterfalát jelenti, ahol 1971-ben a HNB képviselőjének választottak. A Péterfalai Sportszervezetnek 14 évig voltam a titkára, miközben labdarúgó csapatunk 1972-ben óriási sikerként megnyerte a járási bajnokságot és felkerült a kerületi bajnokságba. 1970-78 között a Járási Labdarúgó-szövetségnek is alelnöke voltam.

Szülőfalumtól soha nem tudtam elszakadni, akkor sem, amikor a 80-as évek elején rimaszombati lakos lettem. A rendszerváltás után Rimaszombatban 3 választási időszakban voltam az Együttélés, majd az MKP képviselője a városi képviselő-testületben, rövidebb ideig a megyei, illetve országos tanács tagja is voltam.

A cukorgyár után négy évig a Rimaszombati Járási Hivatalban dolgoztam a régiófejlesztési osztályon. Munkaviszonyom utolsó 3 évét állami alkalmazottként Besztercebányán, mint a Megyei Földhivatal előjárója, valamint Pozsonyban, a Szlovák Köztársaság Földművelési Minisztériuma Szolgálati Hivatalának vezetője (előtte ez államtitkári beosztás volt) tisztségében töltöttem. Innen nyugdíjaztak 2006. augusztus 31-én.

Rimaszombatban is közismert PelleTibor valláshoz való kötödése. Miben áll a máig tartó, nagy volumenű tevékenysége ezen a területen?

Nyugdíjas éveimet is a közösség, illetve az egyház iránti hűség jellemzi. Az új évezred kezdetén a rimaszombati magyar katolikusság nem alkotott közösséget. Ennek érdekében 2008. november 17-én megalakítottuk a Katolikus Kör Polgári Társulást, melynek 13 évig az elnöke voltam. A Katolikus Kör a szülőföldünkön való egyéni és közösségi boldogulásunk érdekében, nyelvünk, hitünk, kultúránk megőrzése céljából alakult.

Korparancsnak tartjuk megmaradni magyarként és keresztényként, megóvni és továbbadni hitünket az utánunk jövő nemzedéknek. Fontosabb évi tevékenységeink: zarándokutak szervezése, az Olajág című havilapunk kiadása 2009-2023 között, melynek 12 évig a főszerkesztője voltam, városunk temetőjében álló Margit-kápolna felújítása és gondozása, és még sok-sok egyéb tevékenység.

Nagyon fontos tevékenységünk, hogy 2016 óta társszervezete vagyunk a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ), és minden évben részt veszünk annak mindkét küldöttgyűlésén, nemzeti zarándoklatán, és küldötteink ott voltak a KÉSZ utolsó 4 kongresszusán a parlamentben, Budapesten.

Hogy látja a vallás mai helyzetét világunkban?

Nem egyszerű válaszolni erre a kérdésre, egy istenhívő embernek alapvetően optimistának kell lennie. Vallásunk a történelem folyamán átélt minden sötét korszakot, de sajnos a veszély itt van, a kertek alatt leselkedik. A vészharang már régen jelzi a bajt. A liberalizmus el akarja idegeníteni az embert önmagától, családjától, hitbéli és nemzeti közösségétől, amelyet kétezer éve Jézus hagyott a követőire.

Sajnos nem tudjuk eléggé elítélni a rosszat, az emberellenes dolgokat. Sajnos egyre kevesebben vagyunk, akik tudatosítjuk, hogy nekünk, hívőknek evangelizációs küldetésünk is van. Csak rajtunk, elsősorban a szülőkön múlik, meg tudunk-e birkózni a következő évtizedek nehéz feladataival, vagy elsüllyedünk az istentelenség, erkölcstelenség és az újkori népvándorlás hullámai között.

Ez évben lesz 80 éves…

Igen, ebben az évben, ha megérem, 80 éves leszek. Ezért csak hálás lehetek a Jóistennek, aki segített és óvott, nélküle nincs nagy esély ennyi évet megélni. Köszönettel tartozom feleségemnek is, aki már 49 éve van mellettem, ő református presbiter. Lányom és 3 unokám szintén templomjáró katolikusok. Sajnos az évek szaporodnak, az erő pedig fogy, nagy terveim már nincsenek. Tudomásul veszem, hogy bizonyára lehetett volna többet is tenni, mert egész életemben társasági lény voltam, nem tudtam tétlenül otthon ülni. Elszomorít, ha értelmes, istenhívő emberek távol tartják magukat tőlünk, a templombajáráson kívül semmit sem hajlandók tenni a magyar katolikus közösség megmaradásáért.

Az élet más területén sem kedveltem a „megmondó, okoskodó embereket”, akik megtehetnék, de mégsem vállalnak semmi terhet, de ítélkeznek, keresik testvéreikben a legkisebb hibát is, és meg akarják mondani, mit hogyan kell csinálni. Erre azt szoktam mondani: nem beszélni kell, meg kell mutatni mit tudnak!

Végezetül kijelenthetem, hogy életemmel megelégedett, nemzetemre és hitemre büszke felvidéki, katolikus magyar vagyok. Így neveltek, nekem ezek az igazi értékek, ezeket szeretném én is továbbadni gyermekemnek és unokáimnak.

Köszönjük a beszélgetést és boldog 80. születésnapot, kellemes nyugdíjas életet és jó egészséget kívánunk!

Mede Géza