Nyitókép: MTI/AP/Alex Brandon

 

Donald Trump amerikai elnök szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy megfertőződött a koronavírussal, és kórházba került.

 

A Fehér Ház erkélyén nyilatkozó Trump elmondta: remekül érzi magát. Az elnök a jelenlévő több száz ember előtt azt ígérte: a koronavírus el fog tűnni.

 

 hirdetes_810x300  

„Azt akarom, hogy tudjátok: nemzetünk legyőzi ezt a szörnyű kínai vírust”

 

– hangsúlyozta a vírus eredetére utalva. Hozzátette: nagyon gyorsan, rekordidő alatt megérkezik majd a koronavírus elleni vakcina.

 

A tudomány és az orvosságok segítségével örökre elpusztítjuk a vírust a világ minden szegletében – mondta az amerikai elnök.

 

Trump a jövő héten újult erővel veti bele magát az elnökválasztási kampányba, és két helyszínen is gyűlést tart – jelentette be az elnök kampánystábja. Trump kedden a pennsylvaniai Johnstownban, szerdán pedig az iowai Des Moines-ban jelenik meg a nyilvánosság előtt.

 

Az Egyesült Államok elnökét október 2-án szállították kórházba, miután a megelőző napon koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott.

 

Trump kórházban antitestkoktélt, vírusellenes Remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!