Farkas László 80 éves lett – Egy sajátos pedagógusi pálya Gömörben (interjú)

Mottó: „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.“ – Szent-Györgyi Albert –

Gömör érdekes személyiségei sorozatunkban ezúttal a 80 éves rimaszombati Farkas László nyugdíjas pedagógust mutatjuk be olvasóinknak. Farkas László pedagógiai pályája nagy részét roma gyerekek tanításával töltötte. Megkérdeztük őt, milyen tapasztalatokat szerzett, mennyire sajátos a gömöri mélyszegénységben élő gyerekek helyzete, és ezzel összefüggésben mennyire specifikus az őket nevelő pedagógusok szakmai élete.

Farkas László élete nem csak a pedagógiai pályán volt különleges. Beszél nekünk zeneszeretetéről, ami zenekarokban, énekkórusokban betöltött szereplésében mutatkozott meg, és amely végigkísérte egész életpályáját. Büszkén említi, hogy 18 évig volt tagja a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának is.

De hallgassuk az ő elbeszélését életpályájáról:

Azt kérdezi, érdekes pályám volt-e, igen, érdekes. 42 évet dolgoztam pedagógusként Rimaszombatban, ebből 31 évet a Dúsa úti iskolában, ahol 7 évig voltam igazgató. A Dúsa úti iskola mélyszegénységben élő családok lakótelepén van a városon kívül, ahol az 1-4 osztályos gyerekeknek iskola is lett építve.

Nyitrán végeztem, képesítésem 1-5 osztály, plusz 6-9-en zene. 1966-ban kezdtem tanítani a Šrobár utcai magyar iskolában, zenét nem tanítottam soha, mert itt szolgált Rimaszombat zenei nagysága is, Lévay Tibor. 11 év után kerültem a Dúsa úti iskolába, Simon Robi lett az igazgató, csak úgy vállalta el, ha én is megyek vele. Mentem. 76 gyerek volt és 5 pedagógus. Így indultunk. 24 év múlva, hosszas gondolkodás után én lettem az igazgató, nem akartam elvállalni, de úgy hozta a sors.

Hogyan jellemzi a Dúsa úti iskolát?

Olyan iskola, ahol a munka nagyon sok gonddal, bajjal jár, különleges hozzáállást igényel. Nem lehet itt olyan tanító, aki nem szereti a gyerekeket.

A gyerekek számára nagy hátrány már a környezet maga. Miben mutatkozott ez meg? A lakótelepen nincs víz, nincs fűtés, hiányos a higiénia. Sokszor a szülők hozzáállása sem volt megfelelő, nem tulajdonítottak elég fontosságot a gyereknevelésnek. Úgy mondták, úgyse lesznek orvosok, mintha ezzel azt mondták volna, hogy a tanulással nem viszik semmire.

Tapasztalatom szerint a legtöbb szülő azt szerette volna, hogy a gyereke mindvégig ide járjon iskolába. Ezzel éltem 31 évig, ilyen körülmények között a cél csak az lehetett, hogy tanuljanak meg írni, olvasni és számolni.

Nem hagyományosan szülői hozzáállás. A gyerekekkel milyen tapasztalatai voltak?

Keményen kellett velük bánni, de emberségesen. Hamar fáradtak, ilyenkor kivittem őket focizni. Úgy vélem, szigorú voltam, de igyekeztem igazságos lenni. A romáknál ez nagyon fontos. Talán ennek az eredménye, hogy a városban a mai napig megismernek, messziről köszönnek, érdeklődnek az állapotom iránt. Érzik, hogy szerettem őket.

Nagyon sok múlik a környezeten. Ezek a gyerekek sokszor nevelhetetlenek, de van köztük sok jobb sorsra érdemes is. Velük lehetne valamit kezdeni, volt is ilyen kezdeményezés, de megbukott a szülők ellenállásán. A változáshoz a környezetnek kellene megváltoznia.

Ezek bizony különleges helyzetek, amelyek különleges oktatási módszereket igényelnek. Tapasztalatai szerint felkészíti erre az állam a pedagógusokat?

Bennünket nem készítettek fel, nekünk mindent magunknak kellett megtanulni. Pedig a gömöri tanítási módszereket tanítani kellene. Meggyőződésem, hogy a mélyszegénységben élő gyerekeket csak az iskolával lehet beintegrálni a társadalomba. Persze ez komplexebb probléma, hiszen az államnak a családok életkörülményeinek a teljes körű emelésével is foglalkoznia kellene.

Térjünk át talán a zenére. Mint zeneszakos tanítónak milyen tapasztalatai voltak élete során ezen a területen?

Meg kell mondanom, zenét nagyon keveset tanítottam. Mégis a zene nagyon fontos szerepet játszott az életemben. Több zenekar, tánczenekar tagja voltam, mint szórakoztató zenész. Játszottam hegedűn, voltam bőgés és dobos. A Csemadok felkérésére kísérőzenekarként is működtünk, én voltam a prímás. Bejártuk Gombaszöget, Zselízt, Galántát, Balogvölgyet, stb. Évekig kísértük az Ádám Lajos vezette próbabálokat is.

Fúvószenekarban is dolgoztam, ami úgy alakult meg, mint tűzoltózenekar, később az Osveta mellett működtünk. Szerettem dobolni, voltam segédkarnagy is. Még működik egy fúvószenekarunk Pavol Piliarik vezetésével. Kokaván, Tiszolcon, Cinobányán, Nyústyán lépünk fel, de a járás déli részén is játszunk, pl. Harmacon, Bátkában, Orávkán. Játszunk szlovák és magyar dalokat egyaránt. Az emberek szeretik a zenénket.

Énekkaroknak is tagja volt?

Ezt is nagyon szerettem csinálni. Rimaszombatban a Csemadok énekkarnak voltam a tagja, a református templom melletti énekkart pedig Varga Gyula esperes felkérésére 4 évig vezettem.

De legbüszkébb a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarára vagyok. A Vass Lajos, Janda Iván és Ágh Tibor által vezetett (eleinte) 100 tagú énekkarnak 18 évig voltam tagja. Rimaszombatból 6-an voltunk: Lévay Tibor, Vaszily Laci, Koncz Ági, Sinka Erzsi, Rák Magdaléna és én. Nagyon sok országos fellépésen vettünk részt, de jártunk külföldre is. Voltunk Magyarországon, Írországban, Finnországban, Svédországban, Lengyelországban, Ausztriában. Elmondhatom, hogy megismertem csaknem egész Európát, sok sikeres fellépésünk volt, mindenhová elvittük a magyar kóruszene jó hírét. Talán ez volt életem legszebb időszaka.

Hogy telnek a nyugdíjas napjai?

Már nincsenek különleges igényeim. A horgászás a hobbim, nagyon szeretem a horgászbarátok társaságát. És persze a család. Sokat köszönhetek a feleségemnek, aki már 51 éve kitart mellettem jóban, rosszban. 2 gyerekünk, 3 unokánk van, akik nagy örömet szereznek nekünk. És van egy 3 éves dédunokám, ő a csúcs. Így elvagyogatok.

Köszönjük a beszélgetést, kívánunk erőben, egészségben eltöltött tartalmas nyugdíjas éveket a továbbiakban!

Mede Géza

Képek: A szerző felvétele