Egy éve történt a török puccskísérlet. Mi változott azóta?

Egy éve, hogy egy teljesen félresikerült török államcsínyben megpróbálták megdönteni Recep Tayyip Erogan török államfő hatalmát. Mi változott azóta? Erdogan hatalma teljében van, még Németország sem beszélhet Törökországgal vagy Törökországról a világ legnagyobb exportőrének főlényével. Egy évvel ezelőtt Törökország a regionális hatalommá válás útjára lépett.

A puccs előtt Erdoganról mindenki úgy beszélt, mint egy erőskezű, diktatórikus rendszert kiépíteni akaró politikusról, akit gúnyosan szultánnak becéztek a nyugati lapok. Az EU és a Nyugat az emberi jogok és a sajtószabadság megsértése miatt kritizálta. A puccskísérlet után azonban nyilvánvalóvá vált, Erdogan megerősödve jött ki a kudarcot valló államcsínyből, ezért el kell fogadni olyan vezetőnek, akinek feltételeire oda kell figyelni.

Bár úgy tűnik, hogy Erdogan azon igyekezete, hogy megszólítsa a legnagyobb török diaszpórákat Nyugat-Európában (Hollandia, Németország, Ausztria) inkább a hazai politikai játszma része, valójában azért ennél több. A puccskísérlet másnapján 50 ezer fős szimpátiatüntetés zajlott Erdogan mellett Kölnben. Ez az erő komoly külpolitikai fegyver. Nem véletlenül képtelen átvenni az irányítást Merkel Erdogannal szemben.

Ennek azonban van egy másik jelentősége is. Mégpedig a nyugat-európai országok belpolitikájának törékenysége. Ha Erdogan mellett egyetlen német városban képesek tízezrek kivonulni az utcára, mi történne, ha a német kormány elismerné az ottani muszlim kisebbség, a migráció és a terrorizmus  kapcsolatát? Merkel német kancellár akár olyan ostromállapot elé kerülhet, mint a G20 csúcson Hamburgban.

Arról nem is beszélve, hogy Erdogan ellen is tízezrek vonultak utcára, akik kurdok voltak. A jelenlegi török vezetés kíméletlen háborút folytat a kurd kisebbség ellen, mert fél egy önálló kurd állam létrejöttétől.

Az egy évvel ezelőtti puccskísérlet nem egy önálló történelmi eseményként kerül bele a történelemkönyvekbe, hanem csupán Erdogan politikai karrierjének egyik állomásaként.

Nem a puccsal kezdődött

2016. március 5-én a török rendőrség elfoglalta az legnagyobb ellenzéki török napilap, a Zaman isztambuli székházát. Újságírók és tüntetők tömege próbált meg átjutni a rohamrendőrök kordonján. Azok könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. A Zaman számos alkalommal kritizálta az Erdogan-kormányt, így a beavatkozás célja nyilvánvaló volt.

Az ezt követő két hónapban az EU megpróbált feltételeket diktálni Törökországnak, ám Erdogan pontosan tudta, hogy helyzeti előnyben van: ha kell, tovább engedi a területén lévő migránsokat Európába. Kijelentette, nem hajlandó teljesíteni az EU feltételeit (a terroristaellenes, emberi jogi és sajtótörvény uniós harmonizációja) a vízummentességért cserében.

Az EU látszólag úgy döntött, megpróbálja megkerülni Törökországot, hogy ne legyen annyira kiszolgáltatott helyzetben az EU-török migránscsere-program miatt. A kezdeményezésnek a bejelentésén túl azonban nem volt folytatása.

2016 június 27-én nagy pálfordulás következett be: Erdogan bocsánatot kért az orosz vadászgép lelövéséért. Az incidensre 2015 novemberében került sor. Egy szíriai bevetésről épp visszatérő Szu-22-es orosz vadászbombázó berepült a török légtérbe, mire a török haderő földi egységei kilőtték, a katapultáló pilótát (egyes források szerint) pedig még földet érése előtt lelőtték.

A törökök állították, hogy figyelmeztették a vadászgépet, mielőtt tüzet nyitottak rá, ám egy olyan keskeny határszakasznál történt az incidens, hogy a vadászgép sebességével aligha lett volna idő bármilyen figyelmeztetésre. Az eset után Oroszország nem ajánlotta az orosz turistáknak a Törökországba való látogatást, ezzel padlóra küldték a török turizmust.

Az oroszok felé való nyitás elég komoly lépés volt, amely a Nyugatot láthatóan meglepte. Az USA számára a NATO-tag Törökország a Fekete-tenger kijáratát védő bástya is volt (Boszporusz és Dardanellák szorosok között lehet csak kijutni a Földközi Tengerre). Putyin és Erdogan „kibékülése“ azonban Moszkva pozícióját erősítette.

A puccskísérlet

2016. július 15-én, péntekről szombatra virradó éjszaka a katonaság puccsot kísérelt meg az Erdogan vezette török kormány megbuktatására. A hadsereg tankokkal és katonákkal elfoglalta a főbb stratégiai pontokat, például Isztambulban a boszporuszi hidat, de ellenőrzésük alá vonták a TV-adókat, repülőtereket is. A török parlament épületére a tankok tüzet is nyitottak.

A török főváros, Ankara felett vadászgépek suhantak át, majd a puccsisták és az Erdogan mellett álló fegyveresek között több helyen tűzharc alakult ki. Az éjszaka folyamán többször is ellentmondásos híradások láttak napvilágot: Erdogan a Skypon volt kénytelen üzenni a világnak, hogy még ura a helyzetnek, a puccsisták közben bejelentették, hogy ők gyakorolják a hatalmat.

A puccs elbukott. Hogy pontosan miért, nehéz megmondani. Egyes szakértők szerint a hadsereg azon része, amely megpróbálkozott a puccsal, nem tudta maga mellé állítani a katonaság bizonytalankodó részét. Ez utóbbiak ugyanis közben a kormány mellé álltak. Ezért történhetett, hogy viszonylag kevés halálos áldozatot követeltek az összecsapások (200 főről szóltak a jelentések) és hogy az utcára vonuló katonák végül letették a fegyvert.

Ami azonban ezután következett, az teljes mértékben kimerítette a politikai tisztogatás fogalmát. A puccskísérletből megerősödve kilábaló Erdogan példátlan boszorkányüldözésbe fogott. Azok a katonák, akik a tankjaikat és fegyvereiket inkább nem vetették be a rohamozó (és nem mellesleg iszlamista irányultságú nem pedig szekuláris) civilek ellen, börtönbe kerültek, megverték őket, megkínozták őket, fegyvereiket elvették és ellenük fordították.

A puccskísérlet után a török börtönök megteltek: 40 ezer embert zártak be a puccsal való összefüggésben, többszázezer embert eltávolítottak az állami hivatalokból „megbízhatatlanságukra” hivatkozva, ők feketelistára kerültek, sokuk útlevelét elvették. Az Amerikában kiképzésen részt vevő NATO-katonák ellen körözést adtak ki, ők, ha épp külföldön voltak, csak a börtönt kockáztatva térhettek haza.

Erdogan Fetüllah Gülent, amerikai emigrációban élő török ellenzéki politikust nevezte meg a puccs kitervelőjeként. A dolog pikantériája, hogy Gülen Erdogan mentora volt. Azokat a tízezreket, akik Gülen alapítványai által alapított intézetekben, iskolákban, bankokban dolgoztak, letartóztatták. Volt akinek egyetlen bűne az volt, hogy ugyanazt az üzenetküldő alkalmazást használta, mint a „Gülen-féle hálózat”.

Erdogan pedig a török puccskísérletből nemzeti ünnepet kreált. Holnap hajnalban, 02:34-kor tart beszédet annak emlékére, hogy egy évvel korábban pontosan abban az időpontban nyitottak tüzet a parlament épületére.

Körkép.sk

Nyitókép: reuters.com