Nyitókép: Twitter/Vjosa Osmani

 

Aláírta Koszovó uniós csatlakozási kérelmét szerdán Pristinában a koszovói kormányfő, az államfő és a házelnök – jelentette internetes oldalán a Koha Ditore című pristinai napilap.

 

Albin Kurti, Vjosa Osmani és Glauk Konjufca ünnepi ceremónia keretében látta el kézjegyével a dokumentumot, amelyet Brüsszelnek és a soros uniós elnök Csehországnak is továbbítanak.

 

A koszovói köztársasági elnök történelminek nevezte a napot, és közölte, Koszovó a béke és az emberi jogok iránti tisztelet, a politikai sokszínűség tisztelőjeként és Európa legfiatalabb országaként megérdemli, hogy az Európai Unió tagja legyen.

 

„Koszovó számára nincs alternatíva” – tette hozzámajd úgy folytatta, a függetlenség elnyerésének 15. évfordulójához közeledve ezt a lépést mindazokért meg kell tenni, akik az ország önállóságáért küzdöttek.

 

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem ismeri el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

 

Az Európai Unió 27 tagországa közül öt – Románia, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Spanyolország – szintén nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ezért az ország európai integrációja a pristinai politikusok elvárásainál lassabban halad. Eddig csak stabilizációs és társulási megállapodást írta alá Brüsszel és Pristina, és a koszovói állampolgárok még mindig csak vízummal tudnak belépni az EU területére.

 

Koszovó európai integrációjának egyik akadálya a Pristina és Belgrád közötti feszült viszony. A kapcsolat normalizálása mindkét ország integrációjának kulcsa lenne, ám hiába kezdődött 2013-ban brüsszeli közvetítéssel párbeszéd Belgrád és Pristina között, az akkor megbeszélteknek eddig csak a töredéke valósult meg.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!