Nagyon szép, kellemes hangulatot árasztó kiállítás nyílott a komáromi Csemadok Galériában. A tárlat Besse Katalin képeit mutatja be, aki képeivel első alkalommal lépett a nyilvánosság elé.
A rendezvényt Stubendek László, a helyi szervezet elnöke nyitotta meg, üdvözölve a jelenlévőket, majd pedig bemutatta a galériában látható festmények végtelenül szerény alkotóját, akiről a következőket tudhattuk meg:
Besse Katalin Léván született, tanulmányait szülővárosában, a helyi Magyar tannyelvű alapiskolában kezdte, majd pedig a neves Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban folytatta. Az érettségit követően a Szlovák Műszaki Egyetem Műépítészeti Karának hallgatója lett, várostervezési-urbanisztikai szakon. Egyetemi végzettségét tekintve építészmérnök; városrendezési tervek szakértői vizsgával rendelkezik.
1986 óta a Komáromi Járási Hivatalban tevékenykedett építészmérnökként, majd 2003-tól a Komáromi Városi Hivatalban várostervezési székértő volt, osztályvezetői funkcióban. 2023-ban vonult nyugdíjba.
Évtizedek óta Komáromban él, szeretett családjával. Erről, alkotóvágyáról, s további terveiről saját maga osztotta meg gondolatait a jelenlévő közönséggel:
Harminc évet dolgoztam a városházán, mint építész, majd osztályvezető, most pedig majdnem két éve, hogy nyugdíjba vonultam, amit kimondottan élvezek. Főleg azért, mert végre van időm olyan dolgokkal foglalkozni, amit szeretek. Rengeteget olvasok, főleg történelmi könyveket, és nem csak regényeket; kertészkedek is, ami jót tesz az egészségnek.
Ha lehet, utazgatunk, szeretem a tengerpartot és a városnézést, ami szellemileg nagyon inspiráló. Európa sok országában megfordultam, de a csúcs Olaszország, amit nem lehet megunni.
A festegetés…
Szándékosan csak festegetésnek említem, mert tisztában vagyok azzal, hogy amatőr szinten művelem, és még van hová fejlődnöm.
Az alapokat – rajzolást, akvarellfestést ugyan tanultam az egyetemen, de csak sok-sok évvel később fogtam hozzá a festéshez. Akvarellekkel kezdtem, de később áttértem az olajfestésre. A témáim, amint látható, főleg a városképek és csendéletek. Eddig.
Festeni fényképekről szoktam, az itt látható helyszínek közül a legtöbb helyen személyesen is jártam, a többi helyre meg remélhetőleg eljutok majd.
Van még egy titkos álmom, szeretném kipróbálni a szobrászkodást, de oda még nem jutottam el. És ha mindez nem lenne elég, van egy szép családom, férjem, három gyermekem és két tündéri kisunokám, akiket imádok.
Besse Katalin rövid bemutatkozását követően megköszönte a közönségnek megtisztelő jelenlétüket. Stubendek László virágcsokorral köszöntötte őt, további sikereket kívánva alkotótehetsége kibontakoztatására; majd pedig a kiállítást megnyitottnak nyilvánította.
A bensőséges hangulatot árasztó, színgazdag csendéletek és városrészletek magukkal ragadják a szemlélőt; elvarázsolnak – gyönyörködtetnek. Érdemes megnézni.
A rendezvény ünnepélyes hangulatát a Művészeti Alapiskola diákja, Siposs Ádám zongorajátéka emelte, aki Chopin és Mendelssohn műveket játszott. Felkészítette Bakos Márta zeneiskolai tanár.
A komáromi Csemadok Galéria jelen kiállítása 2025. május 20-ig tekinthető meg, előzetes telefonos egyeztetés alapján: 0904 214 247.
Buday Mária
A fotók a szerző felvételei
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.






