A szlovák közszolgálati televízió (RTVS) népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt indított Énekel a Föld (Zem spieva) címmel, ami tulajdonképpen a magyarországi Fölszállott a páva szlovák verziója. A selejtezőkre még tavaly összel került sor, ahol szlovákiai és határon túli jelentkezők is versenybe szálltak.

 

A mezőnyben a magyar folklórmozgalmat és a felvidéki magyarság hagyományos tánckultúráját Varga Dániel, a füleki Kis Rakonca szólistája és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes képviseli, de ott lesz a Buzitai Citerazenekar is

 

– számol be az atempo.sk portál.

 

Tíz adáson keresztül követhetjük végig az eseményeket a válogatóktól egészen a döntőig. Az első adásra január 28-án 20.25-től kerül sor az STV 1-es csatornáján.

 hirdetes_400x285  

 

 

Hét adáson át a válogatókat és stúdiós szerepléseket követhetjük figyelemmel, ahol összesen 63 résztvevő mutatkozik majd be. Élőben csak a két elődöntő és a döntő lesz látható, ahol már a közönség is szavazhat a legjobbakra.

 

A zsűrit olyan szakemberek, mint Alžbeta Lukáčová, Lenka Konečná, Barbora Morongová, Vladimír Michalko és Samuel Smetana alkotják.

 

Az adást itt követheted élőben.

 

atempo.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!