Hangok ide föl nem érnek,
S nem látom, mit látnom kéne,
Életem, mint furcsa álom,
S nem süt rám a Való fénye,
Tornyom vastag falain túl
Mi történik, nem tudom,
Nincsen való érzésem már,
S alig mély kapcsolatom.
Mint egy zsarnok tróntermében,
Mint egy őrült, rejtőzve,
Úgy élek én, magam, bújva
Volt társakat mellőzve,
Érzéketlen, vak és bágyadt
Mindennapok ölelnek,
Magam tettem vakká magam,
Űrt én Magam teremtek.
Fülem süket már a szóra,
Szívem érzést alig ért,
Fásult, s hűvös, mint a szikla,
Régen többet, mást remélt,
Ismerősök közt is árva,
Mindük között idegen,
Ezzé lettem, s mindezt csakis
Magamnak köszönhetem.
Kényelmetlen bár e „doboz”,
Mégis biztos menedék,
Annak, aki nem tudja még,
Miképp élje életét,
Annak, aki Fél, ki Lusta,
Kit kényelem elrontott,
Élni oly sok fáradalom,
Eljátszaná, hogy: Halott.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
